Engedd el!

Engedd el!

Túl régóta tart… minden sejtedben érzed a számolatlan idő múlását. Mély belső szomorúságod újra, és újra tudatja veled, hogy még mindig nincs vége…az érzésnek, amit végig cipelsz az egész életeden. Érzed, hogy segítségre szorul, hogy valaki segítsen neki végre, hogy neked könnyebb lehessen…de nem történik meg. Nem segítenek, mert mások nem is látják kiszolgáltatottnak, elesettnek, bajban lévőnek. Te vagy talán az egyetlen, aki tudja, látja, érzi, hogy valójában mit él meg, mit érez. Nem azért mert neked megmutatja, hanem azért, mert te igazán szereted.

Fontos neked, számít, hogy van, mit érez. Látod őt, és érzed hogy szenved. Olyan sokszor próbálkoztál, hol így, hol úgy, hogy a segítségére lehess, és terhei egy részét magadra vedd. Te erősnek érzed magad, főként ha erődet hozzá méred. Tartod őt, és közben magadat, a saját életedet. Aggódsz, félted…

Mindig csak vársz, hogy majd csak jobb lesz a helyzet, és akkor majd elengedheted. Vagy jön valaki, aki segíteni szeretne…neki, nem neked. Ő az, akinek segítségre lenne szüksége, de valamiért nem kapja meg. Még nem. Még az is lehet, hogy valamiért vezekel…

Engedd el! Hagyd ott, és menj tovább, éld az életed!

Te vagy az, aki megtettél már mindent, hogy neki jobb legyen…engedd el!

Egyszer egy sötét éjszakán amikor nem tudsz aludni…ki fogod mondani: Isten kegyelmébe ajánllak téged!

…és ott, akkor valóban vége lesz valaminek, és számodra egy új élet kezdődhet el.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea



Kategóriák:Lélekébresztő

%d blogger ezt szereti: