Energetikailag egy nagyon intenzív időszakot élünk. Minden változik körülöttünk, sokszor úgy érezhetjük, feje tetejére állt minden. Szeptember végére várható ennek az energia hullámnak a csúcspontja, amin túljutva ismét újabb lehetőségek, sokaknak újabb megpróbáltatások következnek. Az, hogy neked mit hoz az adott időszak azon múlik, hogy TE mit teszel azért, hogy együtt tudj áramlani, együtt tudj működni az energiákkal. Ami most megméretik, az a tudatosságunk.
Abból, ahogyan most állunk egy-egy helyzetben, ahogy éppen viselkedünk, egyértelművé teszi, hogy hol is tartunk. Hiába szeretnénk palástolni, eltakarni, már nem tudjuk. Olyan, mintha átlátszóvá váltunk volna, olyan mintha minden álarc lehullana. Most már nem tudjuk elrejteni, nem tudjuk nem megmutatni, nem tudunk “jól” viselkedni. Már nincs erőnk és türelmünk ahhoz, hogy azt ami bennünk feszül, elrejtsük. Elrejtettük évekig, akár évtizedekig és egyre csak halmoztuk…betelt, vége…robbannia kell egyszer. Fel kell, hogy robbanjon bennünk ahhoz, hogy aztán tiszta lappal valami újat kezdjünk.
Mit tettél és miért tetted ezt magaddal?
Mert szerettél volna megfelelni, jól viselkedni, jó és szép arcot mutatni…aztán rájöttél szépen lassan, hogy nem tudsz. Nem tudunk mindenkinek megfelelni, nem tudunk mindenhez jó pofát vágni, nem tudunk mindig, minden körülmények között viselkedni. Mikor megláttad ezt és mert nem tudtál mit kezdeni ezzel a ténnyel, kivonultál az életedből, kiléptél belőle. Kiléptél és azóta nem veszel részt benne, kívülről látod, működteted. Egy felhő tetején csücsülsz.
Az elmúlt hónapokban abban támogatott az energia minket, hogy letisztuljanak a dolgok bennünk és mindezeket az “elcsúszásokat” megláthassuk. Ráébredhettünk és felismerhettük, hogy mi az amit talán helytelenül értelmeztünk és ennek következményeként, kivonultunk. Vannak akik annyira távolra léptek önmaguktól, hogy minden gyakorlatiasságuk megszűnt. Olyan, mintha kővé dermedtek volna saját életükben.
Itt és most a varázslat segít nekünk. Olyan erők és energiák, melyek képesek felszabadítani minket ebből az álomból, segít lejönni a felhőnk tetejéről.
Bátornak kell most lennünk, nagyot kell lépjünk! Bátorság kell ahhoz, hogy szembe nézzünk önmagunkkal, meglássuk, hogy mit tettünk és miért tettük. Bátornak kell lenni, hogy képesek legyünk álarcok nélkül élni, bátorság kell ahhoz, tudjunk az életünkre IGENT mondani, hogy ne kelljen újra a felhő tetejére ülni.
Most sem támaszkodhatsz másra, mint önmagadra. Állj meg egy pillanatra és figyelj! Hallgass! Halld meg a saját belső hangodat, azt amit mond neked, amit üzen. Figyelj az érzéseidre, érzeteidre és hagyd, hogy ezek vezessenek. Igaz hittel szívedben, kezdj tiszta lappal új életet, olyan életet amit te választasz Önmagadnak, olyan minőségű életet amiben szívesen maradsz benne, amire te magad is szívesen mondasz IGENT!
Lásd, érezd és éld az életet! Lásd meg, hogy milyen csodálatos minden! Lásd és tudd, hogy mindennek és mindenkinek helye van benne, senkit, semmit nem tagadhatsz meg, mert így van REND! Soha egy pillanatra ne felejtsd el, hogy ha te megtartod a Rendet, a rend is megtart téged!
Koncentrálj saját különlegességedre, lásd meg, hogy más vagy, mint mások, lásd meg, hogy helyed és küldetésed van a Mindenségben! Találj rá saját helyedre, nyisd meg a szívedet és vállald fel tudatosan ezt az életet! Indulj el végre és találd meg az ÖRÖMÖT az életedben!
Légy magadhoz hűséges, szeretetteljes, légy Önmagad társa mindenben! Ne feledd, te mindig ott vagy magadnak…és ez a lényeg! Minden más lényegtelen.
Csodálatos napokat kívánunk!
Szeretettel: Andi&Aletta