*Fogjuk a kezedet…

Talán mindegyikünkre egyformán jellemző, hogy elérkezünk életünkben egy olyan pontig ahol valamit, sőt akár mindent meg akarunk érteni. Ilyenkor elkezdünk keresni, képzéseke, csoportokba járni, megértéseket és megoldásokat keresünk. Keresünk egy embert, aki ebben a keresésben segít nekünk. Jó esetben ő előrébb tart, mint mi és így meg tudja fogni kezünket, tud minket vezetni.

Mi magunk is segítőként, csoportvezetőként dolgozunk és sok-sok ember kezét fogjuk meg nap, mint nap. Annak a kezét,aki ezt engedi…

Olyan ez, mint amikor gyermekként édesanyánk fogta kezünket, hogy olyan utakon vezessen minket, amiket mi még nem ismertünk. Ilyenkor főleg a veszélyes útszakaszon, hiába rángattuk kezünket, ő nem engedte el, mert nem hagyta, hogy olyat tegyünk, ami veszélybe sodorhatja életünket. Fogta és szorította…majd amikor már tudta, hogy biztonságos, lazította és a megfelelő pillanatban el is engedte kezünket. Így jutottunk el teljes biztonságban az egyik helyről a másikra.

Most, amikor felnőttek vagyunk, már senki nem fogja kezünket erővel. Nem teheti meg. Önálló akaratunk van, és ezzel a hatalmas erővel, az akarattal élhetünk vagy akár visszaélhetünk. Magunk döntjük el és a környezetünk csak reagálhat erre.

Mi itt vagyunk és szívesen megfogjuk a kezedet, amíg te kibogózod az életedet, eljutsz egyik pontból a másikba, amíg magadban újra biztonságra lelsz. Ezt az utat mi ismerjük, sokszor bejártuk. Ismerjük azokat a kihívásokat, kerülőket és zsákutcákat, amik foglyul ejthetnek. Ismerünk ezen az úton minden szegletet…Itt vagyunk és fogjuk a kezeket. Vannak akik bíznak, és szorítják kezünket és vannak akik időközben maguk engedik el. Elengedi, mert azt gondolja, hogy elég volt, vagy nem bírja, vagy már nem is ezt akarja…bármit gondolhat, gondolhatsz.

Egy biztos, hogy csak úgy juthatunk egyik pontból a másikba, ha a hozzá vezető utat megtesszük. Egyedül vagy segítséggel, ez a te döntésed. Ha rövidebb idő alatt szeretnél megérkezni, akkor elfogadod, hogy segítenek. Ha ráérsz, akkor kivárod, hogy te magad elérd azt a fejlődési pontot, amikor már egyedül is képes vagy megtenni.

Az önismeret egy nem egyszerű út, de ebben az életben mindannyiunknak elkerülhetetlen! Egyszer el kell rajta indulni és egyszer célba kell érni. Ennyi!

Te döntöd el, hogy kivel és hogyan teszed meg, és az is a te döntésed, hogy mikor engeded el a segítő kezeket! Azt azonban ne felejtsd el, hogy korábban elengedni egy segítő kezet, mint hogy biztonságban lennél, igen veszélyes! S hogy honnan tudod azt, hogy már elengedheted?!

Nem te fogod tudni, hanem az, aki fogja a kezedet! Úgy, ahogy gyermek korodban is anyukád tudta és nem te. Tetszik vagy sem, így működik ez. Az látja, hogy mikor érkeztünk a célba, aki ezt az utat már bejárta. Akinek az út ismeretlen, az nem tudhatja, hol tart rajta pontosan.

Azért vannak, vagyunk segítők, hogy fogjuk a kezedet amíg szükséges. Ha már elég volt, unod, akkor kérdezz! Kérdezd meg, hogy meddig fog még tartani mindez…a segítőd elmondja neked, mert ő látja, tudja ezt.

Amikor végtelennek tűnnek a percek és egyre nehezebb, akkor azzal vigasztalhatod magad, hogy amíg valaki fogja a kezedet, addig nem vagy egyedül semmire! Kérdezhetsz, kérhetsz, kaphatsz segítséget mindenhez és bármihez. Mindez addig érvényes, amíg valaki fogja a kezedet.

Mi történik ha te engeded el idő előtt a mi kezünket?

Onnantól nincs jogunk kérdezni tőled és segíteni neked, mert olyan utakon jársz, ami számunkra is ismeretlen. Egyedül bolyongsz egy olyan világban, ami mindenkinek ismeretlen. Ezt a világot ahol ilyenkor jársz, csak te ismered, mert benned van, ez a te belső útvesztőd, amiből csak úgy kerülhetsz majd ki, ha egyszer valakinek újra megfogod a kezét, és nem engeded el! Nem engeded el, hanem megvárod, hogy ő engedje el a tiédet.

Amikor mi engedjük el a te kezedet, akkor látjuk, hogy képes vagy egyedül is megoldani, helyt állni és tudjuk, hogy képes vagy kudarcok helyett, önmagadnak sikert teremteni. Ilyenkor, bár már nem fogjuk a kezedet, mégis látunk téged, ahogy te is minket, mert ugyanazon az úton járunk. Találkozhatunk és ezekből a találkozásokból erőt meríthetünk. Itt, innentől kezdve már sosem leszel többé egyedül!

Kívánjuk, hogy legyen benned elég önfegyelem és kitartás ahhoz, hogy amikor valakinek a kezét megfogod, ne engedd el! Várd ki, amíg ő enged el téged!

Szeretettel: Andi&Aletta



Kategóriák:Gondolataink, idézetek

%d blogger ezt kedveli: