Nyugalomban élni, nyugalommal Létezni. A nyugodt embereknek a társasága olyan biztonságérzetet ad, mint semmi más. Mintha egy hatalmas gömb lenne körülöttük, és még a tömegből is kitűnnek. A rezgésük megnyugtatja az ember Lelkét, mintha folyamatosan azt kommunikálnák a világba, hogy „minden rendben”.
Életünk során találkozunk különböző emberekkel. Vannak akik kitűnnek az átlagból, és vannak akik szívesen elszürkülnek. De az biztos, hogy a nyugodt embereket soha nem felejtjük el…. mert nyomot hagynak az ember Lelkében. Mert van bennük valami égi, valami Otthoni, valami Egységes. Segítenek emlékezni. Segítenek önmagunkhoz visszatalálni. Lényükkel azt üzenik, hogy hiábavaló aggódni, hogy minden rendben van még akkor is, ha ez a rend most nem látszik. Mert nem látni kell, hanem érzeni, és hinni, bízni.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta