
Eljött a pillanat! Éreztük, hogy már nagy szükség van rá. Nagy szükség ez nekünk, önmagunk miatt, és miattad, miattatok is.
Több mint egy év telt el azóta, hogy kipróbálhattam magam egy teljesen új minőségben, egy új szerepben, egy valódi segítséget adó térben, a szeretet terében. Ez az a tér, ahol a csodák megszülethetnek, és a szívemben otthonra lelve oda adhatom a világnak, azoknak akikkel találkozom és azoknak, akikre szeretettel gondolok. Ez a tér az én valódi otthonom lett, az a tér ahol a családállítások történnek.
A családállítás, mely a csodák létrejöttének otthona. A tér, mely meggyógyította sérült és megtört szívemet, a tér mely meggyógyítja a félelmeimet, a tér mely magával ragad, felkap és szárnyaimat kitárva röptet a valóság színes mezeje felett. Ez lett az én “munkám”. Megtapasztaltam, megtanultam és most oda adhatom neked. Körbejárhattam, bele tekinthettem a misztikájába és a rendszer, a mindenség kiválasztott engem és én a legnagyobb alázattal és szeretettel fogadom, elfogadom azt, amit rám bízott, amivel megbíz engem!
2 évvel ezelőtt mondtam az Andinak, hogy szeretném én is azt látni, és azt tapasztalni, amit ő lát és tapasztal a családállítás vezetése közben. Elbűvölt és magával ragadott az a szeretet, ami körbejárta a szíveket, ahogy beszélt az emberekkel. A figyelmessége a szeretete és a rendszer tisztelete, az alázat, ahogy a sorsokat kezelte, a tisztaság, ami a szíveket gyógyította, és a szemek csillogása, egy-egy állítás után.
Ő átadta nekem a tudását és ezzel egy úgy világot nyitott ki nekem. Sokat dolgoztam magamon, sokat dolgoztunk és dolgozunk azóta is együtt, segítette első lépéseimet és azóta is itt áll mellettem és figyeli, segíti a fejlődésemet.
Elérkezettnek találtuk az időt ahhoz, hogy együtt álljunk be a térbe. Az adott állítást mindig egyikünk vezeti, de a másik is ott van, jelen van a térben. Elérkezettnek láttuk, hogy összeadjuk az energiáinkat, a tudásunkat és a szeretetünket és így álljunk be, így hívjuk le nektek és magunknak a mezőt, melyben aztán dolgozunk, segítünk, gyógyulunk és gyógyítunk. Megtört, fájdalmakkal teli életekbe reményt leheljünk, fényt gyújtsunk, öleljünk, sírjunk, és biztassunk. Fogjuk a kezedet, a legnagyobb figyelemmel és szeretettel ott állunk és megtartunk, hogy átélhesd. Átélhesd először a fájdalmat, a hiányt, a magányt, aztán átélhesd a csodát, a szeretetet, a kiteljesedést, a békét és nyugalmat a szívedben.
Nekem ezt jelenti az EGYÜTT! Együtt állunk oda, együtt hívjuk le, együtt fogjuk a kezedet, fogjuk egymás kezét és megmutatjuk mekkora erő és szeretet van az összefogásban. Együtt veled, együtt veletek!
Dömötör Aletta *Élet és Lélekgyógyász, Családállító
http://talentumok.com/gondolatok-irasok-idezetek/olvasnivalo-csaladallitas-temaban/egyutt/