Hogyan érzékeljük februárban ezt?
Olyan, mintha finom köd lepett volna be mindent. Köd fátyol ereszkedett a tájra. Nem látunk tisztán, élesen, ha szeretnénk megvilágítani, csak egyre átláthatatlanabbá válik.
Olyan, mintha valahol át kellene kelnünk, valahonnan-valahova el kellene jutnunk. Köd van és a ködben elbizonytalanodhatunk. Nem tudunk érzékszerveinkre hagyatkozni, kénytelenek vagyunk belülről működni. Pontosan úgy, ahogy hűvös, ködös novemberi reggelen. Az ismerős útszakaszon, hirtelen minden ismeretlenné válik, mert a köd eltakar mindent. Megtorpanunk egy pillanatra, majd nyugtázzuk, hogy teljesen mindegy hogyan, de oda kell érnünk ahova indultunk, és bár most nem látunk semmit, mégis tudjuk, hogy jó az irány, arra vezet az utunk. Ilyenkor befelé figyelünk. Magunkra hagyatkozunk, és egyszer csak kiérünk, oda ahova indultunk.
Hasonló energiák mozognak. Ködössé vált minden. Olyan, mintha ez a köd elválasztana valamit-valamitől…talán az illúziót a valóságtól. Most, hogy itt állunk a ködben, csak abban lehetünk biztosak, hogy jó irányban vagyunk. Az illúzió reménytelenné tesz minket és ahhoz, hogy a valódi dolgokhoz elérjünk, át kell hatolnunk saját ködünkön. Teljesen rendben van, ha néha elbizonytalanodunk.
A bizonytalanság sokkal jobb, mint a reménytelenség, ez már azt jelenti, hogy elindultunk. Elindultunk télből a tavaszba, sötétből, a fénybe, hamisból az igazba, reménytelenből a valóságosba!
Vagy megvárjuk amíg kisüt a Nap és magától eloszlik a köd, vagy függetlenül attól, hogy bizonytalan, haladunk. Egyszer eloszlik, egyszer kisüt a Nap, de hogy az mikor következik be, nem rajtunk múlik, ezért mi nem tehetünk semmit csak várhatunk. És amíg várunk, addig a reménytelenben vagyunk. Amikor elindulunk, akkor már minden rajtunk múlik, mert lépésről-lépésre egyre közelebb jutunk a valósághoz, az igazhoz, a megoldáshoz, önmagunkhoz.
Emlékezz most vissza arra, amikor köd szállt a tájra miközben haza tartottál…megálltál és várakoztál, vagy mentél tovább?!
Elindultál és tudtad, hogy van benned kellő elszántság, eltökéltség, kitartás ahhoz, hogy átmenj a ködön és hazaérj, hiszen oda indultál. S ha most azt gondolod, hogy ezek nincsenek meg benned, kérlek nyugodj meg, mert egyetlen minőség biztosan meg van benned és ez a bátorság. S hogy honnan tudom ezt? Bátorság kell a Léleknek, hogy leszülessen a Földre, s mert itt vagy, megérkeztél, megszülettél, te is a bátrak közé tartozol, ott van benned ez a minőség!
Hunyd le a szemedet, és befelé figyelj! Figyelj úgy, mintha ködben élnél…lásd a láthatatlant, halld a halhatatlant. Csak érezz! Tudd, hogy jó úton úton vagy és menj tovább!
Ez a köd ami most elborított mindent tulajdonképpen megóv minket, hogy a Nap égető melege, ne érhessen el. Még nincs itt az ideje. Még várnunk kell erre. Védelemként szolgál ez a köd, megóv minket. Ki kell várnunk a tavaszt ahhoz, hogy a köd magától felszálljon, addig is amit tehetünk, hogy haladunk előre saját utunkon.
S hogy mi vár a köd túloldalán?
Egy olyan magad által teremtett világ, amit te megálmodtál!
Ezért ne gondolkozz, menj tovább!
Váradi Andrea.
www.talentumok.com
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 