Csend

Túl sokat beszélünk. A sok beszéddel csak a történeteket szaporítjuk, és ezzel folyamatosan feladatot adunk az elménknek, hogy legyen valami, amin gondolkozni, mérgelődni, ábrándozni, legyen mitől félni, szorongani, mindezt azért, hogy ne kelljen a szívvel, a valódival foglalkozni. Keveset kell már beszélni és sokkal többet érinteni és érzékelni.

Egymás szemébe nézve “csak” a valódit láthatjuk meg, azt ami igazán fontos, azt hogy a másik milyen érzést és érzelmet vált ki belőlem, történetek nélkül. A történetek zsákutcák és börtönök, melyek sötétek, mélyek és nehezen lehet belőle kiszabadulni, fellélegezni, és ezeket mi generáljuk és növesztjük egyre nagyobbra, és alakítgatjuk formálgatjuk mindaddig, míg teljesen a rabjává nem válunk és ettől tele leszünk frusztrációval. Ideje elengedni a történetek további generálását, a szemnél nagyobb igazságot soha semmi nem fog adni, a szem mutatja meg legtisztábban a mély belső világot, a valódi érzést. Nincs mit megracionalizálni rajta, nincs mit félre magyarázni.

A szemünket arra kell használni, hogy érezzünk vele. Sokan nincsenek a hosszú, szótlan szemkontaktushoz hozzászokva, és visszarettennek tőle. Amint azonban észreveszik, hogy így hívjuk őket, hogy a tekintetükkel és a Lelkükkel hozzánk jöjjenek, egészen megnyugszanak. Ez teremti meg a teret ahhoz, hogy együttesen rábízzuk magunkat valami nagyobb erőre.  

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d blogger ezt kedveli: