Levél a szeretethez

Megyek,
küzdök,
elesek, felállok.
Segítenék bárkin,
kit az úton találok.
 
Szeretek, s reménykedem,
próbálok nem félni.
De mikor a világ dől rád
tudsz még tisztán bízni?
Látod-e a kiutat,
s ha nem, az zavar-e?
Nagyon nehéz lépni,
ha a lábad lekötve.
 
Mikor a fejem a falba verem,
nem látom a környezetem.
Pedig te ott állsz némán,
a segítség lennél nekem.
De nekem kell választanom,
s nem neked engem.
 
Hiszen erről szól az élet,
én EZT választom!
Kérlek!
Segíts az utamon!
 
Mikor a fény halványlik,
S ott állok letörve.
Lobbantsd be a lángom
s én megyek előre.
Tudom, hogy a szeretet,
Hogy nem vagyok egyedül.
Majd mindig fűt,
s erőt ad ott legbelül.
 
Így együtt már más a helyzet,
nem nehéz a lépés.
Nem ismert szó már a
félelem és kétség.
 
Itt állok hát előttetek,
kutatom az utat.
Gyere velem te is,
keressük Önmagunkat!
 
Nagy Bence írása


Kategóriák:Gondolataink, idézetek

%d blogger ezt kedveli: