Régóta ismerlek és te is régóta ismersz engem. Azt gondoltam, hogy ismerlek, és igen azt is gondoltam, hogy te is ismerhetsz már eléggé engem. Sok mindenen mentük keresztül együtt, sok új dolgot tapasztaltunk meg. Láthattalak szomorúnak, bánatosnak, mérgesnek…vagy akár boldognak. Arcod ezer és ezer arcát mutattad. Láthattam érzéseidet, reakcióidat és beavattál a gondolataidba. Megismerhettem múltadat, életedet, szerelmeidet, bukásaidat és sikereidet. Megismerhettelek téged. Egy másik embert, egy másik nézőpontot, olyan kérdéseket amiket én sosem tettem volna fel és olyan válaszokat, melyeket én nem válaszolhattam volna meg. Én nem ismertem ezeket. Hiszen hozzád tartoznak, rólad szólnak, belőled kelnek életre.
Nagyon jó érzés látni, érezni, tudni, hogy te más vagy mint én, hogy van olyan is mint te. Általad a világ egy másik arcát fedezhettem fel. Megmutattad magadat és megmutattad világodat. Olyannak, amilyen. Én befogadtam és örültem ennek. Gazdagabb lettem. A világom gazdagodott bennem. Általad, tőled, veled.
Lassan, szinte észrevétlenül lopózott be kettőnk szilárdnak és megrendíthetetlennek tűnő közös világába, a hazugság szikrája. Egyetlen szikra volt csak… akkor azt láttam. Becsuktam a szememet, hogy ne is lássam. Majd egy újabb szikra következett, ami észrevétlenül lángra lobbant. Már nem tudtam becsukni rá a szememet, mert fénye és ereje betöltött mindent. Látnom, éreznem kellett, és ez borzasztóan fájt nekem.
Kérdések sorakoztak, nem tudtam, hogy melyiket tegyem fel neked, egyáltalán feltegyem-e?! Választ kapok-e tőled?! Miért hazudsz nekem? Miért hazudsz ilyen nagy dologban, az élet kérdéseiben? Miért nem mondod el azt, ami valóban ott van benned?
Telik az idő, múlnak az évek. Még mindig itt vagyok neked. Látlak téged és látom azt is, hogy mit és hogy csinálsz éppen. Látom, hogy a hazugságok lassan, de biztosan felfalnak téged, és egész életedet. Még mindig felmentelek: biztos észre sem veszed, biztos azért teszed, hogy megfelelj valakinek… stb. Már nem csak az élet nagy dolgaiban hazudsz, már a legapróbb dolgok is hazugságokra épülnek.
NEM ÉRTEM!
Hogy lehet ez? Hogy lehet, hogy egy olyan ember mint te, ezt teszi magával, ezt teszi másokkal, ezt teszi a világban? TE, aki sok mindent tudsz, értesz, aki évek hosszú sora óta kutatod a választ, aki elfogadsz másokat olyannak, amilyenek. Miért teszed magaddal ezt? Miért teszed velem, velünk ezt? Gondolkodom, de nem jutok előbbre. Nem értelek, nem értem, hogy miért szükséges számodra … hogy lehet a hazugság az életed természetes része? Hogy lehet a hazugság a lényed természetes része? S én ezt eddig miért nem vettem észre? Miért hittem el mindazt, ami hazugságra épült fel? Miért nem láttam meg, hogy mit teszel velem, s a többiekkel? Miért vagy számomra láthatatlan, amikor hazudsz éppen?
Olyan, mintha egy buborék lenne körülötted. Buborék, ami láthatatlanná tesz, ami egy másik világba helyez. Olyan, mintha egy másik világból lennél itt most velünk, egy olyan világból, ahol minden csak látszat, illúzió, fátyol, hazugság, szemfényvesztés. Világ a világunkban, világod a világomban. Beengedtelek a világomba és azzal, hogy ezt megtettem, buborékoddal együtt léptél be. Nem láttam meg, mert a buborék elrejt téged. Láthatatlanná tesz. Akkor, amikor hazudsz, hazudsz magadnak vagy bárki másnak, akkor abban a pillanatban láthatatlan vagy. Kialszik a pislákoló Fény a szíveden, Lelkedben és lényedet sötétség lengi be…
Tudod ezt, és mégis ezt teszed. Tudod, mert elmondtad, hogy tisztában vagy vele, hogy amikor ezt teszed, amikor hazudsz magadnak és mindenki másnak, akkor az ördöggel cimborálsz éppen. Tudod s mégis megteszed… Hogy lehet? Keresem a választ már egy ideje, de nem lelem. Nem találom sem a szívemben, sem a fejemben, sem a Lelkemben. Amit teszel, számomra felfoghatatlan, érthetetlen.
Hogy lehet az, hogy akinek Fény van a szívében, Lelkében, az cimborál az ördöggel?!
Keresem a válaszokat, hogy megérthesselek és a megértés által a világomban megtarthassalak, mert fontossá lettél az életemben. Fontos lettél nekem. TE, a lényed, az aki igazán vagy. Az, aki Fénnyel szívében született, szeretni, segíteni érkezett.
Szeretnélek tisztán látni, így önmagamban elmerülve, önmagam határait átlépve kerestem a válaszokat. S mert ilyen kitartóan kerestem, talán meg is találtam. Lehet, hogy nem ez a végleges és igazi válasz, de most tovább tud lendíteni engem a megértésben, abban, hogy megértsem miért teszed ezt, hogy miért hazudsz újra és újra azok szemébe, akik a legjobban szeretnek téged, azokéba akik segítenek.
Áthazudott az életed…ez az élet amit most élsz éppen.
S talán az is lehet, hogy elhazudott az összes eddigi előző életed is…
Sőt még az is lehet, hogy most azért vagy itt, ebben az életben és mi, akik szeretünk azért vagyunk melletted, hogy tovább lépj ezen… hogy változhass, változtathass végre. Magadon, az életeden. Lehet, hogy életek óta ez az első és utolsó lehetőséged. Gondolkozz el ezen kérlek!
Elhazudott életek… s azt hisszük amikor véget ér, hogy megszabadultunk tőle. Azt hisszük, hogy a halál kiszabadít minket a hazugságokból örökre. Tévedünk! Nem így van! A halál nem hoz megváltást, nem változtat meg, nem oldoz fel. Mindazt amit nem változtattál meg, életeken keresztül kísér, sőt egy idő után kísért téged! Utolér és számon kér… hogy most, itt megteszed-e? Képes vagy-e belátni kicsinységedet, megmutatod-e gyengeségedet és őszintén beismered-e mindazt amit nem szeretnél, vagy amire nem állsz készen?
Itt,ebben az életben megváltozol-e? Keresed-e a válaszokat, hogy miért kell hazudnod ahhoz, hogy létezhess?
Látlak téged és látom már azt is, hogy miért teszed. Nem ment fel, de megértem. Távolabb lépek, de csak olyan távolságba ahonnan jól láthatlak, ahol megtalálhatsz, ahol érezhetlek és érezhetsz. Kell ez a távolság, hogy maradni tudjak veled, melletted. Együtt, hogy ne legyél egyedül amikor a sötétségben bóklászol éppen. Itt vagyok veled, látom a lehetőségeidet, a nagyságodat és pontosan azért mert látom, nem értelek. Nem értem, hogy te miért nem látod mindezt…
Várom a pillanatot, amikor felismered, hogy KI VAGY TE, s abban a pillanatban megváltozik minden! Megváltozik minden, életekre visszamenőleg. Helyedre kerülsz, helyére kerül az életed.
Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, csak annyit kell tenned, hogy időről-időre belenézel a tükörbe, és felteszed a kérdést magadnak: KI VAGY TE? MIÓTA KÖVETSZ, ÉS MIT AKARSZ TŐLEM?
Egyszer megérkezik a válasz, ami talán ez lehetne: Téged akarlak, őszintén, igazan, fényesen, szeretően. Én, én vagyok, s aki eddig voltam az is én voltam. Elhazudott életeim büntetését töltöttem, s ezt most felismertem. Itt és most kiegyenlítődhet, megváltozhat minden. Felelősséget vállalok az eddig hazugságokért és mostantól igaz leszek! A valódit választom a valótlan helyett, az igazat, a fényeset!
Ez a válasz benned fog megszólalni, szívedben, Lelkedben. Ez a te üzeneted. Magadnak, erre az életre!
Ki vagy TE?
Én, én vagyok, és ki vagy te?
Együtt vagyunk jelen ebben az életben… én és te. Ki az az én, és ki az a te?
Én keresem a választ a saját kérdéseimre, és te mit teszel?
Hazudj, ha tudsz! Én már látlak, felismertelek! Én tudom, hogy ki vagy te, és tudom, hogy miért teszed. Talán ezért találkoztunk, hogy megértselek…
Itt és most valaminek vége, és valami új kezdődhet el…
Nem csak nekem, neked is, ha te is ezt választod…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 