A szeretet hangja…

On Szerző: infovaradiandiitt: Lélekébresztő

Van, hogy összerendez bennünket az élet, és persze olyan is van, amikor csak egyszerűen elsétálunk egymás mellett. Találkozásainkból pillanatok születnek. Pillanatok, felszínesek, és mélységesek. Amikor először látod meg, még csak a külsőt, és a viselkedését látod, és többnyire ezek a minőségek le is kötik figyelmedet. Nézed, és próbálod felfedezni magadnak, nézegeted, méregeted. Milyen szép, milyen színes… magadhoz hasonlítod, elmélázol, de még az is lehet, hogy irigyled.

Amikor találkozásotok valódi, a felszín már nem köti le figyelmedet. Nem számít hogy néz ki, bátran vagy sután viselkedik éppen. Többet látsz már belőle, megcsillan belső lénye egy része, jelleme. Érzed, hogy érez. Téged, egymást, a pillanat jelentőségét ismeri fel ő is, és a pillanatban téged. Meglát, megérez. Már nem magával van elfoglalva ő sem. Túl lát önmagán, hogy érezhessen téged. Ez a valódi találkozásaink lényege. Háttérbe húzódni, onnan figyelni, és kapcsolódni, találkozni valakivel az egymásra ismerés, egymás felismerése reményében. A háttérben nincsenek felszínes értékek, nincsenek kérdések, megoldandó feladatok, nincs sürgető idő sem. Csend van, és figyelem. Önfegyelem, amivel megtartod magadat ebben a különlegesnek számító pillanatban, hogy valami megtörténhessen. Még nem tudod mi az, de érzed, hogy akarod ezt a számodra még ismeretlent. Vezet egy érzés, egy vágy, és ez a vágy erősebb, mint az akaratod, amivel máskor az életedet éled. Amikor ez a vágy felbukkan benned, türelmetlen leszel, és elhatározod, hogy ha szükséges most bármit megteszel. Elhatározás születik benned, erő ami fékezhetetlen, és ezt az erőt most is te irányítod, csak most egy másik részeddel.

Kitartás, önfegyelem. Mész előre, teszed amit kell. Hagyod, hogy vezessenek. Elismered, megadod a tiszteletet, döntéseit, kéréseit természetesnek veszed. Lényed minden apró porcikájában érzed, hogy most valamiért ezt kell tenned. Te magad sem érted, és most mégis képes vagy elfogadni, elengedni, megbocsátani, ha az kell.

Találkozásaink együttlétekké érnek. Az együtt töltött pillanatokban szükségtelenek a történetek, az idő, és a szokásos keretek. Nem számít, ki vagyok én, és ki vagy te. Itt nincs jelentősége a halandó világnak, egyetlen őszintén megélt pillanat után halhatatlanná leszel. Csend van benned, mélységes csend, magadban, magadon merengsz. Csended kiterjed, szinte tapinthatóvá, elérhetővé válik, olyan ez, mint egy új én születése. Teret kap benned valami, önmagad belső csendjében. Itt vagy, érzékelsz, lélegzel. Már másként, mint eddig. Csendesebben. Nyugodtabban, természetesebben. Így jó, így jobb neked. Megtaláltad, egymásra találtatok, de az is lehet, hogy mindössze egyetlen pillanat volt. Bárhogy is volt, valódi volt. S most már a tied. Soha többet el nem feleded, olyan mély nyomot hagyott benned. Látlak, érezlek, és most elengedlek.

Együttlétünk csendjében megszólalt a szeretet.

A szeretet hangja ha megszólal, egyetlen pillanat alatt megváltozik minden.

Te, a másik, és a körülmények.

A szeretet hangja a Lélek hangja benned. Együttléteinkből újra találkozások lesznek, de mostantól már nem csak elsétálsz a másik ember mellett. Most már látod, emlékszel rá, felismered. A szeretet hangja megváltoztatott téged, és az életedet.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea