Remény

Sohasem gondoltam volna, hogy ez velem is előfordulhat, velem is megtörténhet! Ez nem lehet igaz, észre sem vettem! Mikor történt? Miért történt?

Bezártam a szívem, felkeményedtem, megkeményedtem. Bezártam a szívem, mert annyira fájt, azt éreztem már nem bírom tovább. Felgyülemlett sok minden és ezt a sok mindent most bezártam magamba. Bezártam, mert nem tudtam hogyan éljem túl nyitottan. Több sebből vérezve úgy éreztem máshogy nem megy, máshogy nem tudom túlélni.

Furcsa érzés volt ezt, szürkévé vált a világ, gondolatok pörögtek érzések nélkül. A gondolatok egyre hangosabbá váltak, egyre kuszábbak lettek. Már szinte féltem a saját gondolataimtól. Nem értettem mi történik, eddig nem volt ilyen, eddig volt valami, ami hangosabb volt a gondolataimnál, eddig voltak érzések! Hova lettek? Hova tűntek?

Aztán észre vettem, hogy mi történt. Hibáztatni kezdtem magam! Önostorozás, durva bánásmód, megvetés az, amit magam felé éreztem. Büntettem magam. Erővel utasítottam magam, hogy legyen már ennek vége. Erővel bántottam most már magam, és azt érzékeltem, hogy egyre gyengébb vagyok.

Van egy részem, ami nem ezért jött a Földre, nem ezt akarja és már nem bírja tovább. Vele csak finoman lehet beszélni. Odafordulóan, törődően, lágyan és simogatóan. Ezt a részemet erővel nem tudtam elérni. Itt csak a szeretet segített. Felismertem, megértettem! És most újra remény lett a szívemben.

Önmagamat oldozom fel és ezzel adok magamnak reményt a folytatáshoz. Megnyitom a szívem, de most nem elvárásból, amit magam felé ébresztettem, hanem igaz hittel, szeretettel. Most már csak hagyom, engedem, hogy történjen, úgy és akkor, ahogy én magam készen állok rá.

Engedem, megengedem és a remény erejével a szívemben hátradőlök és élvezem az utazást, mely út önmagamhoz vezet. Így megbékélve a sorsommal most megyek és élek.

Most már tudom, hogy a reményt nem kívül kell keresni, nem valaki mástól kell várnom. A remény ott él bennem, ott él a szívemben, melyhez akkor tudok hozzáférni, ha megnyitom magam, ha hagyom hogy fájjon akkor amikor fájnia kell és tudom, hogy a szívem ereje meggyógyítja a sebeket. Igazán nagy fájdalom az, amikor megfosztom magamat az érzéseimtől, bezárva a szívemet, csak a gondolataim mentén élem az életem!

Dömötör Aletta
/www.talentumok.com/

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: