Bizonyos nézőpont szerint életünk nem más, mint egy végtelennek tűnő, hosszú utazás, melynek természetes része a sok kihívás, tapasztalás. S ha így van, akkor van benne több megálló, elágazás. Pihenés, és választás, aztán tovább indulás. Kijelölve, kiválasztva a következő irányt, és ezzel az ehhez tartozó összes tapasztalást. Emberek, helyzetek. Megéled, belekerülsz, majd kilépsz belőle, vagy akár kitaszítanak, ellöknek. A tapasztalás szempontjából teljesen mindegy. A lényeg, hogy ott vagy, és a legfontosabb, hogy te választottad, te teremtetted saját magadnak. Ennek felismerése, egy mérföldkő mindannyiunk számára.
Farkasszemet nézni a saját, abszolút igazságunkkal, sokszor olyan fájdalmas, hogy mindazok a történetek amelyek elvezettek oda, elhalványulnak, szinte semmivé válnak. Nem marad más, csak a mindent elborító fájdalom, a keserűség, és a sok-sok miért?! Ez az a pillanat, amikor minden megváltozhat. Annak megpillantása, felismerése, hogy életünk a saját kezünkben van, megváltoztatja Sorsunkat, további utunkat. Sorsdöntő ez a pillanat, és a fő kérdés az marad, hogy valaminek véget vetsz, és valami újba kezdesz, vagy továbbra is haladsz az eddigi utadon, megállíthatatlanul előre?!
Az az élet amit most élünk, életek szövedéke, így nem elég tisztán emlékezni azokra a pillanatokra amiket ebben az életben éltünk meg, fel kell tudnunk idézni legalább érzés szinten mindazt, ami egyáltalán elvezetett ide, ebbe az életbe. Ehhez, lassítani, majd megállni szükséges, és csend. Egy megszentelt Tér, ahol bármi megtörténhet. Be kell lépni ide, és időt adni a felismerésekre, a megértésre, az összegzésre. Idő szükséges ahhoz, hogy az átalakulás megtörténhessen.
Szembenézés önmagaddal, teljes, és igaz valóságoddal, felismerése mindannak amit tettél, és tettek veled, annak megértése, hogy mindennek pontosan így kellett történnie ahhoz, hogy most ebben a pillanatban itt lehess. Nem csak őszintének kell lenni, mert az őszinteségben benne van a saját értékrended, megítélésed, a társadalmi és családi elvárások, egy burok, amiben eddig élted az életedet. Több kell ennél… a szívedben érezhető, és a mélyben megbújó, a sötétségben elrejtett érzéseid kellenek, ezekkel való újra egyesülés, egy életen belüli újjászületés szükséges. Szívtiszta vallomás kell, amit te teszel magadnak, aminek része a belátás, a meghajlás, az imádság, és a felállás, tovább indulás. Vallomás az érzéseidről, a szívedben megőrzött emlékekről, a szívedben őrzött emberekről, szerelmekről. Tanúságtétel jó, és rossz mellett, amit te tettél, te követtél el. Önmagad valódi, igaz, és teljes megismerése sallangok nélkül, teljesen lecsupaszítva, a maga természetességében.
A szívtiszta vallomást önmagunknak, a Lélek felé tesszük tulajdonképpen, azzal az igaz reménnyel, és hittel szívünkben, hogy visszatérhetünk oda, ahonnan elindultunk egyszer. A teljességbe, a tisztaságba, a szeretetbe. A szeretet az egyetlen út, és ez az út egyenesen vezet. Lehet, hogy elkanyarodtál, lehet, hogy letértél, de most te is visszatérhetsz. Vissza a tiszta szeretethez, ami nem köt meg, nem tart vissza, nem követel semmit, és nincs benne megbánás sem. Emlékezz, hogy a szeretet az más… tisztelet van benne, és elfogadás. Megengedi, hogy letérj azútról, hogy elkanyarodjál. Megengedi azt is, hogy lemondj a Lelkedről, nem büntet ezért sem téged, sem mást. Szeretetben élve az életet minden más, mássá válhat a világ. Az a valóság amiben eddig éltél, az csalás, ámítás. Hidd el, a szeretet az más! A szeretet végtelen, és bárkié lehet, aki hiszi, és tudja, hogy a Szeretet az más…
Az igazi, valódi szeretet az más, és hogy a tiéd is lehessen újra, neked is mássá kell lenned. Mostani lényeddel nem élheted meg, elromlottál, odaadtad, elcserélted, elfelejtetted, pedig ott ahonnan jöttél, ott ahonnan egyszer elindultál, a szívedbe súgták:
Vigyázz! Ne hidd el! A szeretet az más…
Nem szükséges más, csak egy szívtiszta vallomás, ami igaz, valódi, ami kimozdít, elindít, új irányba visz. Az örök tél fogságából, a tavaszba repít. Én egy csodálatos tulipánnak látlak, aki minden tavasszal új életre kél. Lehet a tél hosszú, zord, sötét, ő mégis tudja, hogy egyszer véget ér. Hiszi, és tudja a tél végét, bízza a tavasz kezdetét. Amíg a hagyma a földben él, addig a tulipán mindig új életre kél.
Amíg a szíved dobban, élsz… már tavasz van, régen véget ért a tél…
Csodálatos tulipán… köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy élsz!
Szívtiszta vallomás szívből, érzésből, belőled, belőlem, bármikor-bárkiből, a SZERETETÉRT!
Szívtiszta vallomás, ami megváltoztathatja mindannyiunk életét.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 