Szerepüktől megfosztott anyák, és apák.

Amikor gyermeket vállalunk, ketten döntünk, és kérjük a Mindenséget, hogy adja oda, ajándékozzon meg minket. Kérünk egy nálunknál jóval hatalmasabb erőt, hogy döntsön kérésünk, és ezzel sorsunk felett, hogy felruház-e vagy sem, a szülői szereppel. Itt, ebben a pillanatban még mindkét szülő tudja, elismeri, hogy szülővé őt, csak Isten teheti.

Ahogy telnek az évek, a sok-sok problémának köszönhetően egyre messzebb kerülünk attól a szeretettől, ami egykor összekötött minket. Szeretet hiányában a birtoklás vágya jelenik meg. Birtokolni a gyerek figyelmét, elismerését, birtokolni magát a gyereket. Próbálkozunk, hogy kapcsolatunkat megjavítsuk, igyekszünk visszatérni a kezdetekhez, de aztán egy ponton kénytelenek vagyunk belátni, hogy ez már lehetetlen. Kapcsolatunkba a harag, félelem, gyűlölet ver sátorhelyet, és elüldöz onnan minden olyan érzést, ami szeretet lehetne. Játszmák kezdődnek el, végeláthatatlan játszmák sokasága, egyikből következik a másik. Elveszünk, megsemmisülünk. Harcolunk, küzdünk… majd valaki feladja a harcot, és kilép, kiszáll, kimondja, hogy: Elválunk…

A válásoknál többnyire annál marad a gyerek, aki ott, akkor az erősebb. Aki legyőzte a harcban a másikat, a gyereket, mint trófeát viheti el. Igazolva ezzel önmagát, és igazát, és megszégyenítve, megfosztva ezzel egykori szeretett társát. Ebben a helyzetben már nem Isten dönthet, felruházzuk magunkat azzal a joggal, hogy mi hozzunk döntést helyette. Milyen jogon tesszük ezt? Hogyan kerülhetünk magunk szerint olyan magasra, hogy Istenként gondoljunk önmagunkra?

A gyermeket Isten az apjára, és az anyjára bízta. Rajta kívül senkinek nincs joga ahhoz, hogy a gyerektől a szülőtársat megfossza. Ó, ha tudnánk, hogy mit teszünk ezzel, milyen lavina indul el ezzel a döntéssel?!

A szülő, aki a gyereket birtokolja, a gyerekét haragudni, neheztelni, gyűlölni “tanítja”. Megmutatja nap, mint nap, hogy a másik szülőt ő le tudta győzni, fölé tudott kerekedni, meg tudja büntetni. Mert ez a hozzáállás, amikor egyik szülő a másikat gyermekétől megfosztja nem más, mint súlyos büntetés a valós vagy vélt sérelmekért.

A gyerek áldozat ebben a játszmában mindaddig amíg gyermek, aztán többnyire felnőttként is a büntető szülő mellé áll be, illetve ott marad, vele együtt haragszik. Ez a szövetség a gyereket erősíti, pozícióját kiemeli. Azt hiszi, így a jobb neki. A másik szülővel való kapcsolattartást sokszor teljesen elutasítja, a szülőt magában és a valóságban is megtagadja. Az őt nevelő szülő megtanítja őt hibáztatni, neheztelni, haragudni. A szeretetből fogant gyermek, a saját gyűlölete rabjává válik.

Amikor felnövünk, felnőtté leszünk, képessé válunk gondolkozni, megérteni, felelősséget vállalni. Itt, ezen a ponton van lehetőségünk változtatni, és a saját negatív érzéseink csapdájából kikerülni. Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, a pók hálóját fel kell ismerni, és ki kell belőle lépni.

Ahhoz, hogy az ilyen “gyermek” boldogan, kiegyensúlyozottan élhessen, céljait, vágyait elérhesse, a megtagadott szülőjét fel kell magában szabadítani, helyét, és szerepét vissza kell neki adni, mert őt illeti. A Sors, Isten ruházta fel, ember ezt tőle el nem veheti.

Most hozzád szólok, aki már felnőttként éled az életedet, és belül egyre jobban szenvedsz azoktól az érzésektől, melyek szépen lassan felőrölnek. Nézd meg az életedet! Tényleg ezt akarod? Tényleg így akarsz élni? Tényleg te vagy az, aki haraggal a szívében folyton ítélkezik, a másikat megméri, számon kéri, és ha kell megbünteti? Tényleg te vagy az, akinek tetteit a bosszúállás, kihasználás, a helyzetek használása vezeti? Tényleg fájdalomban, szomorúságban, hiányban szeretnél élni?

…vagy szeretnél inkább az a TE lenni, akiben Szeretet van, aki szeretne magán, a másikon, a világon segíteni, jobbá tenni?

Ha szeretnéd ezt választani, és szeretnél valódi önmagaddá válni, nem kell mást tenni, mint a megtagadott szülőd elé odaállni, és megkérdezni: Te mit éltél meg, miért döntöttél így? Mi kellett ahhoz, mekkora fájdalom, hogy még azzal is megtedd, hogy tudhattad, elveszíthetsz, akár örökre engem?!

Hallgasd meg, fogadd be a választ, mert ezek az igazságok azok, melyek felszabadítanak, kiszabadítank téged abból a rabságból, ahol évtizedek óta töltöd a büntetésedet. Ott, akkor te gyermek voltál, aki elszenvedte a döntést, a helyzetet. De a szülőd, akire haragszol, ő is áldozattá vált, mert a másik szülőd megfosztotta, megbüntette.

A valódi tettes a mai napig büntetlen… nem, nem kell őt megbüntetned, mert nincs jogod ehhez. Bízd őt a Sorsra, Istenre, mert ő lesz az, aki számonkéri, hogy látta el a rá ruházott szerepet.

Légy mostantól az a gyermek, aki szeretetből fogant, érkezett, akinek anyja, és apja adta az életet. Lásd, érezd mindkettőt magadban, mert csak így születhet meg a te belső egységed. Fél lábbal nem lehet stabilan állni, kibillensz.

Anyád az, aki a szeretetet adja neked, apád a stabilitást, biztonságot, hitet. Nélkülözhetetlen minőségek az élethez. Ahhoz, hogy boldog felnőtt lehess, hidd el szükséged van mindkettőjükre!

Válaszd a szeretetet újra a harag, gyűlölet, féllem helyett, és engedd, hogy betöltse, átjárja az életedet! Te vagy az egyetlen aki a szerepétől megfosztott szülődet újra a szülői helyére állíthatja.

Hidd el, te vagy olyan jóságos, és van akkor szíved, hogy képes vagy elfogadni mindazt ami a múltban történt, és mindkét szülődnek megadni a lehetőséget, hogy részt vegyen az életedben. Gyökerek, és szárnyak kellenek az élethez. A szárnyak már megvannak, most a stabilitást adó gyökér is meglehet, ami bajban, bánatban, viharban megtart téged.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea



Kategóriák:Család és Rendszerállítás

%d blogger ezt kedveli: