Kategória: Lélekébresztő

Ha apád lánya tudnál lenni…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Ez az írás, egyéni konzultáció után született, de bármelyikünk története lehetne…

Nagyon sokáig, egészen az elmúlt napokig anyám lányaként tekintettem magamra, és ezt abból a felismerésből tudom, amikor betört a tudatomba, hogy én apám lánya vagyok…ha mostantól az vagyok, akkor ki voltam eddig?! Nem lehettem ezek szerint más, mint anyám lánya. Anyám lányaként sokat kellett félni, szorongani, megalkudni, kompromisszumokat kötni, a kapcsolódásokért megalázkodni, mások érdekeit a sajátom elé tenni. Másokat kellett fontosnak látni, másokért tenni, magamról lemondani. Nem panaszkodni, csak tűrni, bírni, menni, tenni, bizonyítani.

Nem azért kellett így viselkedni, mert ő is ezt teszi, és ezt mutatta meg, hanem azért, mert ezek az elvei, és ezt tanította nekünk. Azt hisszük, hogy amikor a másik szerint élünk, az ő elveit tartjuk szem előtt, neki akarunk megfelelni, akkor jót teszünk. Tévedünk. Ezek az elvek nincsenek benne, csak a fejében léteznek, de még sosem tudott megfelelni ezeknek. Talán ebből adódik a félelme, rettegése, hogy egyszer majd valaki lebuktatja, észreveszi ezt.

Gyerekként gyengének láttam, képtelennek, és felajánlottam neki a saját erőmet, segítségemet. Áldozatot vállaltam, és mutattam be érte időről-időre, bizonyítva ezzel saját hűségemet felé, és bízva az elismerésében. Az idő eltelt, az elismerés sosem érkezett meg. Sőt, vannak pillanatok amikor azt érzem, hogy bármit elvenne tőlem, még az életemet is féltenem kell tőle. Az a részem, aki hűséget fogadott neki egyre nagyobb és erősebb lett, sarokba állított engem, és egyre többet követelt. A rész bennem talán nem is hozzám tartozik, hanem az ő része, én csak befogadtam, hogy megvédjem. Cserébe a sok segítségért mindentől meg akar fosztani, mindent el akar venni. Még szerencse, hogy ő is tud félni…mert így tudtam felismerni. Félelme, rettegése olyan erősen jelent meg, és a helyek, ahol megjelenik annyira természet ellenes, hogy ezen bukott meg. Tudom, hogy ezekben a szituációkban én magam nem félnék, nem rettegnék, így azt gondolom, hogy ezek az érzések nem a sajátjaim, nem az enyémek.

Sokat, sokféle módon próbálkoztam az elmúlt években, hogy kötődésünket feloldjam, megszüntessem. Kértem, könyörögtem, elmagyaráztam, hogy miért rossz, ami történik, nekem. Elfogytak a kapaszkodók, a kimondott feloldások mellett sem változott a lényeg. Újra, és újra megjelenő félelmek, szorongások, melyek hosszabb vagy rövidebb időre hatalmukba kerítenek. Elfogytak az ötletek…talán feladtam, hogy megoldjam, és sokszor magamra, mint az ő áldozatára gondoltam…

Aztán egyszer csak a legnagyobb félelmek, és szorongások megszülték a csendet bennem. A csendet, amikor már nincs mit elmondani, egyetlen lehetőségünk önmagunkkal újra kapcsolódni. Felkutatni, megtalálni magamat a mélyben, azt a valakit, akit már nagyon régen elvesztettem. Még az is lehet, hogy nem én hagytam el, hanem elvette tőlem. Elvette, ellopta tőlem mindazt, ami neki kellett belőlem.

Apám lányát, azt a részemet, akit apám lányaként azonosított bennem, száműzte. Apám lánya bátor, szenvedélyes, erős, semmitől nem riad meg. Megoldásokat keres, segítséget nyújt, ha kell. De apám lánya az is, aki ellene megy annak, ami nem tetszik, amivel nem ért egyet. Ha kell harcol, de soha senkit nem foszt meg. Apám lánya élni, tapasztalni születetett, élvezi az életet. A jó dolgokat szívesen tapasztalja meg. Olyan, mint egy szabadságharcos, de sosem másokért harcol, önmagáért teszi meg. Nem látványosan teszi, nem tömegekkel megy, nem áll ellent látványosan, de sosem kerül ketrecbe. A büntetést nem tűri, és ő sem büntet. Egyenrangúnak született. A szív ereje vezeti, a szeretet. A szeretet, ami a mindennapi apró dolgokban mutatkozik meg. Abban ahogyan teszi, teszem. Szívesen, szeretettel. Mert megtehetem. Könnyedséggel, mert a szívesen, könnyed. Feladás nélkül, kompromisszumok nélkül, önálló döntésből. Képes hibázni, elesni, újra felállni, tovább lépni. Mert nincs mitől félni. Nincs kitől félni. Mert lehet hibázni, bocsánatot kérni, megbocsátani. Lehet rossz döntéseket hozni, bűnhődni, és büntetni. Feloldozva lenni, feloldozni. Elköteleződni, felszabadulni, felszabadítani.

Apám lányaként a világban szabadon lehet létezni, szabadon lehet választani, szeretni. Apám lányaként önmagamként lehet élni, mert apám nem akar tőlem semmit. Nem kell neki az enyém, mert van neki…Nem adja az övét, mert megtanította, hogy lehet nekem is…megmutatta, hogy lehet ebben a világban félelmek, szorongások nélkül, szabadon teremteni, és a megteremtett életet élvezni. Megtanított hűségesnek lenni. Nem egy emberhez, egy eszméhez. A szeretethez. Megmutatja, hogy a szeretetért mindent fel lehet adni, meg lehet érte hajolni, de van egy pont, ahol ki kell egyenesedni, és tovább kell lépni, ott azon a ponton magadat kell tudni választani…

…mert a szeretetet csak szabadon lehet élvezni.

A mai naptól kezdve apám lányaként tekintek magamra, és szabad döntésemből, elhatározásomból választom az ő elveit, tanításait. Anyám eszméit szabadon engedem, ahogy őt magát is. Feloldozom magamat a fogadalomból, ígéretből, és tovább lépek. Apám lánya lettem, és bár sokáig ettől féltem a legjobban, hogy hozzá tartozzak, most nagyon örülök, hogy megtehetem, mert apám lányának lenni belül jó érzés, felszabadít.

Ha te is apád lánya tudnál lenni, megismerhetnéd a szeretet egy másik formáját, megtapasztalhatnád milyen szabadon szeretni. Szabadságot csak apánk tud adni…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Szeretet morzsák…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem vártam mást tőletek, csak gondoskodást, szeretetet. Olyan nagy kérés ez tőlem? Nem értem, nem értettem… mert hogyan is érthetné meg a gyerek, hogy a felnőtt miért, mitől képtelen…képtelen szeretni, törődni, megvédeni. Gyeremekként nem értjük, csupán elszenvedjük. Próbálunk jobban viselkedni, megfelelni, kedvében járni. Próbálkozunk, tiltakozunk, harcolunk…hátha meglátja, hogy itt vagyok én, a gyereke, aki hozzá jöttem, őt választottam, őt akartam szülőmnek. Választásommal elfogadva a családban meglévő titkokat, hazugságokat, hibákat, és hibáztatásokat. Igent mondunk, itt vagyunk. Próbálkozunk. Próbáljuk szeretet híján élni az életünket…

…ha azt kérdezed tőlem, aki így nőtt fel, hogy miért lettem erős, kemény, akkor azt mondom neked, próbáld ki, hogy milyenné tesz szeretet híján felnőni. Megkapsz mindent ami ahhoz kell, hogy életben maradj, felnőhess, de a melegséget, közelséget, a valódi törődést és szeretetet csak hírből, elmondásból ismered. Legyél gyengéd, kedves, engedd, hogy valaki megtartson téged…ismerős kérések?! De hogyan lehetnél ilyen, amikor azt sem érted, hogy ezek a szavak mit is jelentenek. Játszmák között nőttél fel, ahol az egyik, legyőzi a másikat, ahol a végén mindig csak egy marad. Egy, aki a legerősebb, vagy a leggonoszabb.

Kiváltság vagy büntetés ilyen rendszerben mély érzésű, szeretetteljes emberré válni? Ki az, akinek oda lehet adni, meg lehet mutatni? Ki az, aki megérti, érzi, megbecsüli?

…újra, és újra visszanézek, kapaszkodókat keresek magamhoz, az életemhez. Felidézek helyzeteket, és látom, ahogy odaadod, odaadtad, de ott akkor még nem ismertem fel. Odaadtad ahogy csináltad azt, ami fontos volt neked, ahogy bántál azzal, akit szeretett a szíved… megláttam, felismerem. Látlak téged a helyzetekben, és látlak a mindennapokban, most is megteszed. Nem látványosan, nem mutatod meg, mintha titkolnád, titkoltad volna, hogy te is képes vagy rá, neked is megy. Mintha szeretted volna megőrizni magadnak, vagy talán annak az egyetlen embernek, akit igazán szeretett a szíved, Lelked. Látom, hogy mi történt veled, és megértelek, együttérzek. Tudod én vagyok az egyetlen, aki a fájdalmadban osztozni tud veled, hiszen én vagyok az, aki teljességében ismeri a történetet. A történetet, amiben talán semmi más nem volt, csak tiszta szeretet, szerelem. Talán ebből a szerelemből születtem, talán ti voltatok azok, akik meghívtatok az életbe. Hozzátok jöttem. Azért a szeretetért, amit akkor éltetek meg. Beteljesülés helyett megmaradt a lemondás, hiány, fájdalom bennetek, és mi a gyerekek, szeretet helyett, ezt kaptuk meg tőletek.

Vannak pillanatok, amikor megláthatjuk az igazságot, megláthatjuk a valódi érzéseket, az arcokat a maszkok mögött, a fájdalom mögött a szeretetet, amit valamiért, valakiért ti akkor elengedtetek.

Szeretet morzsákat kaptam tőled, tőletek, és ebben a pillanatban ezek a morzsák, és felismerések jelentik számomra a legeslegtöbbet.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

Különös kapcsolat…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Egyedülálló, különleges kapcsolatban vagyunk a Sorssal, az élettel. Már fogantatásunk előtt kapcsolódunk, egy bizonyos helyre, helyzetre, sorsra, életre mondunk igent. Szerződünk. Ott, akkor látatlanul mondunk igent. Annyira szeretnénk élni, tapasztalni, hogy bármit bevállalunk. Nem nézzük meg, nem módosítjuk, nem olvassuk el az apró betűt. Ott, akkor még annyira izgatottak vagyunk, hogy semmi más nem számít, csak hogy jöhessünk.

Szerződésünk alapja előző életeink tapasztalásai, kiegyenlítetlen mérlegei. Ott, akkor még nem sejtjük, hogy tulajdonképpen kiegyenlíteni, rendet tenni jövünk. Életünk eseményei, történetei szigorúan tartják a szerződésbe foglalt kereteket, nem enegdnek abból ki minket. Ami belefér azt megtehetjük, szerződésünknek megfelelően teremthetünk, és veszteségeket szenvedünk. Később, amikor tudatunkra ébredünk sok mindent megértünk, megértjük, hogy miért is születtünk. Megértéseink színezik megéléseinket, gyorsítják, és ezáltal sokszor nehezítik megéléseinket. Olyan, mintha mielőbb szeretnénk letudni a szerződésbe foglalt, vállalt kötelezettséget. Sokszor eltévedünk, utunkról letérünk, de az élet újra, és újra a megfelelő helyre terel vissza, és vállalásainkat újra hangossa felolvassa. Az igazán nehéz pillanatokban alkudozni kezdünk, kibúvót keresünk. Azt mondod, nem is tudtad, hogy ezt vállaltad, és hiszed, hogy lehet könnyíteni rajta. Sokszor, nagyon sokszor eljutunk arra a pontra, ahol bármit odaadnánk azért, hogy a szerződésünket a Sors végre összetépje, és valami újat vállalhassunk, olyat, amit már tudatosan vállalunk, ahol ügyelünk minden bekezdésre, apró betűs részre. Bármit megtennénk azért, hogy mást élhessünk, mást tapasztalhassunk meg, mert azzal ami van, nem bírunk el. Végül jönnek a felajánlások, ígéretek, feláldozzuk mindazt, ami számunkra sokszor a legkedvesebb. Lemondásra, beletörődésre kényszerítjük magunkat, amikor megérezzük, hogy a Sors hatalmasságával nem bírunk el. Térdre borulunk, könyörgünk, hogy segítsen, könnyítsen, vagy csak eresszen el végre…hogy azt aki a legkedvesebb, azt ami a legfontosabb már ne vegye el…

Gondoltad volna, hogy ezzel tulajdonképpen felajánlod magadat, hogy a másik helyett, majd te teszed meg?! Majd te elszenveded, vagy felajánlasz valakit, akit erősnek látsz, hogy majd ő megteszi helyettetek. Felajánlást teszel a Sorsnak, könyörögsz, hogy bármit, csak ezt ne…de a bármi, az bármi, tudtad ezt?! Lehet, hogy jobban jártál volna, ha nem állsz bele a másik ember életébe, és hagyod, hogy ő elszenvedje mindazt, aminek meg kell történnie. Hiszen az ő élete, az ő vállalása, az ő szerződése. Talán ő tudja, vagy lehet, hogy nem, de akkor is ő vállalta egykor, hogy ezzel a feladattal érkezik, ő igent mondott erre. Igent a veszteségekre, betegségekre, nehézségekre. Senki nem másíthatja meg ezt az igent, még ő maga sem. Mert a Sors nem ereszt addig, amíg a feladat el nincs végezve. Először szépen kér, majd követel, aztán végső esetben megfoszt, elvesz. Nem számít más csak az, hogy előbb vagy utóbb, egyensúly legyen.

Sokáig azt hisszük, hogy az a legrosszabb, legfájdalmasabb, ha velünk történik valami rossz, mi szenvedünk el veszteséget. Aztán előbb-utóbb ráébredünk, hogy sokszor jobban a fáj látni, és részt venni, mint elszenvedni. Sajnáljuk a másikat, meg akarnánk menteni. De nem lehet… mindössze annyit tehetsz, hogy ott maradsz vele, együttérzésel, szeretettel részt veszel az életében, a szerződésében még akkor is, ha te nem is szerepelsz benne…

Az élet, életünk különös kapcsolatok szövedéke. Kapcsolataink és a Karma kegyetlennek tűnő törvénye megtanítja nekünk, hogy milyen is a valódi szeretet. Szeretetből ott maradni, vele lenni, az utolsó percig, amíg csak lehet…

…és még az is lehet, hogy ez az ő életének az igazi értelme, ezért született, hogy ebben az életében megtapasztalhassa ezt a szeretetet veled, tőled. Különös kapcsolat a tiétek, és ha nem lenne Sors, Karma, szerződés amit mindannyian aláírtunk egyszer, akkor talán sosem találkozhattatok volna, és a pillanat ami így van, az nem lehetne. Éld meg a pillanatot, a különös kapcsolódás jelentőségét, élj, és szeress, amíg itt vagy, amíg itt van, amíg lehet!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com 

Együttérzés helyett…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Egész életemben az érzések, és az együttérzés minősége határozta meg az életemet. Érzések, melyek legtöbbször fájdalmat keltettek, hiszen a megélt történetek színezték a pillanatokat szürkére, majd feketére. Ezzel együtt is természetes volt érezni, akár fájni, szenvedni. Mert ez a természetesség tette lehetővé, hogy néha, pillanatokra sikerüljön nagyon jól lenni, felhőtlenül örülni, tiszta szívből szeretni. Az újabb kudarcokat, csak ebből a pozitív minőségből kiindulva lehetett elviselni. Sokszor felmerült a kérdés bennem, hogy vajon egy ember az életében mennyit szenvedést bír ki? Mi az, amit túl lehet még élni, és mi az, amibe már bele lehet halni. Talán nem véletlen a kérdés feltevése…talán sokszor a peremen táncoltam én is. Minden csalódás és fájdalom ellenére újra felálltam, újra bíztam, és bizalmat szavaztam.

Egészen addig volt ez így, amíg meg nem jelent az életemben az a valaki, aki úgy éreztem konkrétan azért érkezik, hogy elvegyen tőlem valamit. Valamit, vagy valakit. Valakit, vagy valamit, amit számomra fontosnak hisz. Hazugságokra épített világunkban nem egyszerű szerepet vállalni, sőt vannak pillanatok, amikor már lehetetlennek tűnik.  A lehetetlen pillanat, amikor megérkezik Ő, aki elvesz, elvisz valamit. Próbáltam elfogadni, megérteni, de amikor azt érzed, hogy el akar pusztítani, akkor hogyan tudsz bármire igent mondani?! Ő és te, a ti kettőtök szövetsége. Együtt veszélyesek vagytok, életveszélyesek. Önmagatokra, és minden hozzátok kapcsolódó emberre. Ti vagytok a két megbízott, a két rettegett… küldetésetek a pusztítás, fájdalom okozás, megsemmisítés lehet, mert ezek szerint az elvek szerint éltek.

Tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy el tudom fogadni, és igent tudok rá, rátok mondani. Hogy mondhatnék igent egy olyan erőre, ami eltipor, tönkretesz mindent?!

Próbáltam, próbálok kivonódni, háttérben maradni, de nem segít. Ha belelépek felszippant, megsemmisít. Próbáltam a ti szabályaitokhoz igazodni, nem segít. Nem tudok, nem vagyok képes egy bizonyos ponton tovább lépni, mert úgy érzem akkor ott elveszek, eltűnök Már nem tudom mit tegyek, és mit ne tegyek. Eltévedtem a saját gondolataim útvesztőiben, és az érzéseimet elrejtettem egy olyan biztonságos helyre, ahol ti biztosan nem találhatjátok meg.

Képes voltam rá, hogy téged mindennek ellenére, azzal együtt amilyen vagy, szeresselek. A rosszságod, gonoszságod ellenére is. Egészen addig a pontig, amíg meg nem jelent Ő. A kettőtök együttes rosszsága, szövetségetek a gonoszra, a pusztításra, elfogadhatatlan. Nem akarok, és nem is tudok semmiben részt venni, ami velejétől romlott, gonosz. Talán most először tudlak igazán rossznak látni, annak tükrében, amit Ő mutat nekem. A korábban kiszínezett, viselhetővé tett minőség szertefoszlott. Látom a gonoszság pusztító erejét, és félelmetes. Látni, tudni, hogy bármikor-bárkit tönkre tehettek. Érzések nélkül kifosztani másokat, elvenni, megsemmisíteni. Parancs szavaknak hangzanak, de emberek vagyunk, és még ha ez is a parancs, ellene lehet szegülni. De ki teszi? Csak az, akinek vannak érzései, aki a másikat is látja. Mindaddig amíg csak az önös érdekek vannak, akár a másik élete árán is, addig nincs miről beszélni. Tudom, hogy tudjátok, hogy látlak, látunk benneteket, és ez a bennetek élő gonoszt egyre jobban dühíti. Érzem ahogy készültök, bosszút forraltok, átkokat szórtok. Bénítjátok a másikat, hogy mindeközben ti szabadon garázdálkodhassatok. Szövetségeseket toboroztok.

Nem akartam harcolni. Talán feladtam, és kiszálltam, hogy ne kelljen küzdeni. Volt idő, amikor bármit odaadtam volna azért, hogy meg tudjalak ettől az erőtől szabadítani. De tudom, te választasz. És te, ezt választod. Megérezted az ízét a gonosznak, és őt választottad. Látom, érzem, tudom, hogy elvesztettelek. Be kell látnom, veszteséget szenvedtem. Megint, még egyszer. De nem is elvesztettem, hanem kifosztottak, elvették tőlem. Elvették, két kezemből, és szívemből kitépték mindazt, aki és ami fontos volt nekem. Elvitték, hogy használják, felhasználják vagy éppen ellenem fordítsák. Ők ketten együtt szövetségesek, erősek. Ellenem folyik a harc érzem. S ha ez így van nincs itt helyem. Talán amikor ide léptem, eltévedtem. Tévedéseim okán egyre több erőt vesztettem, mert mindent amit tévedésből teremtettem, elviszi az erőmet, hiszen nélkülem nem lenne, így én táplálom, látom el erővel.

Most van bennem elég elszántság, hogy kimondjam, bármi is lesz, részemről Vége, és hangosan kimondom: NEM! Nem értek egyet, nem adok áldást, mert nem tehetem meg! Nem mondhatok igent a gonoszra, mert a Fény felé mutat az én igenem!

Visszafordulok a saját irányomba, a saját utamra, megerősítem a hitemet, és ígértemet a Fénynek, s ha kell megharcolok bárkivel, hogy magamat védjem. Szólítom  Lelkemet, erőmet, érzéseimet, hogy térjenek vissza hozzám, legyenek velem, bennem. Felállok, és nem csak a talpamra, hanem magasabbra, hogy mindent tisztán láthassak. Látni akarom újra a tisztát, jóságosat, szépet, igazat, mindazt amiben hittem, mielőtt kimondtam volna rád, rátok az igent. Az elveszett NEM, előkerült végre.

Feloldozom magamat az önként vállalt szerepekből, és szövetségből, kilépek. Feloldom a fogadalmakat, ígéreteket melyek összeköthetnek minket, és szabadon engedlek benneteket. Mostantól hagyom, engedem, hogy elkövessétek azt, amivel megbíztak benneteket, amire szövetkeztetek.

Ettől a pillanattól kezdve Én-én vagyok, és ti-ti lehettek. Visszakövetelem mindazt az erőt és energiát, amit tőlem vittetek el, és felkérem a Sorsot, hogy mostantól viselje gondotokat helyettem. Részemről itt, és most vége van…a ti világotokból kilépek, és az enyémbe belépek. Két külön világban létezünk, és ez egy így van jól, így kell lennie.

Együttérzés helyett szabadságot adok nektek, hogy az együttérzésem, az érzéseim megmaradhassanak azoknak, akik jóságosak, jó  emberek.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Engedd meg, hogy gyógyulhasson az életed.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Mindaddig, amíg a módszereket, és a segítőket önigazolásra használod, nem változhat semmi az életedben. Legalábbis könnyebb nem lehet… elindulhat változás, de ennek a változásnak, nem fogsz örülni még te magad sem. Az önigazolás, egyfajta önámítás.Saját magunkat akarjuk elkábítani, hogy az igazság ne fájjon. Kitalálunk történeteket, összefüggéseket, komplex rendszereket hozunk létre az elménkben, és ezeket visszük el a terápiás beszélgetésre. Erről beszélünk, és megerősítést várunk arra, hogy jól gondoljuk, jól látjuk. Elmondjuk azt a történetet, ami a fejünkben létezik, de a valósághoz amit megéltünk, nem fér senki. Még te magad sem… Kirekesztetted, kizártad magadat belőle, és helyette létrehoztál egy másik történetet.

Széthullott életed, sikeretelenséged folyamatosan üzeni, hogy valami nincs rendben, segítségre van szükséged. Te is tudod, belátod, és keresed azokat az embereket, módszereket, melyekről első hallásra úgy gondolod, hogy segíthet. Elmész, kipróbálod. Kéred a barátnődet, párodat, hogy kísérjen el, legyen tanúja az eseménynek…te megpróbáltad. Próbálod, de nem megy… nem tudod megengedni magadnak, hogy valódi segítséget kérj végre. Mert ahhoz, hogy ez megtörténhessen, önmagaddal szükséges szembenézned, és mindazt amit felépítettél, neked magadnak kell téglánként lebontani.

Ahhoz, hogy gyógyulhass, gyógyulhasson az életed, őszintének kell lenni. Először magadhoz, és meg kell látnod azt a rengeteg hamisságot, amit te magad építettél fel. Bizalmat kell szavazni egy másik, számodra idegen embernek, a segítőnek, mert e nélkül a bizalom nélkül, a terápiás beszélgetés helyett, csak sivár fecsegés lehet. A fecsegésben megint csak elveszel, és egy lépéssel távolabb kerülsz attól, amit szeretnél. Hiába szeretnéd biztosra tudni, hogy az adott módszer vagy segítő tud segíteni, amíg bele nem vonódsz nem tudhatod meg, hogy számodra ez a megfelelő módszer, segítő, vagy pillanat-e.

Mit jelenthet a megfelelő pillanat?

Akkor történik, amikor nyitott vagy rá, és annyit kapsz ott, abban a helyzetben, amennyit be tudsz fogadni, elbírsz. Amikor és ami így történik, az a megfelelő pillanatban történik. Ha nem így történik, akkor nem történik semmi…mert nem a megfelelő pillanatban történik.

Mindaddig amíg te magad nem tudsz nyitott lenni a válaszokra, amíg nem tudod elmondani a saját igazságod helyett, hogy mennyire fáj a sok veszteség amit elszenvedtél miközben az igazságodat kerested, addig nem történhet nagy áttörés, hidd el. Amíg az igazságodat keresed, addig erősíteni szeretnéd a személyiségedet, és ehhez keresel partnereket, csak te tanácsadónak, terapeutának nevezed őket. Amikor az igazság helyett a kapcsolódási lehetőségeket keresed, amikor arról beszélsz, hogy a benned lévő fájdalommal, félelemmel együtt is szeretni szeretnél, ebben segítsenek…akkor tettél egy lépést magadért, talán először az életedben. 

A gyógyulás, a terápia valójában nem más, mint önismeret. Önmagunk feltárása a legnagyobb mélységben, megismerése mindannak ami van, és felfedezése a hiányzó részeknek. Ahhoz, hogy a gyógyulás megtörténhessen, kell melléd időlegesen egy másik ember, aki vezet, átvezet a saját nehézségeiden. Kellenek módszerek, szimbólumok, mert ezek finoman segítenek, utat mutatnak, lehetőségeket. A számodra megfelelő embert kell kiválasztanod, és megfelelő az lehet, akiben meg tudsz bízni, akire rá mered bízni magadat.

Mindenkinek meg van a maga embere, és a módszert nem neked kell megválasztanod, azt ő választja ki neked. 

Mindenki életében elérkezik a pillanat, amikor nyitottá válik, és ott, abban a pillanatban megjelenik az embered. A “mester”, aki segíthet, és segítségével meggyógyíthatod az életedet.

Minden ami ez előtt történik, tapasztalás csupán… edzés, hogy amikor az igazi kihívás megjelenik az életünkben, végig tudjuk csinálni, ne adjuk fel… Így semmi sincs hiába, semmi nem véletlen. Emberek jönnek, mennek az életünkben, és mindig mi dönthetjük el, hogy ki lesz az, aki segíthet.

Az életednek gyógyításra van szüksége, mert szenvedsz tőle, benne… engedd meg, hogy gyógyulhasson, keresd az igazság helyett, a szeretetet, mert ez az egyetlen út, ami működik, működhet. Ismerd meg a Szeretet egyenes útját, mert a Szeretet az egyetlen ami meggyógyíthat téged, és az életed. 

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Engedd meg, hogy gyógyulhasson az életed.

A mantrák üzenete…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Rezeg. Rezeg a Tér, rezegnek a hangok. Együtt rezeg. Együtt rezeg a fájdalom, a kilátástalanság, a félelem és ugyanabban a pillanatban együtt rezeg mélyen a szeretet. A megváltást hozó szeretet. A fakó, halvány, rég elfeledett szeretet. A szilánkokra tört szeretet. A porba hullott szeretet. Együtt gyógyulnak a szívek. A rezgés emlékeztet. Haza vezet. Haza, abba a térbe, ahol létszükséglet a szeretet. Pont úgy, min az étel. Nélküle csak meghalni vagyunk képesek.

Együtt rezgünk a mélyére, de míg merülünk, az elemek megtréfálnak minket. Mert amíg az egyik pillanatban még merülést érzel, a következő pillanatban a magasságok üdvözölnek téged. Mélység, ugyanakkor a legnemesebb magasság… Ez egy belső utazás! Az ego mélységében a Lélek fényt talál. A Lélek haza talál. Otthonra talál benned. Testedről egy pillanatra megfeledkezel. Hangodat befelé vezeted. Önmagad szívét szólítod meg… árad, tölt, feltölt, kitölt. Zengeted és ő zenget téged. Egy új világ kapujában lépkedsz. Mélyeket sóhajtozol, majd sóhajaid lélegzetté érnek. Felnőnek a Mantra rezgéséhez.

Összefonódnak a lélegzetek. A hangok vezetik a Teret. Vezetnek engem, vezetnek téged. A múlt most feloldozást nyerhet. A jövő a térben foglal most helyet. Minden rendben. Te rendben, én rendben. A szeretet helyet talált benned, bennem. Rezegtetem, rezegteted. Éled, él benned. A szeretet él, legyőzhetetlen. A szeretetet testeddel védted, hogy ne sérülhessen. Hátadon nyílvesszők éktelenkednek. Felállsz, kiegyenesedsz. Kabátodat leveszed. A nyílveszők a földre esnek. Szívedet visszateszed tátongó mellkasodba, és a fájdalmadat a nyílvesszők mellé teszed. Két karod a mellkasodra fonod, és a múltat meggyógyítod. Aztán a gyászt is meggyógyítod. A Tér zeng, rezeg. Érted jött, hogy magával vigyen. Kezed még mindig a szíveden, tested a térrel alkot Egységet. A fájdalom elereszt, és te megérkezel.

Megérkezel magadhoz. Megérkezel a saját világodba. A csendedbe, a saját teredbe. A szeretet megkérdőjelezhetetlen. A szeretet törhetetlen. A szeretet védelmező. Most már látod, hogy nem neked kell megvédened, hanem ő véd meg téged. A szeretet nem fáj, te fájsz, amikor nem érzed a szívedben. A szeretet nem fél. A szeretet egész, benne nincs kétség. A szeretet állapot. Alapállapot. Nélküle az idő leblokkol. Nélküle leblokkolsz, megállsz, lefagysz, megdermedsz. Most dönthettél! Vele, vagy nélküle?

Döntöttél! Szeretet! Egy elem, mely megváltoztat mindent. Együtt rezeg velem, veled. Együtt rezeg a Mindenséggel, és ettől a pillanattól kezdve te magad is együtt rezegsz a Teremtővel. Mert mindig minden szeretetből indul, és ha ez így van, akkor nem is lehet másképp vége.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com 

Mindent egy lapra…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Hajtott a vágy, egy ismeretlen világ felé. Egy olyan világ felé, amiben a hétköznapi dolgok háttérbe szorulnak, és valami sokkal mélyebb, sokkal különlegesebb érzések uralkodnak. Szükségem volt egy „nem”-re és egy „igen”-re, hogy az új világba beléphessek. Meg kellett tanulnom nemet mondani az addigi életemre. Nemet mondani az addigi értékrendemre, a múlt mintáira, és szokásaira. Egy kicsit nemet mondani önmagamra, hogy egy pillanatra meg tudjon állni a folyamatosan forgó világ körülöttem. Ezek a „nem”-ek súlyos sebeket ejtettek. Ostorként csattantak a Lelkeken.

Aztán a „nem”-ek okozta fájdalommal együtt meg kellett tanulni újra igent mondani. Igent az ismeretlenre. Igent a közelgő félelmekre, a szorongásokon csak időnként átszűrődő reményre. Igent mondani a változásra, az elengedésre. Igent mondani egy új értékrendre, egy olyan életre, melynek alapja, a lemondások gyötrelme. Tudván, hogy a világi lemondásért, a Lelkemet kaphatom cserébe.

Persze mondhatnánk azt, hogy mindenkinek van Lelke, és mindenkinek kapcsolata is van vele. Valahogy ez mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhet. Amikor megszakad a szív, akkor azt mondjuk: „Fáj a Lelkem miattad, érted!” Vajon olyankor tényleg ott van a Lélek, vagy csak a hiány mardosó érzése szakítja szét a mellkasba zárt szívet?

Honnan lehet felismerni, hogy valakinek kapcsolata van a saját Lelkével? Miből lehet látni azt, hogy a Lélek a szemekben megbújva időnként felragyog? Mi az, amit a Lélek valójában hordoz? Ha csupa jót és szépet hordozna, akkor a tapasztalat ösvényét talán még nem régóta járja. Ha szomorúságot, és csalódottságot mutatna, akkor a múltban, akár valamelyik életben félig beleragadva várná, hogy a tanulás, felismerés útján szabaddá tedd, és magaddal hozd a pillanatba, a jelenlegi életedbe. Amikor áldozatként kell élned, akkor épp a tettes karmádat kell jóvá tenned. A Lelked figyelmeztet, és a jó útra terel. Jó út pedig az, ahol a kiegyenlítődés megtörténhet.

Amikor mindent egy lapra teszel fel, akkor vállalod, hogy a Lelked vezessen, és a Lelked bizony a karmád gyógyításán dolgozik éppen. Azért, hogy a szomorúságot derűre gyógyítsa benned. Azért, hogy az áldozati szerep mögé tudj tekinteni, meglásd az összefüggéseket és jóvá tegyél mindent és bármit, amit valaha, valaki elkövetett, hiszen nem tudhatod, hogy az előző életedben ki voltál, és mit követtél el.

Amikor valakinek kapcsolata van a saját Lelkével, talán ezek a megértések csillognak a szemében. Elfogadja a sorsát, megbékél vele. Mindezt azért, mert a Lelke volt az a lap, amire feltett mindent.

Akinek kapcsolata van a Lelkével, ő vajon hogy szeret? Jól szeretni, a jó emberek tudnak. Azok, akiknek jóság van a szívükben. A bosszúvágyat és kegyetlenséget meggyógyították a szívükben, vérükben, Lelkükben. Kegyelmet adtak mindenkinek, aki valaha bántotta őket. Jól szeretni, tiszta szívvel lehet. Tiszta, mert a harag nem bújhat meg benne.

Hajtott a vágy egy új világ felé. Most már tudom, hogy mit követelt tőlem. Tudom, hogy mi az én leckém erre az életre, hogy mit kell megtanulnom, hogy kit kell elengednem. Miért, és kiért kell felelősséget vállalni, és kit kell szabaddá tenni. Nem egyszerű út ez. Mondhatnám azt is, hogy nehezebb, mint amit valaha el tudtam volna képzelni. Jó emberré válni, a Lélek tisztaságáért mindent megtenni, a mélyre lemerülni, majd újjászületni, nem egyszerű. Fájdalmas, sírós, szenvedős, de a következő pillanatban mégis magasztos, és életerővel feltöltő…- és hogy megérte –e?

Ha vissza mehetnék az időben, és újra lehetőségem lenne a döntésre, akkor újra feltennék egy lapra mindent. Ez a lap a Lélek lapja nekem. Mert a Lélek az egyetlen, aki meg tudja mutatni a hazavezető utat nekem. Haza, a Lélek birodalmába, az Egységbe.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com 

A bohóc, akit a tükörben látok…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Napok teltek el, vagy talán hosszú hónapok is úgy, hogy nem néztem tudatosan a tükörbe. Elvégeztem a szokványos tevékenységet, de nem tekintettem a tükörbe. Nem tehettem, mert ha megtettem volna, minden alkalommal összetört volna bennem minden. Meglátni a fájdalmat, a szomorúságot, amit a saját szememben látok, borzasztó. Kiborító. Pont elég az érzésekkel megbirkózni, azokat a helyükre parancsolni. Érzések a mélyben, Lelkem legmélyében. Legalábbis sokáig azt hittem, hogy az érzések az ember legmélyebb rétegeiből törnek fel.

A szem, a szemem a fényem, a Lelkem fénye, annak üzenete. Fájdalmas, nehéz, nem akarom látni, nem értem miért kellene… elrejtem. Magam elől rejtem el, mert más elől nem tehetem, hiszen a legelső amit meglátnak az nem más, mint az arcom, tekintetem. Ők látják, láthatják azt, ami számomra viselhetetlen. Nekik nem fáj, nem más mint egy tekintet. Ezerszám látnak ilyet, vagy még ilyenebbet.

Tükör, tükröződés, üzenet. Jelek, amit a Mindenség üzen. Üzenne, ha olvasnám, akarnám a jeleket. Ha a tükörbe nem nézek bele, elveszik az üzenet amit nekem szántak, nem olvasom el. Túl sok a fájdalom már ahhoz, hogy látni akarjam azt, amit anélkül is tudok. De közben azt is tudom, hogy a tükör lehetne az, ami segít nekem. Mutat valamit, ami abban a pillanatban valóságos. Lehet, hogy fájdalmat, bánatot, de ott, akkor az a valóságos. Az igazságot mutatja meg, azt ami van. Ami ott és akkor jelen van, bennem van. Azt aki, ami én vagyok.

Az egész élet színház, és benne mindannyian szereplők vagyunk, játszunk. Mutatunk valamit, hogy ilyenek, meg olyanok vagyunk, és a sok szerep között elvész a valódi arcunk. Álarcokat hordunk, önmagunkból valótlanságot árulunk. Hazudunk…és tudjuk, és mégis újra meg újra megtesszük. Az élet színpadán sokszor összeroskadunk. Majd felállunk, és amikor véget ért a darab meghajolunk, majd az öltözőbe sétálunk, hogy levessük gúnyánkat, és a sajátunkba belebújjunk. Sajátunkba vagy abba, amit egy másik szerep eljátszásához hordunk? Sajátom? Életem? Szerepek? Főszerep? Nem igazán értem, elvesztem. Elvesztem a szerepekben, a rám aggatott gúnyákban. Mégis megyek, újra színpadra állok, eljátszom. Leszek bárki, akire szükség van. Meg tudom csinálni, megtanultam. Megtanulom a szerepet, hibátlanul felmondom, súgóra nincs szükségem. A darabhoz illő ruha sem probléma, elviselem. Ez a legkevesebb, hogy a ruhától esetleg röhejes leszek. Amíg hibátlanul fújom a szöveget, semmi baj nem érhet.

Aztán a színházból egyszer csak cirkusz lett, és én észre sem vettem. Itt is játszom természetesen, itt a bohóc lehetek…nem, nem a porond mester, aki vezeti a programot, nem az artista, aki mutatványával az életét kockáztatja, és még csak nem is az állatidomár, aki megszelidít fenevadakat. Csupán egy bohóc. A bohóc, aki mindig vidám, jófej, szeretni való. A bohóc, aki megnevettet, és segít elviselni a legnehezebb helyzetet. Ő az, aki mindig egyedül marad a végén, és amikor senki nem látja, sír, zokog a sötétben. Elsírja a sminket, így kénytelen belenézni a tükörbe, hogy arcáról a keserűség könnyeit letörölje. A tükör, ami ezidáig elkerülhető volt, már elkerülhetetlen. Nézem, hosszasan nézem. Látom, amit addig nem láttam meg…bármilyen szerepet veszek fel, ahhoz hozzávaló smink, és ruha kell a fellépéshez, mert az aki én vagyok, amiben jól érzem magam, kevés a szerephez. Újra bemegyek az öltözőbe, kitartóan sminkelek, majd bő ruhába bújok, és nagy orrú cipőt veszek. Krumpli orr és trombita…tökéletes! Elkészültem, és annyira tökéletes, hogy senki nem ismer fel.

Amikor elkészülök, mindig belenézek a tükörbe, és a bohóc, akit ott látok, én vagyok. Felismerem a bohócot. A fájdalmát, a szomorúságát látom a szemében. Tapsot hallok, majd hangos hangot: Jöjjön a bohóc! – nem akarom, elég volt, nem megyek! Lerántom fejemről a kalapot, és elhajítom az öltöző végébe. Hatalmas cipőmet lábamról leveszem, és minden  erőmet összeszedve belehajítom a tükörbe. Pontosan a közepébe. Millió darabra törik össze. Na, ebbe már senkinek nem kell belenéznie, vége!

Cirkusz, boldognak tűnő emberek. Nevetnek. Tapsolnak, ujjonganak. Kérés, és hívás nélkül kilépek a porondra. Az emberek lefagynak. Nem tapsolnak, nem nevetnek, nem ujjonganak. Nem engem vártak. Körülnézek, és talán életemben először mutatvány nélkül hajolok meg, és csak annyit mondok:

A bohócot, akit a tükörben láttam, az öltözőben hagytam örökre!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Meddig tart még?

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem látom már, hogy pontosan hol, és mikor kezdődött el… mert életünk amit most élünk sok-sok élet szövedéke. Nem látszik, hogy honnan indult el, és mi az, amiért újra összerendelt bennünket az élet. Mégis tudjuk, érezzük mindannyian, hogy találkozásunk itt, és most, nem véletelen. Találkozásaink, együttléteink időszerűek, talán valamit most tehetnénk mindannyian jóvá, helyre. Itt vagyunk, és együtt vagyunk itt újra, egy kicsi, szoros helyre bezárva, amit úgy hívunk Család. Család… vérség, minták, ígéretek, szövetségek együttes jelenléte. Egy hely, ahol bármikor, bármi megtörténhet, még a legszörnyűbb rémtettek is, mert a benne élők elrejtenek mindent. Szövetségük kifelé érinthetetlen, míg bent a rendszerben egyenként, vagy együttes erővel pusztítanak el mindent, ami értékes.

Családok… fájdalmak, véget nem érő bántások, megaláztatás, lejáratás, számonkérés, csak pár olyan szó, és fogalom, ami mindennapos megélés a családokban. Ugyanakkor védelem, elfojtás, elfogadás, tagadás, ha megjelenik valaki más… A legnagyobb fájdalmak, és legszörnyűbb tettek bölcsője a család amiben felnőttünk, és ami még most is csak követel. Kiköveteli a figyelmedet, odafordulásodat, azt hogy te magad is részt vegyél a játékban. S ha nem teszed, életedet követeli el. A családtagok ellened fordulnak, ellenségeddé lesznek, és addig űznek, hajtanak, míg el nem fáradsz teljesen, és ki nem mondod: Feladom! Nem bírom! -de ilyenkor is magad ellen teszed. Nem magadért, hanem értük. Visszavonod kijelentéseidet, megtagadod saját érzéseidet, és úgy teszel, mintha meg sem történt volna az, ami miatt menekülsz egész életedben. Magaddal hiteted el, hogy te teszed rosszul, neked kell változnod, megértened, elfogadnod, elengedned. Magadat győzöd meg, és ezzel győzöd le. Elérték amit szerettek volna, a saját magad ellenségévé lettél, és ezzel egy részed az ő szövetségesük lett. Mindezt talán azért teszed, mert azt hiszed, hogy ezzel magadat véded velük szemben, de tévedsz… Azzal, hogy ezt teszed, nem leszel számukra fontosabb, kedvesebb. Látszólagos nyugalmat, csupán időt nyerhetsz, amíg felkészülhetsz az újabb hajszára, ahol meg te vagy az, akit éppen üldöznek.

Nem tudom meddig tart még, de most már viselhetetlen. Elviselhetetlen látni a szenvedő, önmagukat teljesen feláldozó, mégis elutasított, kitaszított, kirekesztett embereket, akiket családjuk dobott utcára, mint egy kóbor állatot, vagy rongyot, amire nincs szüksége senkinek.

Az ünnepek, ünnepnapok lehetőséget adnak a próbálkozásra. Annak, akiben van szeretetet. És az üldözött újra elindul, hogy a benne lévő szeretettel, jósággal, és elfogadással újra megpróbálja, hogy az övéi hátha most befogadják végre. Miért tesszük ezt? Tudattalan, kollektív energia minták mozgatják az életünket. A megtanított viselkedés felülír mindent. Azt mondják, te vagy az okosabb, benned van elég szeretet ahhoz, hogy elviseld a másikat, aki olyan, amilyen. Azt mondják, ő is szenvedett, őt is bántották, azért ilyen. Azt mondják, ő így tud szeretni, fogadd el. Azt mondják, ő a családtagod, bármilyen is, el kell fogadnod. Talán akik ezeket a mondatokat mondják, sosem élték meg azt a fájdalmat, megaláztatást, amit sokaknak a saját családjukban kell megélnie.

Nem tudom meddig tarthat még, hogy a Szeretet nevében követik el a legnagyobb bűnöket… nem értem, hogy miért hagyjuk, hogy a gyűlölet, a fájdalom, a szenvedés megmérgezze életünket. Talán valami régi ígéret, fogadalom, amit még csak  nem is ebben az életünkben tettünk, de mégis a mai napig összeköt minket. Próbáljuk meg, oldjuk fel:

“Itt, és most feloldok magamban minden ígértet, és fogadalmat, amit a családért, családtagjaimért tettem ebben, vagy bármelyik előző életemben. Azzal, hogy ezt teszem feloldozom magam önmagam elvárásaiból, megítéléséből, számonkéréséből, és mostantól szabadon élek. Hagyom, és engedem, hogy a Szeretet legyen az, ami átvezet az életen. A Szeretet, ami megenged, szabaddá tesz, feloldoz, meggyógyít minden sebet. Tudatosan figyelem az életemet, és a benne szereplő személyeket, és mindent ami nem a Szeretet, elengedek. Engedem, és hagyom a másik szabad választását, és mostantól én is szabadon választok. Kérem a Sorsot, az életet, hogy olyan helyekre, helyzetekbe vezessen, ahol megélhetem, megtapasztalhatom a Szeretetet. Feloldozást, és kegyelmet kérek az áldozati sorsból, hogy megtapsztalhassam a szabad emberi minőséget. Engedem, hogy megtörténjen, hagyom, hogy az élet vezessen.” 

Neked meddig tart még, veled még hányszor történhet meg?

Tudd, hogy amikor úgy döntesz, kiléphetsz. S ki tudja, ha magadtól kilépsz, lehet, hogy megnyugszanak végre… Egy biztos, ha megteszed, te szabad lehetsz.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

A szeretet hangja…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Van, hogy összerendez bennünket az élet, és persze olyan is van, amikor csak egyszerűen elsétálunk egymás mellett. Találkozásainkból pillanatok születnek. Pillanatok, felszínesek, és mélységesek. Amikor először látod meg, még csak a külsőt, és a viselkedését látod, és többnyire ezek a minőségek le is kötik figyelmedet. Nézed, és próbálod felfedezni magadnak, nézegeted, méregeted. Milyen szép, milyen színes… magadhoz hasonlítod, elmélázol, de még az is lehet, hogy irigyled.

Amikor találkozásotok valódi, a felszín már nem köti le figyelmedet. Nem számít hogy néz ki, bátran vagy sután viselkedik éppen. Többet látsz már belőle, megcsillan belső lénye egy része, jelleme. Érzed, hogy érez. Téged, egymást, a pillanat jelentőségét ismeri fel ő is, és a pillanatban téged. Meglát, megérez. Már nem magával van elfoglalva ő sem. Túl lát önmagán, hogy érezhessen téged. Ez a valódi találkozásaink lényege. Háttérbe húzódni, onnan figyelni, és kapcsolódni, találkozni valakivel az egymásra ismerés, egymás felismerése reményében. A háttérben nincsenek felszínes értékek, nincsenek kérdések, megoldandó feladatok, nincs sürgető idő sem. Csend van, és figyelem. Önfegyelem, amivel megtartod magadat ebben a különlegesnek számító pillanatban, hogy valami megtörténhessen. Még nem tudod mi az, de érzed, hogy akarod ezt a számodra még ismeretlent. Vezet egy érzés, egy vágy, és ez a vágy erősebb, mint az akaratod, amivel máskor az életedet éled. Amikor ez a vágy felbukkan benned, türelmetlen leszel, és elhatározod, hogy ha szükséges most bármit megteszel. Elhatározás születik benned, erő ami fékezhetetlen, és ezt az erőt most is te irányítod, csak most egy másik részeddel.

Kitartás, önfegyelem. Mész előre, teszed amit kell. Hagyod, hogy vezessenek. Elismered, megadod a tiszteletet, döntéseit, kéréseit természetesnek veszed. Lényed minden apró porcikájában érzed, hogy most valamiért ezt kell tenned. Te magad sem érted, és most mégis képes vagy elfogadni, elengedni, megbocsátani, ha az kell.

Találkozásaink együttlétekké érnek. Az együtt töltött pillanatokban szükségtelenek a történetek, az idő, és a szokásos keretek. Nem számít, ki vagyok én, és ki vagy te. Itt nincs jelentősége a halandó világnak, egyetlen őszintén megélt pillanat után halhatatlanná leszel. Csend van benned, mélységes csend, magadban, magadon merengsz. Csended kiterjed, szinte tapinthatóvá, elérhetővé válik, olyan ez, mint egy új én születése. Teret kap benned valami, önmagad belső csendjében. Itt vagy, érzékelsz, lélegzel. Már másként, mint eddig. Csendesebben. Nyugodtabban, természetesebben. Így jó, így jobb neked. Megtaláltad, egymásra találtatok, de az is lehet, hogy mindössze egyetlen pillanat volt. Bárhogy is volt, valódi volt. S most már a tied. Soha többet el nem feleded, olyan mély nyomot hagyott benned. Látlak, érezlek, és most elengedlek.

Együttlétünk csendjében megszólalt a szeretet.

A szeretet hangja ha megszólal, egyetlen pillanat alatt megváltozik minden.

Te, a másik, és a körülmények.

A szeretet hangja a Lélek hangja benned. Együttléteinkből újra találkozások lesznek, de mostantól már nem csak elsétálsz a másik ember mellett. Most már látod, emlékszel rá, felismered. A szeretet hangja megváltoztatott téged, és az életedet.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Elveszített méltóság.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Talán úgy kezdődik, hogy egyszer mindenkiben van méltóság, hogy az élettel járó jogosultságunkkal a méltóságot is megkapjuk. A sors felruház vele. Méltó vagy emberként élni, kiérdemelted. Menj és tapasztalj a Földön! Menj, és teljesedj ki, menj és élj az embernek járó jogosultságoddal! Kapcsolódj, szeress, kötődj! Bízva bízzál, és induljál! Talán így kezdődik. A sors odaadja, de az ember elveszi. A gonosz megfoszt tőle. Elrabolja az embernek járó méltóságot.

Aláz, megaláz, megfoszt. Úgy érzi, neked nem jár. Nem jár a méltóság, sőt nem jár az élet. …de mert ahhoz gyenge, hogy az életedre törjön, hogy elvegye az életedet, így a méltóságodat veszi el tőled. Mert az ember ilyen. Az egyik ember a másikkal ilyen. Jön az ember, és tönkretesz mindent.

Amit a sors ad, amivel felruházott minket, azt egy másik ember örökre nem veheti el. Ideig, óráig, évekig igen. Aztán a sors utoléri őt, és ahhoz, hogy visszaadja a méltóságodat, tőle az életét veszi el. Mert ember nem dönthet életek felett. Ember nem dönthet halál felett. Az embernek nincs akkora hatalma, mint amit képzel.

Nem tudtam, mi hiányzik az életemből, de most már tudom. Hiányzik a méltóságom. Hiányzik az életben maradáshoz a jogom. Szégyen, megaláztatás, bűntudat… önmagammal szemben undor. Aztán újra megaláztatás, majd önostorozás. Aztán újra szégyen… és ez így halad évről évre. Körbeszövi az életemet. Nem vagyok más, csak egy méltóságától megfosztott ember.

Most már tudom, mi hiányzik. Emberi méltósággal élni. Önmagamat értékesnek látni. Magamra büszkévé válni… élni.

Lemondok rólad és a sorsra bízom magam. Kérem, sőt ha lehet ilyet követelem, hogy adja vissza a méltóságom, és ha kell, hagyom, hogy téged magával ragadjon. Mert ember nem dönthet ember felett. Így én sem dönthetek feletted. Elfogadom. A sors nagysága előtt meghajlok.

Saját sebeimet gyógyítom, és önmagamat büszkén vállalom.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Mikor múlt el az a perc ami számított?

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Vannak helyzetek, és emberek, akiket, amiket kérdés nélkül érdemes elengedni, vagy neked kell továbblépni. Egyszer a benned élő harcosnak is fel kell ébredni… vannak csaták amiket szükségtelen megvívni. Nem kell önmagadat feladni, érzéseidről, igazságodról, szabadságodról lemondani, nem kell neked a valakinek lenni. Tudod, a valaki az, aki a végén mindig veszít. Nézz körül! Egyáltalán megéri? A többieknek számít? Számítasz te magad nekik? Szerinted látnak, fontos vagy nekik?

Körülnézek, és nem látok mást csak romba dőlt életeket, elveszett embereket, üres tekinteteket. Már nem keresnek, nem kérdeznek, nem akarnak, nem álmodnak, nem harcolnak, nem kérnek számon, nem mondják meg hogyan tedd, vagy ne tedd meg. Már nem érdekli semmi, valami elmúlt. Eltűnt a lényeg.

Egyetlen kérdést szeretnék csupán feltenni, de azt is csak a hozzám legközelebb állóknak: Neked mikor múlt el az a perc, ami számított? De amikor feltenném, nem jön ki hang a számon. Előre tudom, hogy nincs rá válaszod. Üveges tekintettel néznél rám, és azt felelnéd: Nem tudom.

És most sírsz, zokogsz, mert most először érzed azt, hogy valóban elmúlt. Elmúlt az a perc, pillanat, amikor valaki, valami számított, és helyette itt maradt a senki, és semmi nem számít. Ez nem fáj, nem fontos. Az idő is csak telik.

Szeretnék segíteni…szeretnélek a földről felemelni.

Engedd megtörténni! Akarj emlékezni! Keresd magadban a pillanatot, ami még számított.

Keresd meg azt az önmagadat, aki még tudta, akarta önmagát adni, úgy, ahogy éppen volt. Nincs semmi másod, csak magad vagy, magadnak, ez az összes valódi vagyonod. Amikor nem magadat adod, mindenedet eltékozlod. Ha nem a Leked legmélyéről jön amit csinálsz, üressé válsz. Ha nem magadat adod, elveszel, és veled együtt elveszik mindenki, és minden ami fontos. Még a pillanat is, ami eddig számított.

Hidd el, neked sincs semmi másod, mint te magad-magadnak, az aki vagy, és mindaz, amit mondani, üzenni akarsz a többi embernek. Üzenetedet sokféle módon közvetítheted, a lényeg, hogy megtedd. Élj úgy, hogy rád figyeljenek, és amikor megtörténik, mondd el azt, amit csak te tudsz elmondani nekik. Bármi is történjen, neked nem kell szégyenkezned, és nem kell foglalkoznod vele, hogy miért figyelnek rád. Neked csak tenni kell a saját dolgodat, mondod, amit mondani kell.

Nem számít hányan hallják meg, nem számít, hogy meddig figyelnek, nem számít, hogy szerintük értékes-e. Csak az számít, hogy az a hang, a te hangod megszólaljon végre, mert benne egy Angyal hangja szólal meg.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com 

A szeretet terében…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem ismerek annál tisztább, és szentebb helyet, mint amit együtt képezünk le, amikor öszejövünk dolgozni a Térben. A közös szándék, hogy segítsünk, és biztos tudása annak, hogy vezetnek minket, megengedi, hogy teljesen elengedjük személyiségünket. A megjelenő érzések, az érintések előhívják a szeretetet. Az igazságok kimondásából oldások születnek, évtizedes fájdalmak tűnnek el a semmiben.

A szeretet vezeti a Teret, és benne minket, téged és engem. Nincs szükség másra csak megengedésre ahhoz, hogy bennünk a csoda megszülethessen. Itt, ebben a Térben nincs más, csak a jelen. A pillanat nagysága és ereje, mely legyőzi a múltat, és a jövőtől való félelmet. A pillanatban másként láthatsz mindent, és ez a másként látás gyógyít meg tulajdonképpen. Másként látod önmagadat, helyzetedet, a többieket, és történeteidet. Ez a más, ez az új nézőpont megváltást hoz neked. Megértheted análkül, hogy bárki elmegyarázná, hogy mi a történetek lényege. Megláthatod az igazságot egyetlen pillanatra, és ez a meglátás megváltoztat mindent. Az igazság meglátása után már nem lehetsz többé ugyanaz az ember.
Kicsinységedből nagyság válik, erőtlenségedből erő lesz. Megoldások születnek, valami elindul, új életre kel…
A szeretettel megszentelt Térben megpihenhetsz. Nem szükségesek a szerepek, nem kell megfelelned. Te, te lehetsz. Úgy ahogy vagy, olyannak amilyen éppen vagy. Nincsenek elvárások, nincsenek kötelezettségek, csak lehetőségek. Lehetőség a pillanatok, az érzések megélésére, kifejezésére, a többiek segítésére, megértésre, összefogásra, továbblépésre, és elsősorban az egymás elfogadására, szeretetére.
…és amikor kilépsz a Térből a megtapasztalt érzéseket magaddal viheted, a szívedben megőrizheted. A mindennapokban emlékezhetsz, és készülhetsz a következő belépésre.
Minden alkalommal amikor belépsz az Együtt Szeretetteljes Terébe, belépsz önmagad belső szentélyébe, egy lépéssel közelebb kerülsz a Lelkedhez.
Végtelen szeretettel tartjuk nektek a Teret, és ahogy eddig is, ezután is várunk benneteket Családállítás *Személyes Élet-Tér-Rendezés programunkon havonta 2 szombaton.
Gyere, és tapasztald meg! Ha már ismered, gyere, és éld meg újra!
Adj teret a benned lévő szeretetnek, mert ez az egyetlen, ami segíthet, neked, és a többi embernek.
Váradi Andrea és Dömötör Aletta

Új könyvünk: Szívtiszta Vallomás.

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Bizonyos nézőpont szerint életünk nem más, mint egy végtelennek tűnő, hosszú utazás, melynek természetes része a sok kihívás, tapasztalás. S ha így van, akkor van benne több megálló, elágazás. Pihenés, és választás, aztán tovább indulás. Kijelölve, kiválasztva a következő irányt, és ezzel az ehhez tartozó összes tapasztalást. Emberek, helyzetek. Megéled, belekerülsz, majd kilépsz belőle, vagy akár kitaszítanak, ellöknek. A tapasztalás szempontjából teljesen mindegy. A lényeg, hogy ott vagy, és a legfontosabb, hogy te választottad, te teremtetted saját magadnak. Ennek felismerése, egy mérföldkő mindannyiunk számára.

Farkasszemet nézni a saját, abszolút igazságunkkal, sokszor olyan fájdalmas, hogy mindazok a történetek amelyek elvezettek oda, elhalványulnak, szinte semmivé válnak. Nem marad más, csak a mindent elborító fájdalom, a keserűség, és a sok-sok miért?! Ez az a pillanat, amikor minden megváltozhat. Annak megpillantása, felismerése, hogy életünk a saját kezünkben van, megváltoztatja Sorsunkat, további utunkat. Sorsdöntő ez a pillanat, és a fő kérdés az marad, hogy valaminek véget vetsz, és valami újba kezdesz, vagy továbbra is haladsz az eddigi utadon, megállíthatatlanul előre?!

Az az élet amit most élünk, életek szövedéke, így nem elég tisztán emlékezni azokra a pillanatokra amiket ebben az életben éltünk meg, fel kell tudnunk idézni legalább érzés szinten mindazt, ami egyáltalán elvezetett ide, ebbe az életbe. Ehhez, lassítani, majd megállni szükséges, és csend. Egy megszentelt Tér, ahol bármi megtörténhet. Be kell lépni ide, és időt adni a felismerésekre, a megértésre, az összegzésre. Idő szükséges ahhoz, hogy az átalakulás megtörténhessen.

Szembenézés önmagaddal, teljes, és igaz valóságoddal, felismerése mindannak amit tettél, és tettek veled, annak megértése, hogy mindennek pontosan így kellett történnie ahhoz, hogy most ebben a pillanatban itt lehess. Nem csak őszintének kell lenni, mert az őszinteségben benne van a saját értékrended, megítélésed, a társadalmi és családi elvárások, egy burok, amiben eddig élted az életedet. Több kell ennél… a szívedben érezhető, és a mélyben megbújó, a sötétségben elrejtett érzéseid kellenek, ezekkel való újra egyesülés, egy életen belüli újjászületés szükséges. Szívtiszta vallomás kell, amit te teszel magadnak, aminek része a belátás, a meghajlás, az imádság, és a felállás, tovább indulás. Vallomás az érzéseidről, a szívedben megőrzött emlékekről, a szívedben őrzött emberekről, szerelmekről. Tanúságtétel jó, és rossz mellett, amit te tettél, te követtél el. Önmagad valódi, igaz, és teljes megismerése sallangok nélkül, teljesen lecsupaszítva, a maga természetességében.

A szívtiszta vallomást önmagunknak, a Lélek felé tesszük tulajdonképpen, azzal az igaz reménnyel, és hittel szívünkben, hogy visszatérhetünk oda, ahonnan elindultunk egyszer. A teljességbe, a tisztaságba, a szeretetbe. A szeretet az egyetlen út, és ez az út egyenesen vezet. Lehet, hogy elkanyarodtál, lehet, hogy letértél, de most te is visszatérhetsz. Vissza a tiszta szeretethez, ami nem köt meg, nem tart vissza, nem követel semmit, és nincs benne megbánás sem. Emlékezz, hogy a szeretet az más… tisztelet van benne, és elfogadás. Megengedi, hogy letérj azútról, hogy elkanyarodjál. Megengedi azt is, hogy lemondj a Lelkedről, nem büntet ezért sem téged, sem mást. Szeretetben élve az életet minden más, mássá válhat a világ. Az a valóság amiben eddig éltél, az csalás, ámítás. Hidd el, a szeretet az más! A szeretet végtelen, és bárkié lehet, aki hiszi, és tudja, hogy a Szeretet az más…

Az igazi, valódi szeretet az más, és hogy a tiéd is lehessen újra, neked is mássá kell lenned. Mostani lényeddel nem élheted meg, elromlottál, odaadtad, elcserélted, elfelejtetted, pedig ott ahonnan jöttél, ott ahonnan egyszer elindultál, a szívedbe súgták:

Vigyázz! Ne hidd el! A szeretet az más…

Nem szükséges más, csak egy szívtiszta vallomás, ami igaz, valódi, ami kimozdít, elindít, új irányba visz. Az örök tél fogságából, a tavaszba repít. Én egy csodálatos tulipánnak látlak, aki minden tavasszal új életre kél. Lehet a tél hosszú, zord, sötét, ő mégis tudja, hogy egyszer véget ér. Hiszi, és tudja a tél végét, bízza a tavasz kezdetét. Amíg a hagyma a földben él, addig a tulipán mindig új életre kél.

Amíg a szíved dobban, élsz… már tavasz van, régen véget ért a tél…

Csodálatos tulipán… köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy élsz!

Szívtiszta vallomás szívből, érzésből, belőled, belőlem, bármikor-bárkiből, a SZERETETÉRT!

Szívtiszta vallomás, ami megváltoztathatja mindannyiunk életét.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta

www.talemtumok.com

Mindenkinek a tekintetében benne van az egész élete.

On Szerző: infovaradiandiitt: Gondolataink, idézetek, Lélekébresztő

El tudod-e képzelni, hogy az a sors amit te élsz, a múltad túlélése, az hogy egyáltalán itt vagy, és az amit elértél az életedben, az már önmagában példa értékű? Tudod-e önmagadat értékes embernek érezni, látni, és az életedet ennek megfelelően élni? Mert ha tudod, akkor van mit megmutatni, megtanítani egy másik embernek. Mindenféle plusz nélkül is elég különleges, hogy túlélted azt a múltat amit kaptál. Lehet, hogy neked mindaz amit megéltél, és az, hogy ezzel együtt is itt vagy, és ilyen vagy, az természetes, de másoknak nem az. Sokan vannak, akik segítségre várnak. Olyan segítségre, mint amit te tudsz adni. Azt a megértést, és azt az együttérzést, amit csak olyan ember adhat a másiknak, aki hasonlót élt meg.

A bántalmazottság miatti mély szomorúság, fájdalom látszik a szemedben, és így mindenki érzi, látja. De ezzel együtt azt is láthatják, hogy nem adtad fel…van reményed, hited abban, hogy másmilyen is lehet az élet. Látható, hogy van saját életed, vannak terveid, haladsz előre, építed mindazt, amit megálmodtál magadnak. Ez az, ami rendkívüli, és nagyon sokat segíthet bárkinek, aki veled kapcsolódik. Lesznek olyanok, akik majd elgondolkoznak, hogy az ő problémájuk kicsi a tiédhez képest, és ő mégis benne maradt a játszmában, panaszkodik. Mindenki tudja a másikat látni, kódolni. Mindenkinek a tekintetében  benne van az egész élete… és amikor a szemedbe néznek, látják, érzik, hogy mit éltél meg. Szinte látja a történetet, és a nehéz, fájdalmas történetektől mindenki automatikusan megfigyelővé, együttérzővé válik. Ez nem tudatos szinten működik, mégis így történik. Aztán elkezd gondolkozni, hogy ő maga hogy tudna a saját hozzáállásán, életén változtatni.A bántalmazott, nehéz sorsot megélt emberek a lényükkel, jelenlétükkel is tudnak segíteni. Olyan remény van bennük, amivel bármit meg lehet változtatni, segítségével a legnehezebb helyzetekből is ki lehet lépni. Ezek a sokat szenvedett, nehéz sorsú emberek az élő bizonyítékai, hogy életveszélyes helyzeteket is túl lehet élni, és azután is fel lehet állni, teljes életet lehet élni. Ez az, ami hatalmas erőt ad a másik embernek, nem kellenek különleges módszerek, csak neked kell jelen lenni, önmagadat odaadni.

A megéléseidből, tapasztalataidból fakadó bölcsesség az, ami a másik embert felemeli, és tovább segíti.

Vállald a Sorsodat bármilyen nehéz volt is, nyújtsd ki a kezedet, és segíts!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

https://talentumok.com/gondolataink-2019/mindenkinek-a-tekinteteben-benne-van-az-egesz-elete/

Feloldozásra várva…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Nem emlékszel pontosan, nem tudod, hogy ki-mi veztetett oda, abba a pillanatba. Ha visszanézel, te sem érted, hogy egyáltalán hogy történhetett meg. Egy tett, amit te követtél el. Egy helyzet, ahol tettességeddel áldozati szerepbe kényszerítettél egy másik embert. Bántottad, megaláztad, életre szóló nyomot hagytál benne. Mindaz amit te ott tettél vele, meghátorozott számára minden ezután következő pillanatot, soha többé nem lehetett már az, aki ezelőtt volt. Te vagy az, aki megváltoztattad, aki tetteddel valamit elvettél tőle. Lehet, hogy csak egy pillanatot raboltál el az életéből azzal, hogy pont őt választottad, de az is lehet, hogy örökre megcsonkítottad…érzéseit, gondolatait, terveit, elképzeléseit. Ki tudja?!

Nem tudod, nem tudhatod, mert elmenekültél onnan. Futottál lélekszakdva, hogy büntetésed ne érhessen utol. Igyekeztél elfelejteni, és valamilyen módon jóvá tenni, jó emberré válni. Szerettél volna továbblépni, nem emlékezni, akár a saját gondolataid szintjén meg nem történtté tenni. Teltek az évek, és az árnyékok utolértek, talán mindvégig követtek. Itt vannak veled, és elkövetelnek tőled, az életedből minden olyan minőséget, ami téged igazán boldoggá tehetne. Ahogy múlik az idő, ahogy egyre távolabb is kerülhetnél tettedtől, egyre jobban szenvedsz, és ez a szenvedés meghatározza egész életedet. Tettesből-áldozattá lettél, és azt gondolhatod, akkor vége… de nem enged, nem ereszt, egyre erőteljesebben fojtogat az érzés, egyre jobban szeretnél szabadulni tőle. Elmondod, elismered, belátod, megbánod…

A Lélek sötét éjszakája volt a pillanat amikor elkövetted, azt mondod az egód miatt történt meg, hogy elismerjenek, pozíciódat megerősítsd vele. Most is a személyiséged szenved, ő kér segítséget, a Lélekeddel talán nem is találkozhattál azóta sem…nem tudom, ezt te érzed. Talán mégis, de ha nem is a Lélek, van benned valami, aki igazságot szeretne szolgáltatni, szeretné a büntetését végre megkapni, és aztán feloldozást kérni. De vajon melyik a fontosabb számodra? Az, hogy megkapd jogos büntetésedet, vagy, hogy végre feloldozást nyerhess?

Aki kegyetlenséget követ el egy másik érző lény ellen, annak valamikor bűnhődnie kell. A kegyetlenség az élet ellen elkövetetett tett, aminél talán egyetlen rosszab van, elvenni, kioltani az életet… érzed annak súlyosságát, hogy mit is követtél el?

Segítséget szeretnél, feloldozást kérsz, szabadulni szeretnél, mert azóta te is szenvedsz. A pillanat meghatározta az egész életedet, a cselekedeteidet, a tett, felfalta az életedet. Látod, hallod, érzed, mindenhol ott van veled, és nem ereszt el. Egyre szorosabb, egyre jobban szenvedsz. Vajon mikor lesz vége? Vajon mit tehetsz, hogy könnyebb legyen? Feloldozást nyerhet-e az, aki kegyetlenséget követ el? Kegyetlenség, vagy különös kegyetlenséggel elkövetett tett? A Sors minősíti tetteinket, és ő az, aki kiszabja büntetésedet. Igen, jól érzed, azóta büntet, és el nem enged. Újra, és újra megmutatja, hogy azokat a dolgokat melyeket a legjobban szeretnél, nem kaphatod meg.

Élethosszig tartó fájdalmat, keserűséget, félelmet okozni valakinek=élethosszig tartó büntetés a tettesnek. Így kellene, lenni, talán így lenne egyenlő, így lehetne vége mindkettőtöknek.

…talán még ez sem elég…még ennél is több kell…

Te azt gondolod, hogy a jóság, jó tettek, segítség másoknak.

Én azt mondom, hogy ennél sokkal több kell… önmagadtól letérdelni, és mindaddig térden állni, amíg szívedben az érzés megjelenik, hogy bármit megadnál érte, hogy jóvá tehesd. BÁRMIT! Amikor ezt megérzed, zokogva fogsz arcal a földre zuhanni, és ott fogod tetted valódi súlyát megérteni, megérezni, és te magad kimondani, hogy az elkövetett kegyetlenséget nem lehet feloldozni…

…együtt lehet vele élni, azzal a tudattal létezni, hogy megtetted, és lehet igyekezni jóvá tenni, jó emberré válni, a világért minden követ megmozdítani, és kérni, könyörögni másokért, a többiekért, hogy akik még nem tették meg, ne kövessék el.

Meglehet, hogy feloldozást nem nyerhetsz, de az odáig vezető utat meg kell tenned, és minden lépésnél azért könyörögni, hogy az akit bánotttál, kiszabadulhasson az áldozatiság börtönéből, és újra szabad emberként élhessen. Az ami neked segíthet, annak tudata, hogy az áldozatod a ti közös történetekkel együtt is újra szabad lehet.

Az ő szabadsága, a te feloldozásod része lehet. Talán ez a legtöbb, ami megtörténhet, de erre a talánra a te válaszod most csak igen lehet…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

Feloldozásra várva…