A felismerés pillanatai

Hosszú évek óta spirituális utat járok, régen feladtam azt, hogy múlandó dolgokban keressem a boldogságomat.Felfogtam és megértettem, hogy életem értelme maga az út, a saját fejlődésem, önfelismerésem. Saját Szellemi dimenzióim elérése, megismerése és a tudás lehozása, megélés a fizikai, mindennapi világban. Élem, napi szinten élem és tanítom ezt az utat másoknak.

S most az élet, a Mindenség számon kér engem. … Olyan helyzet állt elő az életemben amikor egyértelműen tudatosnak kell ahhoz lennem, hogy képes legyek másként érezni, gondolkodni és cselekedni. Most érzem azt igazán, hogy milyen egyszerű is kibillenni! Azt, hogy mennyi rengeteg energia és figyelem, fegyelem  szükséges ahhoz, hogy a megtanult dolgokat úgy integráljuk be, hogy ne tudjanak már elvinni a tudattalan viselkedésminták.

Számomra Spirituálisnak lenni több mint csupán elméletben hinni néhány istenségben. Maga után vonja az élet egy teljesen más dimenziójának felfedezését, amely kizárólag spirituális szinten valósul meg.

Ha valaki egyszer felfedezi a spiritualitást, az felismeri, hogy a világegyetem tele van mindenféle váratlan találkozással, megérzéssel és titokzatos, rejtélyes véletlenekkel, melyek mindegyike életünk és valójában az egész emberiség történelme mögött rejlő magasabb cél elérésére irányul.
Ekkor az egyetlen kérdés az erre a valóságra ráébredő kereső számára az, hogyan működik valójában ez a titokzatos, rejtélyes világ, illetve az, hogyan kezdjen bele, hogy saját életében is átélhesse a világ titkait, ezeket a csodákat.

Előállt egy helyzet anyai szerepemben, ami természetes módon elsőre kibillentett. Elvittek az érzéseim, a gondolataim és csak azon gondolkoztam, hogy én magam egyéleti ember mit tudok tenni abban a helyzetben, hogyan oldjam meg. Semmi más nem fért a fejembe, a gondolatok jöttek, mentek, a tudatom csak erre volt kihegyezve. Éreztem talán a világ összes édesanyjának tehetetlenségét, amit mindannyian érzünk hasonló helyzetben. Beleéltem magam ebbe a szerepbe és minél jobban eggyé váltam vele, annál jobban szenvedtem.És próbálkoztam. Beszéltem, írtam, akartam, … és hiába, nem ment.
Aztán lassan megértettem, és elengedtem. Eszembe jutott, hogy mi-miért van, és mit mutat nekem. Megláttam a régmúlttal való összefüggéseket, családi mintákat, láttam magamat és tehetetlenségemet kívülről, mintha valaki mást látnék éppen. El kellett engedjem, mielőtt teljesen bekebelez engem. A saját érzéseim és gondolataim foglya lettem és ezt abban a pillanatban felismertem. 

Csak úgy váltam képessé az elengedésre, hogy néha egy-egy pillanatban amikor éppen nem a problémán rágódtam, felvillant mindaz amit egyébként hiszek és működtetek. Maga a spiritualitás, a Szellemi igazságok és törvények.Bár úgy tűnt, hogy ebben a pillanatban nem elég igazak nekem, mégis valahol mélyen belül egyértelmű igazságként dübörög bennem:) Az igazságérzetem és az egóm harcol vele ebben a helyzetben, míg egy részem aranyosan mosolyog ezen. Harc önmagammal, önmagam ellen. Vádaskodás, ítélkezés, önmarcangolás, bűntudat. Régi, ismerős érzések, de már régóta nem azonosultam ezekkel.

Most vajon miért teszem meg?

Mert eltávolodtam és megengedtem magamnak, hogy “csak” emberként nézzek szembe a helyzettel! Így vonódtam teljesen bele. Egészen addig, amíg magamból mindent, minden magasabb dimenziót elveszítettem, csak a pusztító érzések és gondolatok maradtak nekem.

Ezt nem tehetem!

Pár órával ezelőtt kivilágosodott, és felismertem a helyzetemet. Óriási lehetőség számomra ez a helyzet!

Ha itt és most ebben a helyzetben képes vagyok megőrizni mindazt a tudást amit hosszú évek alatt összegyűjtöttem, ha képes vagyok a belső egyensúlyomat megtartani és képes vagyok elhinni, hogy valóban mindig minden értem van, akkor vajon mi zökkenthet még ki engem?! 

Most, ebben a pillanatban végtelen hálát érzek! Azért, hogy ez a  helyzet megmutatta a még bennem lévő gyenge pontjaimat, s így szembenézhetek, dolgozhatok ezekkel. Hálás vagyok magamnak a kitartásért és önfegyelemért, hogy az utamon járok, a tanítóimnak akik segítettek, segítenek, és társaimnak akik velem tartanak.

Soha egyetlen pillanatra sem felejtem el, hogy az életünk valódi értelme az önismeret. Az, hogy megismerjük, felfedezzük erőnket és gyengeségeinket és az adott helyzetet. Hogy képesek legyünk az adott pillanatban megőrizni tudatosságunkat és tiszta hitünket szívünkben, hogy ezekkel együtt tisztán átlássuk helyzetünket. Legyünk rugalmasak és képesek a változásra ha a helyzet úgy kívánja.

“Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el. Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is.” Máté evangéliuma

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: