Nem csupán választás kérdése…

Felnőttek, mára már társuk van, családos emberek. Anyukák és apukák lettek ők, azok az egykori gyerekek, akik még mindig magukban hordják, élik az egykori sérülést, ami meghatározza egész életüket.
Belső fájdalom, szégyenérzet az alapérzés, ami meghatározza őket, és az ebből kialakuló önértékelési problémák, kényszerek. Már ők maguk sem tudják, hogy mi vezetett ide, elfelejtették a régi történetet. Mert az elménk véd minket. Bár mindent elraktároz, minden emlékhez mégsem ad hozzáférhetőséget. Miért? Mert nem bírnánk el. Azzal a teljes történettel, azzal az óriási csalódással amit meg kellett ott-akkor élnünk, senki nem választaná az életet. Mert képtelen erre. Ezért védelmet épít az elme, elrejti a történetet, és segít abban, hogy elhidd, lehet neked is „normális” életed. Telnek az évek, egyre több a történet, és úgy gondolod, sínen van az életed, bár időközönként megjelennek furcsa érzések…szédülés, zsibbadás, mintha kilépnél éppen, mintha elhagynád a saját tested.

Teszed a dolgodat, és megfelelsz a kimondott, és kimondatlan elvárásnak. Munkád, társad lesz. Alakul a saját főszerep, és amikor betöltöd a 30-35 évet, pont amikor a legjobb is lehetne, hirtelen összedől minden. Először csak benned. Testedben megjelenő furcsa érzések, félelem, szorongás, pánikba esel. Nem tudod megmondani ki vagy mi teszi ezt veled, te sem érted. Megoldást keresel. Alkohol, drog, gyógyszer, bármi jöhet, ami könnyebbé teszi az elviselhetetlen belső érzéstömeget. Betegségek üzennek, hogy valami nincs rendben, foglalkozni kell magaddal, testeddel. Keresed mit üzen a test, és a válaszok lépésről-lépésre visszavezetnek az eredthez. A történetedhez, amire már nem is emlékszel…

Mi történt, és ki tette? Miért vagyok más, mint a többiek? Miért akarok állandóan megfelelésben élni, miért lettem függő típusú ember? Mitől fáj, sajog a Lelkem? Miért félek attól, aki a társam lehetne, és miért félek, amikor hozzám érne, szeretne? Miért van szükségem tudatmódosító szerekre ahhoz, hogy a világban éljek? Mi elől menekülök, ki az aki a nyomomba eredt?

Szégyenben élsz, mert hazudnod kell mindenkinek. De a legnagyobb szégyened, hogy magadnak is elhazudod, ez vagy, ez a te életed. Sokáig még te sem tudod, hogy ezt teszed, mert elvesztetted az alap identitásodat, ott-akkor, örökre. Valaki megfosztott tőle. Azzal, amit tett veled. Bántott, megalázott, használt, kihasznált téged…és ott, akkor megváltozott neked minden, ott kiléptél valódi önmagadból, és azóta amit élsz, a kialakított, mások által rád aggatott éned. Elmondták, hogy milyen legyél, és te olyanná lettél. Elmondták mit tegyél, és te megtetted. „Eljátszottad” mintha magad lennél, és most ébredsz rá, hogy a magad egy üres jelmez.

Időről-időre elmélyül a szégyened, és ezt főként akkor érzed, amikor a hozzád legközelebb állókkal vagy éppen. A családunk, aminek biztonságot kellene adni, akinek meg kellene érteni, védeni, újra és újra elárul elvárásaival, számonkéréseivel. Amikor a felnőtt életedhez tartozó emberekkel vagy, kicsit könnyebb, kevésbé szenvedsz, mert ők nem tudhatják, hogy mi történt veled, hogy ki vagy te, nem tűnik fel a hamis mosoly, a fájdalmas tekintet. Könnyen ismerkedsz, szereted az új embereket, szereted azt a magadat, akit velük megélhetsz. Nincs szükség hazugságra, így nem lesz szégyenérzet. Bármit megtehetsz, maximum lelépsz ha valami nem stimmel. Időről-időre lecserélt barátok, partnerek. Túl sokáig senki nem maradhat, a családot egyik sem ismerheti meg. Alapszabály, amit tartani kell ahhoz, hogy holnap is kapcsolódni tudj vele.

Értékesnél-értékesebb fiatal felnőttek, akik keresik a kiutat a szégyenből, és ismerkednek valódi önmagukkal. Különböző függőségektől szenvedő, sokszor mentálisan is beteg emberek lettek. Személyiségzavar, pszichiátriai betegség. Eltorzult, kificamodott életek. Keresik a hasonlót, a másikat, aki olyan, mint ő, aki talán ugyanúgy fáj, szenved. Ismerős érzés, ismerős tekintet. Felismered a szemében a szégyent, amit cipel. Sorstársad ő, és akár társad is lesz.

Bármit megtesz érted, hogy neked könnyebb legyen…legalább neked legyen könnyebb. Először egymást húzzuk le, aztán emeljük fel. Észre sem veszed, és megszereted. Akár szerelmes is lehetsz. Nem számít semmi más, csak, hogy együtt jobb, könnyebb. Nem számít, honnan jött, mi történt vele, nem számít a manír, itt már nem marad más csupán két Lélek. Felismerik egymást, és összetartozásuk megkérdőjelezhetetlen.

Nem vagyok sem pszichológus, sem pszichiáter. Csupán segítő ember. Én vagyok az, aki talán először teszi fel a kijózanító kérdést: „Mi a legnagyobb szégyened amit cipelsz?” Mert látom a szemedben, érzem minden sejtemben, hogy szenvedsz. Érzem, és tudom, hogy nap-mint nap küzdened kell az életedért, hogy itt tudj maradni, igent tudj mondani. Még soha, senkinek nem mondtad ki…hogy teljesen elvesztél, és nem maradt semmi…

Egyre többen vannak, ébrednek. Jönnek, és segítséget kérnek. Élni szeretnének. Szükségük van segítségre, megértésre, szeretetre. Nem számít, hogy férfi vagy nő, nem számít a nemi hovatartozás kérdése.

A nemi identitás nem csupán választás kérdése. Vannak helyzetek, melyek örökre meghatároznak mindent. S bár próbálod megtagadni, nem megy.

Tudom mi történt veled, s ha hagyod a földről felsegítelek. Ha együtt elindulunk, megtalálhatjuk azt az önmagad, akit hosszú évek, évtizedek óta keresel.

Van megoldás, ne add fel kérlek! Válaszd a változást, az életet, és segíts azoknak, akik utánad jönnek! Sokan vannak, szükség van rád, hogy láthassák az életnek így is lehet valódi értelme.

Az életed helyett a szégyened dobd el! Meg tudod csinálni, higgy magadban, segítek neked!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea



Kategóriák:Lélekébresztő

%d blogger ezt szereti: