Kapcsolati játszmák.

Időnként az összes tudatosságunk is kevés ahhoz, hogy a játszmákból ki tudjunk vonódni, hogy a felénk irányuló akciót el tudjuk kerülni. Az összeg tudatosságunk is kevésnek bizonyul ahhoz, hogy a békénket meg tudjuk őrizni.

Kapcsolódunk, hiszen a kapcsolódás az életben maradáshoz szükséges. Mégis a kapcsolódás az, ami időnként a leginkább veszélyeztet. A kapcsolódáson keresztül tálcán kínáljuk fel a lényünket. De vajon a másik, akinek odaadjuk magunkat, ő magán kívül lát –e minket? Megéri-e ezt az áldozatot meghozni érte? Vagy neki mindegy, hogy a játszmát kivel éli meg? Lát-e különbséget, hogy kivel teszi éppen? Meglátja-e azt, hogy ki az, akivel nem tehetné meg?

A manipuláció a fegyvere, és akihez odalép (még ha nem is kapcsolódik) ezzel a manipulációval sebzi meg! Játszmák és manipulációk… vajon ki lehet ő a mélyben? Ki lehet ő, amikor nem eljátssza az életet? Láthatja azt, hogy mit tesz? Biztos érzékeli, hiszen energiát nyer belőle. Belőled és belőlem, akik a kapcsolódás nevében egyenrangúságot remélnek. Hiszünk és bízunk benne, hogy egyszer meglátja, hogy mit és főleg, hogy hogyan tesz.

Mindezt addig teheti meg, amíg mi nyitottan és elfogadóan állunk előtte… és persze nem cél az, hogy bezárjuk a szívünket és többé soha senkiben ne bízzunk meg. De akkor mégis mit tehetünk a manipulációja ellen?

Vagy a kérdés inkább az, hogy mit tehetünk azért, hogy velünk újra és újra ne tegye meg?!

Mi magunk vagyunk a felelősek. Mi vagyunk azok, akik hagyjuk, hogy mindez megtörténjen. Talán csak egyszer kell őszintén elmondani, hogy látod, hogy mit miért tesz! Talán elmondani azt, hogy amíg ezt teszi, addig nem tudsz hozzá kapcsolódni. El tudod őt fogadni, és azt is, hogy ő az életét így éli. Szemlélő tudsz lenni, és szabadságot tudsz neki adni… és ha felhagy a játszmájával, hogy téged irányítson, akkor vissza tudod fogadni.

Talán te leszel az első az életében, aki döntés elé állítod. Aki nyugodtan és szeretetettel elmondod, hogy most magára kell hagynod, hogy NEM-et kell rá mondanod, hogy magadra IGEN-t mondhass. Egy időre a kettőtök kapcsolatáról le kell mondj, ki kell vonódj… és ha egyszer meglát téged, ha egy pillanatra megáll és körbe nézhet, talán akkor megfordulhat benne minden. Talán akkor észreveszi, hogy veled ezt nem teheti meg, mert, ha megteszi, akkor végleg elveszít téged.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta



Kategóriák:Gondolataink, idézetek

%d blogger ezt kedveli: