Az élet olyan, amilyen. Állandóan változó. Az egyik pillanatban lent vagyunk, a következőben már felfelé tartunk. Nem mi irányítjuk. Pedig akarjuk. És amikor megpróbáljuk, akkor általában lent maradunk, a nehéz helyzetekben, érzésekben ragadunk. Ilyenkor kitalálunk valamit, amivel önmagunkat kárpótoljuk, hogy ne fájjon nagyon. Nem tudjuk hagyni, hogy változzon, változtatni akarunk. Pedig ebben teljesen esélytelenek vagyunk.
Kínlódunk, és minél tovább tart, ehhez a kínlódáshoz magunknak luxus körülményeket biztosítunk: programokra járunk, emberekkel találkozva eljátsszuk, hogy jól vagyunk. Kapcsolódunk, ölelünk, éneklünk, bulizunk, jókat eszünk, iszunk. Mert csupán ennyit tudunk. Elviselhetővé tenni szomorúságunkat, fájdalmunkat, elhazudni az olcsón vásárolt örömöt…miközben belül magunkban darabokra szakadunk.
Az életet kapjuk. Olyannak, amilyen. Minden nap változó. Nem mi irányítjuk. Amikor hagyjuk, változik, elmozdul. Képes a rossz jóra fordulni, a kevés-többnek tűnni, a lehetetlen-lehetőséggé válni. Ha hagyjuk. Ha engedjük. Ha az akarati energiánkat a megengedésbe tesszük. Ha csupán azt akarjuk, hogy legyen úgy, ahogy lenni tud…
Az élet szép, csodálatos, varázslatos. És amikor igazán hagyni tudjuk, akkor Misztikum. Megjelennek benne az elrendelt találkozások, a beteljesedett sorsok, és a válaszok.
Amikor hagyjuk, engedjük, amikor az élet áramlatában egyszerűen csak jelen vagyunk.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 