Kategória: Lélekébresztő

Engedd meg, hogy gyógyulhasson az életed.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Mindaddig, amíg a módszereket, és a segítőket önigazolásra használod, nem változhat semmi az életedben. Legalábbis könnyebb nem lehet… elindulhat változás, de ennek a változásnak, nem fogsz örülni még te magad sem. Az önigazolás, egyfajta önámítás.Saját magunkat akarjuk elkábítani, hogy az igazság ne fájjon. Kitalálunk történeteket, összefüggéseket, komplex rendszereket hozunk létre az elménkben, és ezeket visszük el a terápiás beszélgetésre. Erről beszélünk, és megerősítést várunk arra, hogy jól gondoljuk, jól látjuk. Elmondjuk azt a történetet, ami a fejünkben létezik, de a valósághoz amit megéltünk, nem fér senki. Még te magad sem… Kirekesztetted, kizártad magadat belőle, és helyette létrehoztál egy másik történetet.

Széthullott életed, sikeretelenséged folyamatosan üzeni, hogy valami nincs rendben, segítségre van szükséged. Te is tudod, belátod, és keresed azokat az embereket, módszereket, melyekről első hallásra úgy gondolod, hogy segíthet. Elmész, kipróbálod. Kéred a barátnődet, párodat, hogy kísérjen el, legyen tanúja az eseménynek…te megpróbáltad. Próbálod, de nem megy… nem tudod megengedni magadnak, hogy valódi segítséget kérj végre. Mert ahhoz, hogy ez megtörténhessen, önmagaddal szükséges szembenézned, és mindazt amit felépítettél, neked magadnak kell téglánként lebontani.

Ahhoz, hogy gyógyulhass, gyógyulhasson az életed, őszintének kell lenni. Először magadhoz, és meg kell látnod azt a rengeteg hamisságot, amit te magad építettél fel. Bizalmat kell szavazni egy másik, számodra idegen embernek, a segítőnek, mert e nélkül a bizalom nélkül, a terápiás beszélgetés helyett, csak sivár fecsegés lehet. A fecsegésben megint csak elveszel, és egy lépéssel távolabb kerülsz attól, amit szeretnél. Hiába szeretnéd biztosra tudni, hogy az adott módszer vagy segítő tud segíteni, amíg bele nem vonódsz nem tudhatod meg, hogy számodra ez a megfelelő módszer, segítő, vagy pillanat-e.

Mit jelenthet a megfelelő pillanat?

Akkor történik, amikor nyitott vagy rá, és annyit kapsz ott, abban a helyzetben, amennyit be tudsz fogadni, elbírsz. Amikor és ami így történik, az a megfelelő pillanatban történik. Ha nem így történik, akkor nem történik semmi…mert nem a megfelelő pillanatban történik.

Mindaddig amíg te magad nem tudsz nyitott lenni a válaszokra, amíg nem tudod elmondani a saját igazságod helyett, hogy mennyire fáj a sok veszteség amit elszenvedtél miközben az igazságodat kerested, addig nem történhet nagy áttörés, hidd el. Amíg az igazságodat keresed, addig erősíteni szeretnéd a személyiségedet, és ehhez keresel partnereket, csak te tanácsadónak, terapeutának nevezed őket. Amikor az igazság helyett a kapcsolódási lehetőségeket keresed, amikor arról beszélsz, hogy a benned lévő fájdalommal, félelemmel együtt is szeretni szeretnél, ebben segítsenek…akkor tettél egy lépést magadért, talán először az életedben. 

A gyógyulás, a terápia valójában nem más, mint önismeret. Önmagunk feltárása a legnagyobb mélységben, megismerése mindannak ami van, és felfedezése a hiányzó részeknek. Ahhoz, hogy a gyógyulás megtörténhessen, kell melléd időlegesen egy másik ember, aki vezet, átvezet a saját nehézségeiden. Kellenek módszerek, szimbólumok, mert ezek finoman segítenek, utat mutatnak, lehetőségeket. A számodra megfelelő embert kell kiválasztanod, és megfelelő az lehet, akiben meg tudsz bízni, akire rá mered bízni magadat.

Mindenkinek meg van a maga embere, és a módszert nem neked kell megválasztanod, azt ő választja ki neked. 

Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor nyitottá válik, és ott, abban a pillanatban megjelenik az embered. A “mester”, aki segíthet, és segítségével meggyógyíthatod az életedet.

Minden ami ez előtt történik, tapasztalás csupán… edzés, hogy amikor az igazi kihívás megjelenik az életünkben, végig tudjuk csinálni, ne adjuk fel… Így semmi sincs hiába, semmi nem véletlen. Emberek jönnek, mennek az életünkben, és mindig mi dönthetjük el, hogy ki lesz az, aki segíthet.

Az életednek gyógyításra van szüksége, mert szenvedsz tőle, benne… engedd meg, hogy gyógyulhasson, keresd az igazság helyett, a szeretetet, mert ez az egyetlen út, ami működik, működhet. Ismerd meg a Szeretet egyenes útját, mert a Szeretet az egyetlen ami meggyógyíthat téged, és az életed. 

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Engedd meg, hogy gyógyulhasson az életed.

Mit jelenthet a megfelelő időzítés?

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő
Akkor történik, amikor nyitott vagy rá, és annyit kapsz ott, abban a helyzetben, amennyit be tudsz fogadni, elbírsz.
 
Amikor és ami így történik, az a megfelelő pillanatban történik. Ha nem így történik, akkor nem történik semmi…mert nem a megfelelő pillanatban történik.
 
Váradi Andrea – www.talentumok.com

A mantrák üzenete…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Rezeg. Rezeg a Tér, rezegnek a hangok. Együtt rezeg. Együtt rezeg a fájdalom, a kilátástalanság, a félelem és ugyanabban a pillanatban együtt rezeg mélyen a szeretet. A megváltást hozó szeretet. A fakó, halvány, rég elfeledett szeretet. A szilánkokra tört szeretet. A porba hullott szeretet. Együtt gyógyulnak a szívek. A rezgés emlékeztet. Haza vezet. Haza, abba a térbe, ahol létszükséglet a szeretet. Pont úgy, min az étel. Nélküle csak meghalni vagyunk képesek.

Együtt rezgünk a mélyére, de míg merülünk, az elemek megtréfálnak minket. Mert amíg az egyik pillanatban még merülést érzel, a következő pillanatban a magasságok üdvözölnek téged. Mélység, ugyanakkor a legnemesebb magasság… Ez egy belső utazás! Az ego mélységében a Lélek fényt talál. A Lélek haza talál. Otthonra talál benned. Testedről egy pillanatra megfeledkezel. Hangodat befelé vezeted. Önmagad szívét szólítod meg… árad, tölt, feltölt, kitölt. Zengeted és ő zenget téged. Egy új világ kapujában lépkedsz. Mélyeket sóhajtozol, majd sóhajaid lélegzetté érnek. Felnőnek a Mantra rezgéséhez.

Összefonódnak a lélegzetek. A hangok vezetik a Teret. Vezetnek engem, vezetnek téged. A múlt most feloldozást nyerhet. A jövő a térben foglal most helyet. Minden rendben. Te rendben, én rendben. A szeretet helyet talált benned, bennem. Rezegtetem, rezegteted. Éled, él benned. A szeretet él, legyőzhetetlen. A szeretetet testeddel védted, hogy ne sérülhessen. Hátadon nyílvesszők éktelenkednek. Felállsz, kiegyenesedsz. Kabátodat leveszed. A nyílveszők a földre esnek. Szívedet visszateszed tátongó mellkasodba, és a fájdalmadat a nyílvesszők mellé teszed. Két karod a mellkasodra fonod, és a múltat meggyógyítod. Aztán a gyászt is meggyógyítod. A Tér zeng, rezeg. Érted jött, hogy magával vigyen. Kezed még mindig a szíveden, tested a térrel alkot Egységet. A fájdalom elereszt, és te megérkezel.

Megérkezel magadhoz. Megérkezel a saját világodba. A csendedbe, a saját teredbe. A szeretet megkérdőjelezhetetlen. A szeretet törhetetlen. A szeretet védelmező. Most már látod, hogy nem neked kell megvédened, hanem ő véd meg téged. A szeretet nem fáj, te fájsz, amikor nem érzed a szívedben. A szeretet nem fél. A szeretet egész, benne nincs kétség. A szeretet állapot. Alapállapot. Nélküle az idő leblokkol. Nélküle leblokkolsz, megállsz, lefagysz, megdermedsz. Most dönthettél! Vele, vagy nélküle?

Döntöttél! Szeretet! Egy elem, mely megváltoztat mindent. Együtt rezeg velem, veled. Együtt rezeg a Mindenséggel, és ettől a pillanattól kezdve te magad is együtt rezegsz a Teremtővel. Mert mindig minden szeretetből indul, és ha ez így van, akkor nem is lehet másképp vége.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com 

Mindent egy lapra…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Hajtott a vágy, egy ismeretlen világ felé. Egy olyan világ felé, amiben a hétköznapi dolgok háttérbe szorulnak, és valami sokkal mélyebb, sokkal különlegesebb érzések uralkodnak. Szükségem volt egy „nem”-re és egy „igen”-re, hogy az új világba beléphessek. Meg kellett tanulnom nemet mondani az addigi életemre. Nemet mondani az addigi értékrendemre, a múlt mintáira, és szokásaira. Egy kicsit nemet mondani önmagamra, hogy egy pillanatra meg tudjon állni a folyamatosan forgó világ körülöttem. Ezek a „nem”-ek súlyos sebeket ejtettek. Ostorként csattantak a Lelkeken.

Aztán a „nem”-ek okozta fájdalommal együtt meg kellett tanulni újra igent mondani. Igent az ismeretlenre. Igent a közelgő félelmekre, a szorongásokon csak időnként átszűrődő reményre. Igent mondani a változásra, az elengedésre. Igent mondani egy új értékrendre, egy olyan életre, melynek alapja, a lemondások gyötrelme. Tudván, hogy a világi lemondásért, a Lelkemet kaphatom cserébe.

Persze mondhatnánk azt, hogy mindenkinek van Lelke, és mindenkinek kapcsolata is van vele. Valahogy ez mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhet. Amikor megszakad a szív, akkor azt mondjuk: „Fáj a Lelkem miattad, érted!” Vajon olyankor tényleg ott van a Lélek, vagy csak a hiány mardosó érzése szakítja szét a mellkasba zárt szívet?

Honnan lehet felismerni, hogy valakinek kapcsolata van a saját Lelkével? Miből lehet látni azt, hogy a Lélek a szemekben megbújva időnként felragyog? Mi az, amit a Lélek valójában hordoz? Ha csupa jót és szépet hordozna, akkor a tapasztalat ösvényét talán még nem régóta járja. Ha szomorúságot, és csalódottságot mutatna, akkor a múltban, akár valamelyik életben félig beleragadva várná, hogy a tanulás, felismerés útján szabaddá tedd, és magaddal hozd a pillanatba, a jelenlegi életedbe. Amikor áldozatként kell élned, akkor épp a tettes karmádat kell jóvá tenned. A Lelked figyelmeztet, és a jó útra terel. Jó út pedig az, ahol a kiegyenlítődés megtörténhet.

Amikor mindent egy lapra teszel fel, akkor vállalod, hogy a Lelked vezessen, és a Lelked bizony a karmád gyógyításán dolgozik éppen. Azért, hogy a szomorúságot derűre gyógyítsa benned. Azért, hogy az áldozati szerep mögé tudj tekinteni, meglásd az összefüggéseket és jóvá tegyél mindent és bármit, amit valaha, valaki elkövetett, hiszen nem tudhatod, hogy az előző életedben ki voltál, és mit követtél el.

Amikor valakinek kapcsolata van a saját Lelkével, talán ezek a megértések csillognak a szemében. Elfogadja a sorsát, megbékél vele. Mindezt azért, mert a Lelke volt az a lap, amire feltett mindent.

Akinek kapcsolata van a Lelkével, ő vajon hogy szeret? Jól szeretni, a jó emberek tudnak. Azok, akiknek jóság van a szívükben. A bosszúvágyat és kegyetlenséget meggyógyították a szívükben, vérükben, Lelkükben. Kegyelmet adtak mindenkinek, aki valaha bántotta őket. Jól szeretni, tiszta szívvel lehet. Tiszta, mert a harag nem bújhat meg benne.

Hajtott a vágy egy új világ felé. Most már tudom, hogy mit követelt tőlem. Tudom, hogy mi az én leckém erre az életre, hogy mit kell megtanulnom, hogy kit kell elengednem. Miért, és kiért kell felelősséget vállalni, és kit kell szabaddá tenni. Nem egyszerű út ez. Mondhatnám azt is, hogy nehezebb, mint amit valaha el tudtam volna képzelni. Jó emberré válni, a Lélek tisztaságáért mindent megtenni, a mélyre lemerülni, majd újjászületni, nem egyszerű. Fájdalmas, sírós, szenvedős, de a következő pillanatban mégis magasztos, és életerővel feltöltő…- és hogy megérte –e?

Ha vissza mehetnék az időben, és újra lehetőségem lenne a döntésre, akkor újra feltennék egy lapra mindent. Ez a lap a Lélek lapja nekem. Mert a Lélek az egyetlen, aki meg tudja mutatni a hazavezető utat nekem. Haza, a Lélek birodalmába, az Egységbe.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com 

A bohóc, akit a tükörben látok…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Napok teltek el, vagy talán hosszú hónapok is úgy, hogy nem néztem tudatosan a tükörbe. Elvégeztem a szokványos tevékenységet, de nem tekintettem a tükörbe. Nem tehettem, mert ha megtettem volna, minden alkalommal összetört volna bennem minden. Meglátni a fájdalmat, a szomorúságot, amit a saját szememben látok, borzasztó. Kiborító. Pont elég az érzésekkel megbirkózni, azokat a helyükre parancsolni. Érzések a mélyben, Lelkem legmélyében. Legalábbis sokáig azt hittem, hogy az érzések az ember legmélyebb rétegeiből törnek fel.

A szem, a szemem a fényem, a Lelkem fénye, annak üzenete. Fájdalmas, nehéz, nem akarom látni, nem értem miért kellene… elrejtem. Magam elől rejtem el, mert más elől nem tehetem, hiszen a legelső amit meglátnak az nem más, mint az arcom, tekintetem. Ők látják, láthatják azt, ami számomra viselhetetlen. Nekik nem fáj, nem más mint egy tekintet. Ezerszám látnak ilyet, vagy még ilyenebbet.

Tükör, tükröződés, üzenet. Jelek, amit a Mindenség üzen. Üzenne, ha olvasnám, akarnám a jeleket. Ha a tükörbe nem nézek bele, elveszik az üzenet amit nekem szántak, nem olvasom el. Túl sok a fájdalom már ahhoz, hogy látni akarjam azt, amit anélkül is tudok. De közben azt is tudom, hogy a tükör lehetne az, ami segít nekem. Mutat valamit, ami abban a pillanatban valóságos. Lehet, hogy fájdalmat, bánatot, de ott, akkor az a valóságos. Az igazságot mutatja meg, azt ami van. Ami ott és akkor jelen van, bennem van. Azt aki, ami én vagyok.

Az egész élet színház, és benne mindannyian szereplők vagyunk, játszunk. Mutatunk valamit, hogy ilyenek, meg olyanok vagyunk, és a sok szerep között elvész a valódi arcunk. Álarcokat hordunk, önmagunkból valótlanságot árulunk. Hazudunk…és tudjuk, és mégis újra meg újra megtesszük. Az élet színpadán sokszor összeroskadunk. Majd felállunk, és amikor véget ért a darab meghajolunk, majd az öltözőbe sétálunk, hogy levessük gúnyánkat, és a sajátunkba belebújjunk. Sajátunkba vagy abba, amit egy másik szerep eljátszásához hordunk? Sajátom? Életem? Szerepek? Főszerep? Nem igazán értem, elvesztem. Elvesztem a szerepekben, a rám aggatott gúnyákban. Mégis megyek, újra színpadra állok, eljátszom. Leszek bárki, akire szükség van. Meg tudom csinálni, megtanultam. Megtanulom a szerepet, hibátlanul felmondom, súgóra nincs szükségem. A darabhoz illő ruha sem probléma, elviselem. Ez a legkevesebb, hogy a ruhától esetleg röhejes leszek. Amíg hibátlanul fújom a szöveget, semmi baj nem érhet.

Aztán a színházból egyszer csak cirkusz lett, és én észre sem vettem. Itt is játszom természetesen, itt a bohóc lehetek…nem, nem a porond mester, aki vezeti a programot, nem az artista, aki mutatványával az életét kockáztatja, és még csak nem is az állatidomár, aki megszelidít fenevadakat. Csupán egy bohóc. A bohóc, aki mindig vidám, jófej, szeretni való. A bohóc, aki megnevettet, és segít elviselni a legnehezebb helyzetet. Ő az, aki mindig egyedül marad a végén, és amikor senki nem látja, sír, zokog a sötétben. Elsírja a sminket, így kénytelen belenézni a tükörbe, hogy arcáról a keserűség könnyeit letörölje. A tükör, ami ezidáig elkerülhető volt, már elkerülhetetlen. Nézem, hosszasan nézem. Látom, amit addig nem láttam meg…bármilyen szerepet veszek fel, ahhoz hozzávaló smink, és ruha kell a fellépéshez, mert az aki én vagyok, amiben jól érzem magam, kevés a szerephez. Újra bemegyek az öltözőbe, kitartóan sminkelek, majd bő ruhába bújok, és nagy orrú cipőt veszek. Krumpli orr és trombita…tökéletes! Elkészültem, és annyira tökéletes, hogy senki nem ismer fel.

Amikor elkészülök, mindig belenézek a tükörbe, és a bohóc, akit ott látok, én vagyok. Felismerem a bohócot. A fájdalmát, a szomorúságát látom a szemében. Tapsot hallok, majd hangos hangot: Jöjjön a bohóc! – nem akarom, elég volt, nem megyek! Lerántom fejemről a kalapot, és elhajítom az öltöző végébe. Hatalmas cipőmet lábamról leveszem, és minden  erőmet összeszedve belehajítom a tükörbe. Pontosan a közepébe. Millió darabra törik össze. Na, ebbe már senkinek nem kell belenéznie, vége!

Cirkusz, boldognak tűnő emberek. Nevetnek. Tapsolnak, ujjonganak. Kérés, és hívás nélkül kilépek a porondra. Az emberek lefagynak. Nem tapsolnak, nem nevetnek, nem ujjonganak. Nem engem vártak. Körülnézek, és talán életemben először mutatvány nélkül hajolok meg, és csak annyit mondok:

A bohócot, akit a tükörben láttam, az öltözőben hagytam örökre!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Meddig tart még?

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem látom már, hogy pontosan hol, és mikor kezdődött el… mert életünk amit most élünk sok-sok élet szövedéke. Nem látszik, hogy honnan indult el, és mi az, amiért újra összerendelt bennünket az élet. Mégis tudjuk, érezzük mindannyian, hogy találkozásunk itt, és most, nem véletelen. Találkozásaink, együttléteink időszerűek, talán valamit most tehetnénk mindannyian jóvá, helyre. Itt vagyunk, és együtt vagyunk itt újra, egy kicsi, szoros helyre bezárva, amit úgy hívunk Család. Család… vérség, minták, ígéretek, szövetségek együttes jelenléte. Egy hely, ahol bármikor, bármi megtörténhet, még a legszörnyűbb rémtettek is, mert a benne élők elrejtenek mindent. Szövetségük kifelé érinthetetlen, míg bent a rendszerben egyenként, vagy együttes erővel pusztítanak el mindent, ami értékes.

Családok… fájdalmak, véget nem érő bántások, megaláztatás, lejáratás, számonkérés, csak pár olyan szó, és fogalom, ami mindennapos megélés a családokban. Ugyanakkor védelem, elfojtás, elfogadás, tagadás, ha megjelenik valaki más… A legnagyobb fájdalmak, és legszörnyűbb tettek bölcsője a család amiben felnőttünk, és ami még most is csak követel. Kiköveteli a figyelmedet, odafordulásodat, azt hogy te magad is részt vegyél a játékban. S ha nem teszed, életedet követeli el. A családtagok ellened fordulnak, ellenségeddé lesznek, és addig űznek, hajtanak, míg el nem fáradsz teljesen, és ki nem mondod: Feladom! Nem bírom! -de ilyenkor is magad ellen teszed. Nem magadért, hanem értük. Visszavonod kijelentéseidet, megtagadod saját érzéseidet, és úgy teszel, mintha meg sem történt volna az, ami miatt menekülsz egész életedben. Magaddal hiteted el, hogy te teszed rosszul, neked kell változnod, megértened, elfogadnod, elengedned. Magadat győzöd meg, és ezzel győzöd le. Elérték amit szerettek volna, a saját magad ellenségévé lettél, és ezzel egy részed az ő szövetségesük lett. Mindezt talán azért teszed, mert azt hiszed, hogy ezzel magadat véded velük szemben, de tévedsz… Azzal, hogy ezt teszed, nem leszel számukra fontosabb, kedvesebb. Látszólagos nyugalmat, csupán időt nyerhetsz, amíg felkészülhetsz az újabb hajszára, ahol meg te vagy az, akit éppen üldöznek.

Nem tudom meddig tart még, de most már viselhetetlen. Elviselhetetlen látni a szenvedő, önmagukat teljesen feláldozó, mégis elutasított, kitaszított, kirekesztett embereket, akiket családjuk dobott utcára, mint egy kóbor állatot, vagy rongyot, amire nincs szüksége senkinek.

Az ünnepek, ünnepnapok lehetőséget adnak a próbálkozásra. Annak, akiben van szeretetet. És az üldözött újra elindul, hogy a benne lévő szeretettel, jósággal, és elfogadással újra megpróbálja, hogy az övéi hátha most befogadják végre. Miért tesszük ezt? Tudattalan, kollektív energia minták mozgatják az életünket. A megtanított viselkedés felülír mindent. Azt mondják, te vagy az okosabb, benned van elég szeretet ahhoz, hogy elviseld a másikat, aki olyan, amilyen. Azt mondják, ő is szenvedett, őt is bántották, azért ilyen. Azt mondják, ő így tud szeretni, fogadd el. Azt mondják, ő a családtagod, bármilyen is, el kell fogadnod. Talán akik ezeket a mondatokat mondják, sosem élték meg azt a fájdalmat, megaláztatást, amit sokaknak a saját családjukban kell megélnie.

Nem tudom meddig tarthat még, hogy a Szeretet nevében követik el a legnagyobb bűnöket… nem értem, hogy miért hagyjuk, hogy a gyűlölet, a fájdalom, a szenvedés megmérgezze életünket. Talán valami régi ígéret, fogadalom, amit még csak  nem is ebben az életünkben tettünk, de mégis a mai napig összeköt minket. Próbáljuk meg, oldjuk fel:

“Itt, és most feloldok magamban minden ígértet, és fogadalmat, amit a családért, családtagjaimért tettem ebben, vagy bármelyik előző életemben. Azzal, hogy ezt teszem feloldozom magam önmagam elvárásaiból, megítéléséből, számonkéréséből, és mostantól szabadon élek. Hagyom, és engedem, hogy a Szeretet legyen az, ami átvezet az életen. A Szeretet, ami megenged, szabaddá tesz, feloldoz, meggyógyít minden sebet. Tudatosan figyelem az életemet, és a benne szereplő személyeket, és mindent ami nem a Szeretet, elengedek. Engedem, és hagyom a másik szabad választását, és mostantól én is szabadon választok. Kérem a Sorsot, az életet, hogy olyan helyekre, helyzetekbe vezessen, ahol megélhetem, megtapasztalhatom a Szeretetet. Feloldozást, és kegyelmet kérek az áldozati sorsból, hogy megtapsztalhassam a szabad emberi minőséget. Engedem, hogy megtörténjen, hagyom, hogy az élet vezessen.” 

Neked meddig tart még, veled még hányszor történhet meg?

Tudd, hogy amikor úgy döntesz, kiléphetsz. S ki tudja, ha magadtól kilépsz, lehet, hogy megnyugszanak végre… Egy biztos, ha megteszed, te szabad lehetsz.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

A szeretet hangja…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Van, hogy összerendez bennünket az élet, és persze olyan is van, amikor csak egyszerűen elsétálunk egymás mellett. Találkozásainkból pillanatok születnek. Pillanatok, felszínesek, és mélységesek. Amikor először látod meg, még csak a külsőt, és a viselkedését látod, és többnyire ezek a minőségek le is kötik figyelmedet. Nézed, és próbálod felfedezni magadnak, nézegeted, méregeted. Milyen szép, milyen színes… magadhoz hasonlítod, elmélázol, de még az is lehet, hogy irigyled.

Amikor találkozásotok valódi, a felszín már nem köti le figyelmedet. Nem számít hogy néz ki, bátran vagy sután viselkedik éppen. Többet látsz már belőle, megcsillan belső lénye egy része, jelleme. Érzed, hogy érez. Téged, egymást, a pillanat jelentőségét ismeri fel ő is, és a pillanatban téged. Meglát, megérez. Már nem magával van elfoglalva ő sem. Túl lát önmagán, hogy érezhessen téged. Ez a valódi találkozásaink lényege. Háttérbe húzódni, onnan figyelni, és kapcsolódni, találkozni valakivel az egymásra ismerés, egymás felismerése reményében. A háttérben nincsenek felszínes értékek, nincsenek kérdések, megoldandó feladatok, nincs sürgető idő sem. Csend van, és figyelem. Önfegyelem, amivel megtartod magadat ebben a különlegesnek számító pillanatban, hogy valami megtörténhessen. Még nem tudod mi az, de érzed, hogy akarod ezt a számodra még ismeretlent. Vezet egy érzés, egy vágy, és ez a vágy erősebb, mint az akaratod, amivel máskor az életedet éled. Amikor ez a vágy felbukkan benned, türelmetlen leszel, és elhatározod, hogy ha szükséges most bármit megteszel. Elhatározás születik benned, erő ami fékezhetetlen, és ezt az erőt most is te irányítod, csak most egy másik részeddel.

Kitartás, önfegyelem. Mész előre, teszed amit kell. Hagyod, hogy vezessenek. Elismered, megadod a tiszteletet, döntéseit, kéréseit természetesnek veszed. Lényed minden apró porcikájában érzed, hogy most valamiért ezt kell tenned. Te magad sem érted, és most mégis képes vagy elfogadni, elengedni, megbocsátani, ha az kell.

Találkozásaink együttlétekké érnek. Az együtt töltött pillanatokban szükségtelenek a történetek, az idő, és a szokásos keretek. Nem számít, ki vagyok én, és ki vagy te. Itt nincs jelentősége a halandó világnak, egyetlen őszintén megélt pillanat után halhatatlanná leszel. Csend van benned, mélységes csend, magadban, magadon merengsz. Csended kiterjed, szinte tapinthatóvá, elérhetővé válik, olyan ez, mint egy új én születése. Teret kap benned valami, önmagad belső csendjében. Itt vagy, érzékelsz, lélegzel. Már másként, mint eddig. Csendesebben. Nyugodtabban, természetesebben. Így jó, így jobb neked. Megtaláltad, egymásra találtatok, de az is lehet, hogy mindössze egyetlen pillanat volt. Bárhogy is volt, valódi volt. S most már a tied. Soha többet el nem feleded, olyan mély nyomot hagyott benned. Látlak, érezlek, és most elengedlek.

Együttlétünk csendjében megszólalt a szeretet.

A szeretet hangja ha megszólal, egyetlen pillanat alatt megváltozik minden.

Te, a másik, és a körülmények.

A szeretet hangja a Lélek hangja benned. Együttléteinkből újra találkozások lesznek, de mostantól már nem csak elsétálsz a másik ember mellett. Most már látod, emlékszel rá, felismered. A szeretet hangja megváltoztatott téged, és az életedet.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Elveszített méltóság.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Talán úgy kezdődik, hogy egyszer mindenkiben van méltóság, hogy az élettel járó jogosultságunkkal a méltóságot is megkapjuk. A sors felruház vele. Méltó vagy emberként élni, kiérdemelted. Menj és tapasztalj a Földön! Menj, és teljesedj ki, menj és élj az embernek járó jogosultságoddal! Kapcsolódj, szeress, kötődj! Bízva bízzál, és induljál! Talán így kezdődik. A sors odaadja, de az ember elveszi. A gonosz megfoszt tőle. Elrabolja az embernek járó méltóságot.

Aláz, megaláz, megfoszt. Úgy érzi, neked nem jár. Nem jár a méltóság, sőt nem jár az élet. …de mert ahhoz gyenge, hogy az életedre törjön, hogy elvegye az életedet, így a méltóságodat veszi el tőled. Mert az ember ilyen. Az egyik ember a másikkal ilyen. Jön az ember, és tönkretesz mindent.

Amit a sors ad, amivel felruházott minket, azt egy másik ember örökre nem veheti el. Ideig, óráig, évekig igen. Aztán a sors utoléri őt, és ahhoz, hogy visszaadja a méltóságodat, tőle az életét veszi el. Mert ember nem dönthet életek felett. Ember nem dönthet halál felett. Az embernek nincs akkora hatalma, mint amit képzel.

Nem tudtam, mi hiányzik az életemből, de most már tudom. Hiányzik a méltóságom. Hiányzik az életben maradáshoz a jogom. Szégyen, megaláztatás, bűntudat… önmagammal szemben undor. Aztán újra megaláztatás, majd önostorozás. Aztán újra szégyen… és ez így halad évről évre. Körbeszövi az életemet. Nem vagyok más, csak egy méltóságától megfosztott ember.

Most már tudom, mi hiányzik. Emberi méltósággal élni. Önmagamat értékesnek látni. Magamra büszkévé válni… élni.

Lemondok rólad és a sorsra bízom magam. Kérem, sőt ha lehet ilyet követelem, hogy adja vissza a méltóságom, és ha kell, hagyom, hogy téged magával ragadjon. Mert ember nem dönthet ember felett. Így én sem dönthetek feletted. Elfogadom. A sors nagysága előtt meghajlok.

Saját sebeimet gyógyítom, és önmagamat büszkén vállalom.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Mikor múlt el az a perc ami számított?

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Vannak helyzetek, és emberek, akiket, amiket kérdés nélkül érdemes elengedni, vagy neked kell továbblépni. Egyszer a benned élő harcosnak is fel kell ébredni… vannak csaták amiket szükségtelen megvívni. Nem kell önmagadat feladni, érzéseidről, igazságodról, szabadságodról lemondani, nem kell neked a valakinek lenni. Tudod, a valaki az, aki a végén mindig veszít. Nézz körül! Egyáltalán megéri? A többieknek számít? Számítasz te magad nekik? Szerinted látnak, fontos vagy nekik?

Körülnézek, és nem látok mást csak romba dőlt életeket, elveszett embereket, üres tekinteteket. Már nem keresnek, nem kérdeznek, nem akarnak, nem álmodnak, nem harcolnak, nem kérnek számon, nem mondják meg hogyan tedd, vagy ne tedd meg. Már nem érdekli semmi, valami elmúlt. Eltűnt a lényeg.

Egyetlen kérdést szeretnék csupán feltenni, de azt is csak a hozzám legközelebb állóknak: Neked mikor múlt el az a perc, ami számított? De amikor feltenném, nem jön ki hang a számon. Előre tudom, hogy nincs rá válaszod. Üveges tekintettel néznél rám, és azt felelnéd: Nem tudom.

És most sírsz, zokogsz, mert most először érzed azt, hogy valóban elmúlt. Elmúlt az a perc, pillanat, amikor valaki, valami számított, és helyette itt maradt a senki, és semmi nem számít. Ez nem fáj, nem fontos. Az idő is csak telik.

Szeretnék segíteni…szeretnélek a földről felemelni.

Engedd megtörténni! Akarj emlékezni! Keresd magadban a pillanatot, ami még számított.

Keresd meg azt az önmagadat, aki még tudta, akarta önmagát adni, úgy, ahogy éppen volt. Nincs semmi másod, csak magad vagy, magadnak, ez az összes valódi vagyonod. Amikor nem magadat adod, mindenedet eltékozlod. Ha nem a Leked legmélyéről jön amit csinálsz, üressé válsz. Ha nem magadat adod, elveszel, és veled együtt elveszik mindenki, és minden ami fontos. Még a pillanat is, ami eddig számított.

Hidd el, neked sincs semmi másod, mint te magad-magadnak, az aki vagy, és mindaz, amit mondani, üzenni akarsz a többi embernek. Üzenetedet sokféle módon közvetítheted, a lényeg, hogy megtedd. Élj úgy, hogy rád figyeljenek, és amikor megtörténik, mondd el azt, amit csak te tudsz elmondani nekik. Bármi is történjen, neked nem kell szégyenkezned, és nem kell foglalkoznod vele, hogy miért figyelnek rád. Neked csak tenni kell a saját dolgodat, mondod, amit mondani kell.

Nem számít hányan hallják meg, nem számít, hogy meddig figyelnek, nem számít, hogy szerintük értékes-e. Csak az számít, hogy az a hang, a te hangod megszólaljon végre, mert benne egy Angyal hangja szólal meg.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com 

A szeretet terében…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem ismerek annál tisztább, és szentebb helyet, mint amit együtt képezünk le, amikor öszejövünk dolgozni a Térben. A közös szándék, hogy segítsünk, és biztos tudása annak, hogy vezetnek minket, megengedi, hogy teljesen elengedjük személyiségünket. A megjelenő érzések, az érintések előhívják a szeretetet. Az igazságok kimondásából oldások születnek, évtizedes fájdalmak tűnnek el a semmiben.

A szeretet vezeti a Teret, és benne minket, téged és engem. Nincs szükség másra csak megengedésre ahhoz, hogy bennünk a csoda megszülethessen. Itt, ebben a Térben nincs más, csak a jelen. A pillanat nagysága és ereje, mely legyőzi a múltat, és a jövőtől való félelmet. A pillanatban másként láthatsz mindent, és ez a másként látás gyógyít meg tulajdonképpen. Másként látod önmagadat, helyzetedet, a többieket, és történeteidet. Ez a más, ez az új nézőpont megváltást hoz neked. Megértheted análkül, hogy bárki elmegyarázná, hogy mi a történetek lényege. Megláthatod az igazságot egyetlen pillanatra, és ez a meglátás megváltoztat mindent. Az igazság meglátása után már nem lehetsz többé ugyanaz az ember.
Kicsinységedből nagyság válik, erőtlenségedből erő lesz. Megoldások születnek, valami elindul, új életre kel…
A szeretettel megszentelt Térben megpihenhetsz. Nem szükségesek a szerepek, nem kell megfelelned. Te, te lehetsz. Úgy ahogy vagy, olyannak amilyen éppen vagy. Nincsenek elvárások, nincsenek kötelezettségek, csak lehetőségek. Lehetőség a pillanatok, az érzések megélésére, kifejezésére, a többiek segítésére, megértésre, összefogásra, továbblépésre, és elsősorban az egymás elfogadására, szeretetére.
…és amikor kilépsz a Térből a megtapasztalt érzéseket magaddal viheted, a szívedben megőrizheted. A mindennapokban emlékezhetsz, és készülhetsz a következő belépésre.
Minden alkalommal amikor belépsz az Együtt Szeretetteljes Terébe, belépsz önmagad belső szentélyébe, egy lépéssel közelebb kerülsz a Lelkedhez.
Végtelen szeretettel tartjuk nektek a Teret, és ahogy eddig is, ezután is várunk benneteket Családállítás *Személyes Élet-Tér-Rendezés programunkon havonta 2 szombaton.
Gyere, és tapasztald meg! Ha már ismered, gyere, és éld meg újra!
Adj teret a benned lévő szeretetnek, mert ez az egyetlen, ami segíthet, neked, és a többi embernek.
Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Új könyvünk: Szívtiszta Vallomás.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Bizonyos nézőpont szerint életünk nem más, mint egy végtelennek tűnő, hosszú utazás, melynek természetes része a sok kihívás, tapasztalás. S ha így van, akkor van benne több megálló, elágazás. Pihenés, és választás, aztán tovább indulás. Kijelölve, kiválasztva a következő irányt, és ezzel az ehhez tartozó összes tapasztalást. Emberek, helyzetek. Megéled, belekerülsz, majd kilépsz belőle, vagy akár kitaszítanak, ellöknek. A tapasztalás szempontjából teljesen mindegy. A lényeg, hogy ott vagy, és a legfontosabb, hogy te választottad, te teremtetted saját magadnak. Ennek felismerése, egy mérföldkő mindannyiunk számára.

Farkasszemet nézni a saját, abszolút igazságunkkal, sokszor olyan fájdalmas, hogy mindazok a történetek amelyek elvezettek oda, elhalványulnak, szinte semmivé válnak. Nem marad más, csak a mindent elborító fájdalom, a keserűség, és a sok-sok miért?! Ez az a pillanat, amikor minden megváltozhat. Annak megpillantása, felismerése, hogy életünk a saját kezünkben van, megváltoztatja Sorsunkat, további utunkat. Sorsdöntő ez a pillanat, és a fő kérdés az marad, hogy valaminek véget vetsz, és valami újba kezdesz, vagy továbbra is haladsz az eddigi utadon, megállíthatatlanul előre?!

Az az élet amit most élünk, életek szövedéke, így nem elég tisztán emlékezni azokra a pillanatokra amiket ebben az életben éltünk meg, fel kell tudnunk idézni legalább érzés szinten mindazt, ami egyáltalán elvezetett ide, ebbe az életbe. Ehhez, lassítani, majd megállni szükséges, és csend. Egy megszentelt Tér, ahol bármi megtörténhet. Be kell lépni ide, és időt adni a felismerésekre, a megértésre, az összegzésre. Idő szükséges ahhoz, hogy az átalakulás megtörténhessen.

Szembenézés önmagaddal, teljes, és igaz valóságoddal, felismerése mindannak amit tettél, és tettek veled, annak megértése, hogy mindennek pontosan így kellett történnie ahhoz, hogy most ebben a pillanatban itt lehess. Nem csak őszintének kell lenni, mert az őszinteségben benne van a saját értékrended, megítélésed, a társadalmi és családi elvárások, egy burok, amiben eddig élted az életedet. Több kell ennél… a szívedben érezhető, és a mélyben megbújó, a sötétségben elrejtett érzéseid kellenek, ezekkel való újra egyesülés, egy életen belüli újjászületés szükséges. Szívtiszta vallomás kell, amit te teszel magadnak, aminek része a belátás, a meghajlás, az imádság, és a felállás, tovább indulás. Vallomás az érzéseidről, a szívedben megőrzött emlékekről, a szívedben őrzött emberekről, szerelmekről. Tanúságtétel jó, és rossz mellett, amit te tettél, te követtél el. Önmagad valódi, igaz, és teljes megismerése sallangok nélkül, teljesen lecsupaszítva, a maga természetességében.

A szívtiszta vallomást önmagunknak, a Lélek felé tesszük tulajdonképpen, azzal az igaz reménnyel, és hittel szívünkben, hogy visszatérhetünk oda, ahonnan elindultunk egyszer. A teljességbe, a tisztaságba, a szeretetbe. A szeretet az egyetlen út, és ez az út egyenesen vezet. Lehet, hogy elkanyarodtál, lehet, hogy letértél, de most te is visszatérhetsz. Vissza a tiszta szeretethez, ami nem köt meg, nem tart vissza, nem követel semmit, és nincs benne megbánás sem. Emlékezz, hogy a szeretet az más… tisztelet van benne, és elfogadás. Megengedi, hogy letérj azútról, hogy elkanyarodjál. Megengedi azt is, hogy lemondj a Lelkedről, nem büntet ezért sem téged, sem mást. Szeretetben élve az életet minden más, mássá válhat a világ. Az a valóság amiben eddig éltél, az csalás, ámítás. Hidd el, a szeretet az más! A szeretet végtelen, és bárkié lehet, aki hiszi, és tudja, hogy a Szeretet az más…

Az igazi, valódi szeretet az más, és hogy a tiéd is lehessen újra, neked is mássá kell lenned. Mostani lényeddel nem élheted meg, elromlottál, odaadtad, elcserélted, elfelejtetted, pedig ott ahonnan jöttél, ott ahonnan egyszer elindultál, a szívedbe súgták:

Vigyázz! Ne hidd el! A szeretet az más…

Nem szükséges más, csak egy szívtiszta vallomás, ami igaz, valódi, ami kimozdít, elindít, új irányba visz. Az örök tél fogságából, a tavaszba repít. Én egy csodálatos tulipánnak látlak, aki minden tavasszal új életre kél. Lehet a tél hosszú, zord, sötét, ő mégis tudja, hogy egyszer véget ér. Hiszi, és tudja a tél végét, bízza a tavasz kezdetét. Amíg a hagyma a földben él, addig a tulipán mindig új életre kél.

Amíg a szíved dobban, élsz… már tavasz van, régen véget ért a tél…

Csodálatos tulipán… köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy élsz!

Szívtiszta vallomás szívből, érzésből, belőled, belőlem, bármikor-bárkiből, a SZERETETÉRT!

Szívtiszta vallomás, ami megváltoztathatja mindannyiunk életét.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

www.talemtumok.com

Mindenkinek a tekintetében benne van az egész élete.

On Szerző: infovaradiandiitt: Gondolataink, idézetek, Lélekébresztő

El tudod-e képzelni, hogy az a sors amit te élsz, a múltad túlélése, az hogy egyáltalán itt vagy, és az amit elértél az életedben, az már önmagában példa értékű? Tudod-e önmagadat értékes embernek érezni, látni, és az életedet ennek megfelelően élni? Mert ha tudod, akkor van mit megmutatni, megtanítani egy másik embernek. Mindenféle plusz nélkül is elég különleges, hogy túlélted azt a múltat amit kaptál. Lehet, hogy neked mindaz amit megéltél, és az, hogy ezzel együtt is itt vagy, és ilyen vagy, az természetes, de másoknak nem az. Sokan vannak, akik segítségre várnak. Olyan segítségre, mint amit te tudsz adni. Azt a megértést, és azt az együttérzést, amit csak olyan ember adhat a másiknak, aki hasonlót élt meg.

A bántalmazottság miatti mély szomorúság, fájdalom látszik a szemedben, és így mindenki érzi, látja. De ezzel együtt azt is láthatják, hogy nem adtad fel…van reményed, hited abban, hogy másmilyen is lehet az élet. Látható, hogy van saját életed, vannak terveid, haladsz előre, építed mindazt, amit megálmodtál magadnak. Ez az, ami rendkívüli, és nagyon sokat segíthet bárkinek, aki veled kapcsolódik. Lesznek olyanok, akik majd elgondolkoznak, hogy az ő problémájuk kicsi a tiédhez képest, és ő mégis benne maradt a játszmában, panaszkodik. Mindenki tudja a másikat látni, kódolni. Mindenkinek a tekintetében  benne van az egész élete… és amikor a szemedbe néznek, látják, érzik, hogy mit éltél meg. Szinte látja a történetet, és a nehéz, fájdalmas történetektől mindenki automatikusan megfigyelővé, együttérzővé válik. Ez nem tudatos szinten működik, mégis így történik. Aztán elkezd gondolkozni, hogy ő maga hogy tudna a saját hozzáállásán, életén változtatni.A bántalmazott, nehéz sorsot megélt emberek a lényükkel, jelenlétükkel is tudnak segíteni. Olyan remény van bennük, amivel bármit meg lehet változtatni, segítségével a legnehezebb helyzetekből is ki lehet lépni. Ezek a sokat szenvedett, nehéz sorsú emberek az élő bizonyítékai, hogy életveszélyes helyzeteket is túl lehet élni, és azután is fel lehet állni, teljes életet lehet élni. Ez az, ami hatalmas erőt ad a másik embernek, nem kellenek különleges módszerek, csak neked kell jelen lenni, önmagadat odaadni.

A megéléseidből, tapasztalataidból fakadó bölcsesség az, ami a másik embert felemeli, és tovább segíti.

Vállald a Sorsodat bármilyen nehéz volt is, nyújtsd ki a kezedet, és segíts!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

https://talentumok.com/gondolataink-2019/mindenkinek-a-tekinteteben-benne-van-az-egesz-elete/

Feloldozásra várva…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem emlékszel pontosan, nem tudod, hogy ki-mi veztetett oda, abba a pillanatba. Ha visszanézel, te sem érted, hogy egyáltalán hogy történhetett meg. Egy tett, amit te követtél el. Egy helyzet, ahol tettességeddel áldozati szerepbe kényszerítettél egy másik embert. Bántottad, megaláztad, életre szóló nyomot hagytál benne. Mindaz amit te ott tettél vele, meghátorozott számára minden ezután következő pillanatot, soha többé nem lehetett már az, aki ezelőtt volt. Te vagy az, aki megváltoztattad, aki tetteddel valamit elvettél tőle. Lehet, hogy csak egy pillanatot raboltál el az életéből azzal, hogy pont őt választottad, de az is lehet, hogy örökre megcsonkítottad…érzéseit, gondolatait, terveit, elképzeléseit. Ki tudja?!

Nem tudod, nem tudhatod, mert elmenekültél onnan. Futottál lélekszakdva, hogy büntetésed ne érhessen utol. Igyekeztél elfelejteni, és valamilyen módon jóvá tenni, jó emberré válni. Szerettél volna továbblépni, nem emlékezni, akár a saját gondolataid szintjén meg nem történtté tenni. Teltek az évek, és az árnyékok utolértek, talán mindvégig követtek. Itt vannak veled, és elkövetelnek tőled, az életedből minden olyan minőséget, ami téged igazán boldoggá tehetne. Ahogy múlik az idő, ahogy egyre távolabb is kerülhetnél tettedtől, egyre jobban szenvedsz, és ez a szenvedés meghatározza egész életedet. Tettesből-áldozattá lettél, és azt gondolhatod, akkor vége… de nem enged, nem ereszt, egyre erőteljesebben fojtogat az érzés, egyre jobban szeretnél szabadulni tőle. Elmondod, elismered, belátod, megbánod…

A Lélek sötét éjszakája volt a pillanat amikor elkövetted, azt mondod az egód miatt történt meg, hogy elismerjenek, pozíciódat megerősítsd vele. Most is a személyiséged szenved, ő kér segítséget, a Lélekeddel talán nem is találkozhattál azóta sem…nem tudom, ezt te érzed. Talán mégis, de ha nem is a Lélek, van benned valami, aki igazságot szeretne szolgáltatni, szeretné a büntetését végre megkapni, és aztán feloldozást kérni. De vajon melyik a fontosabb számodra? Az, hogy megkapd jogos büntetésedet, vagy, hogy végre feloldozást nyerhess?

Aki kegyetlenséget követ el egy másik érző lény ellen, annak valamikor bűnhődnie kell. A kegyetlenség az élet ellen elkövetetett tett, aminél talán egyetlen rosszab van, elvenni, kioltani az életet… érzed annak súlyosságát, hogy mit is követtél el?

Segítséget szeretnél, feloldozást kérsz, szabadulni szeretnél, mert azóta te is szenvedsz. A pillanat meghatározta az egész életedet, a cselekedeteidet, a tett, felfalta az életedet. Látod, hallod, érzed, mindenhol ott van veled, és nem ereszt el. Egyre szorosabb, egyre jobban szenvedsz. Vajon mikor lesz vége? Vajon mit tehetsz, hogy könnyebb legyen? Feloldozást nyerhet-e az, aki kegyetlenséget követ el? Kegyetlenség, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett tett? A Sors minősíti tetteinket, és ő az, aki kiszabja büntetésedet. Igen, jól érzed, azóta büntet, és el nem enged. Újra, és újra megmutatja, hogy azokat a dolgokat melyeket a legjobban szeretnél, nem kaphatod meg.

Élethosszig tartó fájdalmat, keserűséget, félelmet okozni valakinek=élethosszig tartó büntetés a tettesnek. Így kellene, lenni, talán így lenne egyenlő, így lehetne vége mindkettőtöknek.

…talán még ez sem elég…még ennél is több kell…

Te azt gondolod, hogy a jóság, jó tettek, segítség másoknak.

Én azt mondom, hogy ennél sokkal több kell… önmagadtól letérdelni, és mindaddig térden állni, amíg szívedben az érzés megjelenik, hogy bármit megadnál érte, hogy jóvá tehesd. BÁRMIT! Amikor ezt megérzed, zokogva fogsz arcal a földre zuhanni, és ott fogod tetted valódi súlyát megérteni, megérezni, és te magad kimondani, hogy az elkövetett kegyetlenséget nem lehet feloldozni…

…együtt lehet vele élni, azzal a tudattal létezni, hogy megtetted, és lehet igyekezni jóvá tenni, jó emberré válni, a világért minden követ megmozdítani, és kérni, könyörögni másokért, a többiekért, hogy akik még nem tették meg, ne kövessék el.

Meglehet, hogy feloldozást nem nyerhetsz, de az odáig vezető utat meg kell tenned, és minden lépésnél azért könyörögni, hogy az akit bánotttál, kiszabadulhasson az áldozatiság börtönéből, és újra szabad emberként élhessen. Az ami neked segíthet, annak tudata, hogy az áldozatod a ti közös történetekkel együtt is újra szabad lehet.

Az ő szabadsága, a te feloldozásod része lehet. Talán ez a legtöbb, ami megtörténhet, de erre a talánra a te válaszod most csak igen lehet…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Feloldozásra várva…

Benned él a csend.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Furcsa érzés ezt elhinni a mai rohanó, egyre hangosabb világban. Fülsiketítő zajok vesznek körül minket, már a madarak éneke is puszta erőlködéssé vált, próbálják átkiabálni, átüvölteni az erős hangokat. Megváltozott minden!

Évekkel ezelőtt még feleennyi zaj nem volt, fel ennyire voltunk elveszve a világban és önmagunkban. Ma, szinte mindenki csak a személyes életével, történetével van elfoglalva, annak, abban él. Elfelejtjük észrevenni a másikat, a helyzeteket, a lehetőségeket. Sodródunk…. „Élünk!”

Elvesztünk a világban és leginkább önmagunkban. Feladtuk a Csendet, zajra cseréltük. Elhisszük, hogy ez az út, elhisszük, hogy ezt kell tenni, ez a helyes. Azonban, nagy árat fizetünk érte!

Feladtuk Önmagunkat, személyes életutunkat és éljük a kollektív mintát helyette, amihez tulajdonképpen semmi közünk nincs. Nem is a miénk! Mégis éljük ezt! Elménk elhiteti velünk, hogy ez a mi életünk, ez a mi utunk, ezt kell tennünk, így kell élnünk. A környezetünkben lévő emberekkel,kel, személyes viselkedésmintákkal azonosulunk, pedig ezek csak képek, amit elménk alakít ki. Személyes történet csupán, ami egyszer véget ér. Ebben a világban ahol most élünk, ebben a formák által alkotott világban minden halálra van ítélve, minden leomlik és új keletkezik helyette, minden véges. Így az elménk által megalkotott képek is véget érnek, elmúlnak, és akkor itt maradunk. Ránk szakad a Csend. Végre!

A Csend és Te ugyanazok vagytok. A csend az alaptermészeted!

Mégis nagyon messze kerültünk tőle, mert nem elég érdekes. Nem elég érdekes az elménknek, nem köti le. Így dolgokat, embereket, elfoglaltságokat keresünk, hogy elfoglaljuk, lekössük magunkat. Ha megnézed a naplementét, egy fát vagy virágot, önmagában egyik sem érdekes. Nem véletlen, hogy az emberek a természetben sem csak vannak, hanem ott is csinálnak valamit, hogy legyen értelme. Az elme számára ezek a természetes dolgok csak akkor válnak értelmessé, ha feldarabolod, elemzed, címkézed őket. Így már lekötnek! Ha csak szemléled, akkor fenséges, mély, magával ragadó, de semmiképpen nem elég érdekes! Ezekben a dolgokban olyan mélységekre lelhetsz, ami felülmúlja az elme elemzését, ha hagyod ezt. Ha elemezni akarsz valamit, le kell egyszerűsítened. Elemzel, kategorizálsz, minősítesz és többé már nem vagy képes érezni a benne rejlő szentséget, mert pusztán gondolati úton közelítesz felé. Bekerülsz a saját elméd börtönébe. Fogalmi realitássá korcsosul minden a fejedben, nézőpontokat, véleményeket alakítasz ki dolgokról. A tudás, a gondolat és a címke azt az illúziót keltik benned, hogy tudsz valamit és ennyi az egész! Egy gondolat, amit te aggattál rá valamire! És ez a valami így el is veszíti szépségét, mélységét és elevenségét. A gondolkozás fátylán keresztül közelíted meg a valóságot és saját magadat is, mert te magad is kitalált, gondolatokon alapuló létező, egós Én lettél.

Az Én csupán beteljesületlen személyes történet, tele vágyakkal, félelmekkel, bukásokkal és abbéli reményekkel, hogy meg nem valósított, ki nem elégítő Én-képe megleli majd a végső beteljesülést, amely egy jövőbeni történeten alapul. Ez megint csak egy gondolatforma. Ezt hívjuk jövőnek! Úgy élünk, mintha a következő pillanat fontosabb lenne számunkra, mint ez a mostani, az egyetlen dolog, ami valóban létezik. A MOST! Az egyetlen pillanat, amiből sosem menekülhetsz, ami elválaszthatatlan az élettől, ami Te vagy, a Csendtől is – mert abban a pillanatban, amikor figyelmeddel belépsz a pillanatba, a Mostba, megjelenik a Csend. A jelen pillanat lényege, esszenciája a Csend. Az egyetlen hely, ahol a szakrális dimenziót megtalálhatod a Most. Jelen kell lenned, rá kell ébredned a pillanatra, hogy felismerhesd az élet szentségét és mélységét. Ez a Most mélysége – elválaszthatatlan saját lényedtől, saját életedtől. Azért vagyunk itt, hogy elmélyítsük ezzel a dimenzióval kapcsolatos tudatosságunkat.

Életünk végén minden forma, minden struktúra szertefoszlik, lebomlik. Az elme kizárólag ezek alapján működik. Próbálod, akarod életedet megoldani, de ezen a szinten életed nem tud megoldódni. A forma világában nem oldódhat meg a forma nélküli. Márpedig a lélek, az esszencia forma nélküli.

A forma nélküli élet elpusztíthatatlan, mély, érzésekkel teli. Hogyan kerülhetünk egyik világból a másikba, hogyan tapasztalhatjuk meg a Csendet, hogyan változtathatjuk meg ezen keresztül valóságunkat?

Le kell csendesítenünk az elmét. Különböző módszereket követünk, hogy megtegyük ezt. Meditálunk, kántálunk, extatikus állapotokat keresünk, próbálunk elcsendesedni. Azt azonban nem árt tudni, hogy ezek a módszerek csak átmenetileg segítenek. Idővel el kell, hagyjuk ezeket. A módszerek Énünk elé állnak, űrt képeznek Énünk közt és köztünk. Légüres szakadék tátong köztünk.

Az emberiség nagy része még ma is tudatlanul él, gondolataival azonosítja önmagát. Minden gondolatod, aminek nem vagy tudatában, öntudattal bír és jövőt épít neked. S bizony a gondolataid menetével azonosítod magad. Ez a tudattalanul élt élet lényege. Az emberek jövőjükért élnek, úgy gondolják, hogy majd a jövőben felépíthetik ma még tökéletlen Én képüket. Nem árt azonban tudni, hogy életünk előre haladtával formai életünk fokozatosan visszahúzódik. Bizonyos dolgokra egyszerűen már nem leszünk képesek a formai világban. Megöregszünk, képességeket veszítünk. A formák bennünk és körülöttünk lebomlanak és marad a forma nélküli.

Ma már sokan Keresők, keresnek valamit. Az a kérdés, hogy magadat keresed-e amikor megpróbálsz hozzátenni valamit ahhoz, aki vagy. Az emberi lét fő problémája mára a keresés lett. Kényszeresen keresünk dolgokat. Kényszeresen megyünk tovább, tovább, tovább… mert azt gondoljuk, hogy hozzáadhatunk valamit ahhoz, akiről azt gondoljuk, hogy Mi vagyunk. Egyelőre csak gondolatformákat tudunk hozzáadni és csak ezeken tudunk igazítani. Csend nélkül más nem megy! Birtoklás, elismerés – ezek gondolatformák. Elme alkotta én képünk a különlegességet hajszolja, de ez nem teljesíthet be azon a szinten, ahol keressük. Szükségünk van az élet teljességére, hogy végre gyökeret verhessünk az életben. A különleges Én, amit szeretnél megélni csak gondolatforma, mégis ez lett identitásod alapja. Elménk mindig jobbnak, többnek akarja érezni magát, így egyik gondolatformából a másikba vált.

„Az élet velem jobban elbánt, mint másokkal!” „Többnek érezhetem magam, hiszen van történtem!”

Amíg így élsz, két dolog irányítja kapcsolódásaidat:

Vagy félsz a másiktól, vagy használod!

Nincs igazi kapcsolat, mert nem tudod ki vagy, csak egy kép él benned magadról és a világról, az abban elfoglalt helyedről.

Az ember két dolog miatt nem tud önmaga lenni:
– vagy történt valami, ami miatt nem
– vagy még nem történt meg valami, és azért nem.

Ezek önmagunknak kitalált csapdák a fejlődés elkerülésére. Amikor kapcsolatba kerülök veled, nem veled állok kapcsolatban, hanem az önmagamban kialakított gondolatformával, ami rólad szól. Ez nem te vagy! Ez csupán egy gondolat. Jelenleg a „szükségem van rád, de félek tőled!” koncepció irányítja kapcsolatainkat.

Tartozni akarunk másokhoz, de félünk kapcsolódni, őszintének lenni, megmutatni magunkból valamit. Példát vehetnénk az állatoktól, a növényektől, ők egyek az élettel, az Egységben élnek. Kapcsolódásuk hozzánk tiszta és őszinte. Megbíznak bennünk, hisznek nekünk. Szeretnek minket. Magunkért. Azért, amilyenek vagyunk. Elfogadják azt, akik vagyunk!

Szükségünk van az életben megtapasztalt nehézségekre, hiszen a tudatosság virágának is szüksége van a mocsárra, ahol gyökeret ereszt, ahonnan nő. Tudd, hogy a formák mögötti fényed az értékességed! Mindenkiben, benned is megvan a mélyben a különlegesség érzete. Nem az Ego diktálta különlegességé, hanem az esszenciális különlegesség érzete. Hiszen mind másmilyenek vagyunk, nem lehetünk egyformák, csak hasonlóak. És ez így van jól! Az az én, akit bármilyen formával, fizikai, mentális dologgal azonosítunk, az illúzió.

Az esszenciádat akkor tudod megtalálni, ha nem a többön keresztül, a jövőben keresed. Az egyetlen hely ahol meglelheted a jelened. A pillanat, amiben Önmagad vagy. Találd meg a pillanatot, amit megélhetsz, és csak figyeld meg. Figyeld meg a tiszta érzéseket, engedd, hogy megérkezzenek. Tanulj meg jelen lenni a pillanatokban, tanuld meg értékelni a most kristálytiszta Fényét. Engedd, hogy esszenciád és aspektusaid megérkezzenek ebbe a Fénybe, fogadd be őket. Fogadd el azt, amit hoznak neked, ne ítéld meg őket. Részeid ők, akik arra vágynak, hogy veled lehessenek, veled élhessenek, veled tapasztalhassanak.

Forma nélküli részeid ők, akik részt tudnak venni veled a formák alkotta világban. Segítenek, hogy megleld az értelmet és a csendet.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com

Érted imádkoztam…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Időről-időre térdre kényszerít a Sors, az élet, és ilyenkor nem tehetek mást, mint letérdelek, és könyörgök, kérek. Kérem Istent, hogy lásson meg. Lássa meg, hogy szorongok, félek. Lásson meg engem, és segítsen. Mutasson utat, kiutat, vagy adjon jelet, esetleg konkrét segítséget. Aztán csak hagyom, engedem, várom, hogy történjen. Figyelek, várom a jelet, a segítséget. Egy idő után türelmetlen leszek, és kérem, újra kérem. A remény, hogy megtörténik, hogy megszabadulhatok, hogy fellélegezhetek egyre távolabbra kerül tőlem, és ezzel én magam egyre mélyebbre süllyedek. Kétségbeesetten könyörgök, legalább lásson meg, és egyetlen megoldást adjon nekem. Most az egyszer. Utoljára. Csak most, aztán majd megoldom én legközelebb. Felkészült leszek. Figyelni fogok, hogy ne történjen meg. Megígérem, megesküszöm, bármit megteszek, hogy segítsen. Elengedem az elképzeléseimet arról, hogy hogyan, elengedem az elvárást teljesen. Feladom az akaratom, megengedem, hogy ő döntse el, hogyan teszi meg. Már nem mondom ki hangosan, csak suttogom, aztán már csak magamban mondom, csukott szemmel. Csendben, magamban, bennem. Itt történik minden.

Megérkeztem. Megértettem.

Már érted imádkozom, hogy neked segítsen. Téged látlak most, látom, hogy te vagy bajban, neked van szükséged segítségre. Embert már nem engedsz közel, valami más kell, valaki más kell. Kell valami erő, ami hatalmas, amit meglátsz, megérzel. Valami, valaki, aki segíteni tud, ha akarod, ha nem. Segítség kell, de ehhez belátás kell. Nem mondod ki, nem engeded meg magadnak, hogy meglásd, már régen elvesztetted a sorssal szemben a vitát, a csatát. Kisemmizett, újra, és újra elvesz tőled. Hiába szerzed meg, elveszi újra, mert nem téged illet.

Kérlek, könyörgök, hogy térdelj, és add fel…hangom nem ér el…messze vagy tőlem, messze mindentől, és mindenkitől, nem maradt más csak akarat, és nyers erő. Megoldod, mondod, de lehetetlen, mert ebben a helyzetben a megoldás már csak akarat, és erő nélkül lehetne.

Érted imádkoztam ma, hogy neked segítsen, téged lásson meg. Kértem, könyörögtem.

Érted imádkoztam ma, mert megértettem, neked van szükséged segítségre, nem nekem.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Van az úgy…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Van az úgy, hogy a másokért vállalt áldozat hiábavaló, hogy azzal, hogy lemondasz önmagadról, még nem változik semmi.

Van az úgy, hogy azoknak, akiknek szeretniük kellene, ők támadnak hátba téged. Mindeközben a szenvedésedért egy könnycseppet se ejtenek.

Van az úgy, hogy a pillanatok kilátástalanok, és a remény haldoklik, vagy talán már meg is halt.

Van az úgy, hogy a változás az átok súlya alatt megáll.

Van az úgy, hogy a keserűség az, ami diktál.

Mindezzel együtt, a fájdalommal, a reményvesztettséggel együtt maradt-e benned annyi szeretet, hogy továbblépj, hogy újra önmagadat éld?

Tudod, egy valamit soha senki nem vehet el tőled, és ez a hited, hogy a szeretet ott áll a gyűlölet fölött, hogy a szeretet ott van a szívedben, és attól hogy valakinek nem kellett, vagy nem kellettél, még szükséges és értékes vagy.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Veszteségeink hatása az életünkre…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Megfigyelheted, hogy amikor a halál minősége belép az életedbe, valahogy közelebb kerül a Lélek benned. Hihetetlen belső erőre teszünk ilyenkor szert, nem tudjuk, nem értjük, hogy honnan, miből merítjük azt az erőt, amivel tovább tudunk élni, lépni. A Lélek jelenléte, segítsége Fényt hoz az életünkbe, és olyan felismerésekre tehetünk ezáltal szert, melyek által gyógyulni vagyunk képesek. Fel tudunk állni, lábunkat meg tudjuk emelni, tovább tudunk lépni. Vannak olyanok is, akik a halál veszteség után maguk is szeretnének meghalni. Megtehetné, de nem teszi. Valami itt tartja, nem engedi. Nem kényszeríti, nem zsarolja, nem követeli, a választást a Lélek mindig megengedi, és tőled kéri… a legtöbben egy ilyen helyzetben itt maradnak, mert megértik, hogy ezzel a veszteséggel együtt is, lehet tovább élni, létezni. Már nem úgy, de lehet… van tovább, van élet.

Mi történik akkor amikor nem a halál jelenlétével szenvedünk el veszteségeket? Egyáltalán vannak ilyennek? Vannak veszteségeink melyeket az élet természetes folyamatai közben szenvedünk el. Hozzátartoznak az élethez, az idő előrehaladtával meg kell, hogy történjenek. Ilyen lehet például a testvér érkezése a gyermeknek, aki a testvér érkezése miatt a saját, egyetlen gyermek pozícióját elvesztette. Ide tartoznak az életszakaszokhoz tartozó veszteségek, amikor a családból közösségbe kerül a gyerek, az óvodából-iskolába lépés, barátok, elvesztése. Majd a gyermekkor elvesztése, amikor belépünk a felnőtt életbe. Társak, barátok, kollégák, pozíciók, az életünk legkülönbözőbb helyzeteiben elszenvedett veszteségek.Az Életveszteségeknél, én így neveztem el, egyszerűen lefagyunk, megdermed minden. Meghal egy rész bennünk, ledermedünk. Meghal, összetörik bennünk az, amit megálmodtunk. Megálmodtunk egy helyzetet, amit valaki mással együtt élhetünk meg. Megálmodtuk, kiterveltük, majd egyszer csak elveszítjük. Ő, a másik, vagy az adott helyzet nem hal meg, nem válik köddé, mégis lehetetlenné válik. Ebben a pillanatban talajt vesztünk, intenzíven szenvedni kezdünk, magunkat hibáztatjuk, és olyan mélyre süllyedünk, hogy teljesen, és egészében elveszítjük önbecsülésünk. Amikor megszűnik a közös reménye, a veled, az együtt, ott, akkor meghal az álom bennünk. Az álom, ami működtetett, ami erőt, és hitet adott, ami maga volt az élet. Az álom, amit a Lélek hívott életre. A Lélek üzente, hogyan is lehetne…és te elhitted, megpróbáltad, mindent megtettél érte. Mégis elveszíted. Miért? Mert lejárt az ideje. Vége van, eddig tartott, elfogyott, nincs már értelme.

Sokan vagyunk, akik rengeteg életveszteséget elszenvedtünk, lefagytunk, megdermedtünk, és ezzel együtt is élünk. Nincs mit tennünk, tovább kell lépnünk, de ahhoz, hogy ez megtörténhessen előbb fel kell olvadjunk, fel kell engedjünk. Meg kell látnunk, hogy veszteségeinkkel, és elveszített álmainkkal, megcsonkított önbecsülésünkkel együtt is teljesek vagyunk. Mindaddig amíg itt vagyunk az életben, van dolgunk, van feladatunk. Kapcsolódhatunk. Segítséget kérhetünk. Gyógyulhatunk, álmodhatunk, tervezhetünk. És igen, tudhatjuk, hogy lesz még újabb veszteségünk, és erre már felkészülhetünk.

Ideje szembenéznünk azzal az igazsággal, hogy ha veszteségeink következtében meghaltak részek bennünk, akkor őket meg kell gyászolnunk. S ha meghaltak, akkor amíg ez megtörtént, amíg a veszteséget elszenvedtük, a Lélek ott volt velünk. S ha a Lélek velünk, akkor lehet választani, dönteni, majd lépni. Már nem úgy, de lehet. Van tovább, van hova, van kivel.

Élet, és halál a két legeslegnagyobb energia. Együtt mozognak, és amikor egy pillanatban meghal valaki, valahol-valaki megszületik. Benned is ez történik. Amikor meghal egy rész bennünk, egy másik megszületik. Élet, és halál folyamatos körforgása, természetes mozgása, áramlása. Ez az életünk, ez az élet, és mától a traumát hívhatod egyszerűen változásnak is, mert a változást elfogadni sokkal könnyebb!

Nem kell megvárnod a tavaszt, hogy a hosszú tél után kiengedj! Teremts magadban tavaszt, álmodj virágzást, bőséges termést, aratást, és fogadd el amit a Sors szán neked!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea