A mai világban rengeteg kommunikációs csatorna létezik, azonban mégsem érjük el vele azt amit szeretnénk. Folyamatosan beszélgetünk valakivel, vagy az interneten keresztül, vagy telefonon. Nézd csak meg, hogy mennyi ember sétál úgy az utcán, hogy a fülén van a telefon.
A kommunikációban nem csak a szavakat használom. Benne vagyok én is, én akin keresztül történik a folyamat. Itt nem a telefonon, vagy az interneten keresztül történnek az események, itt én magam vagyok az eszköz, a kifejeződésem eszköze.
Amikor kommunikálok, akkor figyelek. Figyelem magamat és figyelem a másik felet. A szemébe tudok nézni, látom benne az esendőt, látom benne azt, aki a figyelemért üvölt. Meg tudom érinteni, láthatom a reakcióját, láthatom őt magát. Elindít bennem érzéseket és látom, hogy én is elindítok benne valamit, amitől szívesebben megnyílik.
Kapcsolódunk egymáshoz, egymás terében tartózkodunk és akár szavak nélkül is megértjük egymást. A szavak már csak azért kellenek, hogy finomítsuk a kifejezésünket. Amikor “csak” beszélünk, azaz mindkét fél hajtja a maga igazát, akkor nem figyelünk egymásra, nem figyelünk a másik félre. Nem tudjuk ideálisan kifejezni magunkat, nem tudjuk megértetni a gondolatainkat. Ilyenkor gyakran kapjuk azt a választ, hogy “megint elbeszélünk egymás mellett”, vagy “nem egy csónakban evezünk”.
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 