Márciusi energiák- A Főnix üzenete.

Ebben a kiemelten fontos, és hosszúnak tűnő időszakban a legfontosabb, hogy meglásd, az energia mit akar üzenni neked. Először csak azt lehet majd látni, érezni, hogy a dolgok másként alakulnak, mint ahogy mi szeretnénk, ahogy elterveztük azokat. Kiveszik most a kezünkből a dolgokat. Kiveszik, mert túlságosan elterveztük, leirányítottuk, akartuk… Nem lehet úgy, ahogy mi akarjuk! Most nem! Ez az időszak nem ennek az ideje! Most úgy lehet, ahogy a Mindenség szeretné, lágyan, szelíden, szeretettel, érzésekkel.

Figyeld meg magadat, hogy amikor szeretnél valamit, akkor akarsz. Akarod és így konkrét elképzelésed van az adott emberrel, helyzettel, dologgal szemben. Mindent megtervezel fejben és látod lépésről-lépésre, hogy mikor-mit is kell tenned. Felépítetted a terveidet és várod, elvárod, hogy minden a te terveid szerint történjen. Ez a fajta tervezés, bezárja, elérhetetlenné teszi mindazt, amit valóban szeretnél megtapasztalni, elérni. Egy gondolati kockába zár téged, és elveszíted közben a valódi teremtő erődet. Elvész a spontenaitás, a kreatvitiás, minden olyan minőség ami a szívedből hozzáadódhatna teremtésedhez.

Teremteni, jól teremteni csak szívből, érzésekből lehet!

A tavasz elhozza és megmutatja nekünk ezt az üzenetet. Most elveszítünk mindent, amit fejből gondoltunk el. Elveszítjük a kontrollt felette. Nem tudjuk irányítani, akarni… el kell engedni, hagyni kell történni.

Ha szeretnéd megtartani a teremtésedet, akkor tegyél érte, de miközben teszed, engedd el az elvárásaidat. Te csak tedd a dolgodat és szeress! Áramolj nyitott szívvel, lásd és érezd, hogy a jó irányba tartasz, érezd belső örömödet, érezd, hogy a megvalósulás útján jársz és egyszer csak megérkezel. Megérkezhetsz oda, ahova indultál, de nem pont úgy, ahogy te elképzelted. Úgy, ahogy annak lennie kell! Te csak engedd, hogy megtörténjen!

Engedd meg magadnak, hogy gondolatok nélkül, szívből teremts! Érezd vágyaidat, céljaidat, engedd, hogy az energiák áramlata segítsen, hogy elérd azokat, engedd, hogy a Mindenség vezessen!

Tárd ki a szívedet és hagyd, hogy aminek mennie kell az menjen, aminek jönnie kell, azt fogadd be! Ne minősítsd, ne állj ellen, csak adj az újnak helyet. Meglátod, később majd megérted. Most csak érezned kell!

A jelenlegi időszak a Főnix szimbóluma. Ahhoz, hogy az újjászületés megtörténhessen, egy pillanatra meg kell halnunk előtte. Mi az ami meghal, és mi születik belőle? A személyiségünk, Egónk akarata hal meg, és a Lélek szárnyalása kezdődhet el.

Fogadd el azt ami van, úgy ahogy van és tegyél meg mindent azért, hogy céljaidat, vágyaidat elérd. Lásd, hogy körülötted minden állandóan változik, pillanatról-pillanatra bontakozik ki. Az energia áramlik és te áramolhatsz vele. Az áramlást nem értheted meg, csak érezheted és érzéseiden keresztül követheted.

Most nem kell előre eltervezni, hagyni kell spontán módon történni!

Állj meg egy pillanatra amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább mindazt ami történik veled! Állj meg, nézz fel az égre, kulcsold össze a kezedet és térdelj le… ennyit tehetsz. S ha ezt megteszed, a spontán derű fog megszületni benned. Megérezheted a saját kicsinységedet, és ezzel egy időben a Mindenség nagyságát az emberhez képest. Amikor ezt megérzed, akkor mosolyogni tudsz azon, hogy te akartál irányítani, te akartad, hogy valahogy legyen. Lásd meg, hogy a Mindenség ereje sokkal nagyobb az embernél. Engedd, hogy vezessen, segítsen, megtartson téged! Engedd, hogy gondoskodjon rólad! Engedd, hogy úgy tegye, ahogy annak valóban történnie kell! Te csak ne állj ellen… Engedd! Engedj most el mindent!

Hogyan tedd? Alázattal a szívedben…

Alázat… van akivel együtt született, valakiben megszületett. Sokan vannak, akik még a fogalmat sem ismerik fel. Alázat, ami szükséges az élethez és a térdre kényszerítő helyzetekhez. Alázat, ami szükséges a magam fajtának ahhoz, hogy ne meneküljön el, ne adja fel. Alázat, hogy megértsem és elhiggyem, hogy annak, hogy létezem, és teszem amit, és ahogyan tudok éppen, az értékes és van értelme.

Alázat… hajolj még mélyebbre, légy még megértőbb, adj még többet!

Alázat…törik, vagy hajlik, de előbb-utóbb mindenkiben meg kell születnie ennek a minőségnek. Ha előbb nem, majd a halálos ágyadon…, legkésőbb ott megérted, hogy mit jelent.

Alázattal szemlélni, élni az életet, a legnagyobb lehetőségek egyike. Átadni a hatalmat, döntést valami olyannak, ami nálam sokkal nagyobb, és egyszerűen áramlani. A kihívásokkal, lehetőségekkel. Az Élettel.

Az életet élni alázat nélkül nem lehet. Harcolni, megharcolni igen, de az nem élet. A harcos tudja, hogy a harc amit éppen vív, az életébe is kerülhet. Feláldozza az életét, valamiért, valakiért cserébe.

Alázattal szívünkben élni az életet, ez a megadás, az elengedés, és a pillanat művészete.

Engedd, hogy a Főnix életre keljen!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta



Kategóriák:Aktuális energiák

%d blogger ezt kedveli: