Talán mindannyian ugyanazt szeretnénk, eljutni egy bizonyos pontig, biztonságos távolságra, ahonnan vissza lehet nézni. Visszatekinteni a múltra, az emlékekre, az eltelt időre úgy, hogy annak ne keljen fájni. Egyszerűen csak visszanézni, és meglátni, hogy hova tudtunk eljutni, mit tudtunk elérni. Meglátni magunkat a Mostban, a pillanatban, hogy igenis ide tudtunk érni. Mindennel, és mindenkivel együtt, aki része volt éltünknek, eljutottunk eddig a pontig. Ahol most megállhatunk egy pillanatra, és elismerhetjük bejárt utunkat, tapasztalásainkat, elismerhetjük azokat, akik részesei voltak utunknak. Megköszönhetjük tapasztalásainkat, mindazt, amit megtanultunk utunk alatt.
Ha így teszünk, felfedezhetjük fájdalmas múltunkban is a bennünk rejlő erőt, és tehetséget, ami mindig tovább segített. Megláthatod fejlődésed tanúbizonyságát, hiszen minden lépéssel egyre bölcsebbé lettél, mire ide, ehhez a ponthoz megérkeztél.
Bölcs szíved nem érez már gyengeséget, és nem keres önigazolást sem. Kapcsolatot keres a szeretettel, hogy új életre kelhessen mindazzal együtt, amit meg kellett élnie. Erős szíved, kitartóan szeret, ha hagyod, engeded…Kapcsolódj magaddal, szíveddel, a szeretettel, a Mindenséggel, hogy ez a pillanat is a múltad része lehessen, és amikor a következő pontról visszanézel, már ezt is láthatod, hogy erre is képes voltál, ezt is te tetted meg.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
Talentumok-Lélekébresztő gondolataink. 